Autósport: csapatvezetőként egymás ellen Hamilton és Rosberg

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.22. 09:41
null
Rosberg és Hamilton elektromos terepjárók versenyében lesz csapatfőnök (Fotó: DPPI)
Az Extreme E nevű, jövőre rajtoló elektromos terepjárós bajnokságban tulajdonosként lesz ellenfél a Formula–1-es Mercedesnél korábban csapattárs Nico Rosberg és Lewis Hamilton.

A 2016-ban vb-első, már visszavonult német Formula–1-es pilóta csütörtökön jelentette be, hogy Rosberg Xtreme Racing (RXR) néven indít istállót a sorozatban. Az Extreme E szervezői szeptemberben közölték, az idén hetedik F1-es vb-címére hajtó Hamilton együttese X44 néven szerepel majd.
Rosberg a városi elektromos autóversenyeket szervező Formula E-ben részvényes, mindkét sorozatnak Alejandro Agag az alapítója.

„Sok hónapja beszélgettünk már erről a projektről, nagyon örülök, hogy Nico ezt a módját választotta az autósporthoz való visszatérésének” – mondta Rosbergről Agag. Hamilton nem fog belefolyni a napi feladatokba, a német ugyanakkor alapítóként és vezérigazgatóként felügyeli majd az istállójánál Kimmo Liimatainen irányításával zajló munkát.

„Visszavonulásom óta a megújuló energiát használó technológiákkal foglalkozom, ez a sorozat nagyszerű lehetőséget biztosít nemcsak a versenyzésre, hanem a klímaváltozás elleni harc népszerűsítésére is” – fogalmazott közleményében Rosberg.

Az egyelőre ötfutamosra tervezett bajnokságnak már kilenc biztos indulója van, a futamok a tervek szerint Nyugat-Afrikában, a brazíliai esőerdőben, Grönlandon, Szaúd-Arábiában és Nepálban lesznek. A csapatokat egy női és egy férfi pilóta alkotja.

Legfrissebb hírek

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
37 perce

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
11 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
12 órája

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
23 órája

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33

Verstappen nyert; a két McLaren már a rajtnál kiesett az austini sprintversenyen

F1
2025.10.18. 18:40

Norris már meg sem lepődik azon, hogy alulmaradt a Red Bull-lal szemben

F1
2025.10.18. 11:58
Ezek is érdekelhetik