MotoGP: Marc Márquezt fertőzés miatt kórházban tartják

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.12.05. 18:56
null
Marc Márquezt fertőzés miatt kórházban tartják (Fotó: AFP)
A szombat délutáni közlemény szerint, bár Marc Márquez műtét utáni klinikai állapotát kielégítőnek ítélte orvosi csapata, bent tartják a kórházban pénteki műtétjét követően.

 

A pszeudartrózis (álízület) műtét során vett szövetmintán végzett tenyésztés megerősítette, hogy jobb felkarjában a törésnél volt egy korábbi fertőzés, ami miatt Márquez a következő hetekben speciális antibiotikum-kezelésen kap majd, és továbbra is megfigyelés alatt marad a madridi Ruber Nemzetközi Kórházban.

Bár a közlemény erről már nem szól, de valószínűsíthető, hogy többek között az eddig fel nem derített fertőzés miatt sem gyógyult a spanyol felkarcsontja.

A legutóbbi műtétet végző orvosi csapat nem nyilatkozott, de a hasonló beavatkozások gyógyulási mutatója 99%-os eredményességű, a gyógyulás ideje azonban hosszú. Talán hosszabb is, mint amire most bárki is gondol.

Természetesen egyénfüggő, hogy kinek a szervezete milyen gyorsan reagál és regenerálódik, de a fél éves gyógyulási idő kevés eséllyel lehet a versenyzéshez való visszatérés időpontja, mint inkább a maximális fizikai terhelés és a motorozáshoz való visszatérésé.

Ahogy Márquez menedzsere, Emilio Alzamora nyilatkozott a cél a teljes gyógyulás, melynek során minden orvosi utasítást és ajánlást követni fognak, hiszen nem akarják elkövetni még egyszer a júliusi hibát és elhamarkodni a visszatérést. Időpontot még csak feltételes módban sem említenek.

Legfrissebb hírek

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
2025.09.07. 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

„Nem magától értetődő, hogy így alakulnak a futamaim” – Marc Márquez a Magyar Nagydíj után

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 17:49

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 12:56

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 11:53

Nincs meglepetés, Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 15:28
Ezek is érdekelhetik