Autósport: az F1 betétsorozatában folytatja a magyar versenyző

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.24. 09:44
A nagy múltú Campos istálló színeiben debütálhat a Formula–3-ban Tóth László, ami azt jelenti, hogy a Formula–1 egyik betétsorozatában szurkolhatunk magyar versenyzőnek az idén.

Bejelentette a végleges pilótafelállását a Campos Racing. Azt már korábban elárulták a spanyol istállónál, hogy lehetőséget adnak Lorenzo Colombónak és Amaury Cordeelnek, utolsóként pedig a 20 éves magyar versenyző érkezését is felfedték.Lorenzo Colombónak és Amaury Cordeelnek, utolsóként pedig a 20 éves magyar versenyző érkezését is felfedték.

Ahogyan a legtöbb versenyző, Tóth László is gokartozással kezdte a pályafutását, majd 2018-ban csatlakozott az olasz Formula–4 mezőnyéhez. A szezon közben aztán a sorozat spanyol változatára váltott, amelyben 47 ponttal a 11. helyen zárta az idényt. 2019-ben az ADAC Formula–4-ben-ben, 2020-ban pedig a Formula Renault Európa-kupában mérette meg magát.

„Nagyon hálás vagyok, amiért egy ekkora múlttal rendelkező csapatnál folytathatom a pályafutásom – mondta Tóth a Campostól kapott lehetőségről. – Szeretnék lépésenként haladni, ahogyan azt korábban is tettem. Ez lesz az első szezonom az F3-ban, így a legfőbb célom nyilván a fejlődés és a lehető legtöbb tapasztalat megszerzése.”

Adrián Campos Jr., az istálló sportigazgatója elégedetten nyilatkozott a 2021-es felállásukról, és már várja a közös munkát a fiatal versenyzőkkel.

„Örömmel erősítjük meg, hogy László utolsóként a pilótáink közül csatlakozik a Formula–3 2021-es idényéhez. Magabiztos vagyok azt illetően, hogy képesek leszünk a gyümölcsöző munkára Lorenzóval, Amauryval és Lászlóval a céljaink elérése érdekében” – árulta el a spanyol szakember.

A Formula–3 2021-ben is a Formula–1 betétsorozata lesz, vagyis a mezőny a királykategóriával együtt utazik, és az összesen 21 versenyt hét F1-es nagydíjhétvégén rendezik meg. Az idén Barcelonában, a Paul Ricard-on, Spielbergben, a Hungaroringen, Spa-Francorchamps-ban, Zandvoortban és Austinban csap össze az F3-as mezőny.


 

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
19 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
21 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
22 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik