Africa Race: szívesen kihagyta volna a szakaszt a magyar

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2020.01.11. 17:09
null
Kis túlzással 473 kilométeren keresztül álltak a gázon a versenyzők (Fotó: Qualisport)
A Nyugat-Szahara azt hozta, amit szokott: gyors pályán folytatódott az Africa Race, amelyen Kovács Miklósék továbbra is őrzik helyüket az élmezőnyben.

 

Az óvatossággal telt a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió napja az Africa Race-en – a pihenőnap előtti utolsó szakaszon a nagy átlagsebesség miatt nagyon észnél kellett lenni, és a korábbi tapasztalatok okán Kovácsék próbáltak igazodni ehhez. Főleg azután, hogy egy nappal korábban két defektet is kaptak. A Dahlába vezető szombati, nyugat-szaharai szakasz gyors volt, úgyhogy kis túlzással 473 kilométeren keresztül álltak a gázon a versenyzők.

„Ha lett volna választásom, szívem szerint kihagytam volna ezt a szakaszt – mondta Kovács Miklós, aki a Scania Torpedóval a kamionos mezőnyben harmadikként ért célba. – Olyan volt, mintha autópályán mentünk volna, szinte mindenhol padlógázzal kellett menni. A kanyarokban ráadásul nagyon csúszott, és száznegyven kilométer per órás tempónál nagyon nehéz volt kordában tartani az autót. Korábban voltak gondjaink az itteni a szakaszon, úgyhogy nagyon odafigyeltünk. Az eredmény nem rossz, ráadásul jön a pihenőnap, amelyet mindannyian nagyon vártunk, utána pedig jön Mauritánia – sok homokkal és dűnékkel...”

Kovácsék a kamionos kategória második, az autós-kamionos összevont értékelés negyedik helyéről várják a folytatást, ám lőtávolon belül maradtak, és hátrányuk nem ledolgozhatatlan.

A kamionos mezőny másik magyar egysége, vagyis Fazekas Károly, Horn Albert és Csákány Péter a kategória hatodik helyén érkezett, vagyis sikerrel hagyja maga mögött a kilométereket – öt nap után a negyedik helyen áll a kamionok között.

Az autós mezőnybe másfél nap kihagyás után visszatért a Varga Imre, Toma József kettős, amely technikai okok miatt a harmadik szakaszt félbeszakította, a negyediket pedig teljes egészében kihagyta. Ez azt jelenti, hogy BMW-s egység 28 óra 45 perces büntetéssel folytathatja a küzdelmet, de legalább versenyben maradt.

A legnépesebb kategóriában, vagyis a motorosoknál a címvédő olasz Alessandro Botturi idei harmadik szakaszgyőzelmét aratta, így az összetettben is az élen áll a szünnap és az első mauritániai szakasz előtt.

 

Legfrissebb hírek

Africa Race: tíz év után újra Kovácsék a legjobb kamionosok!

Egyéb autó-motor
2020.01.18. 20:57

Africa Race: a turbógondok ellenére is vezet Kovács Miklós

Egyéb autó-motor
2020.01.17. 22:53

Africa Race: Kovács Miklós újabb szakaszsikere

Egyéb autó-motor
2020.01.16. 20:40

Africa Race: minden elképzelést felülmúlóan teljesítenek a magyarok

Egyéb autó-motor
2020.01.15. 21:43

Africa Race: remek helyzetfelismerés, Kovács Miklósék az élen

Egyéb autó-motor
2020.01.14. 21:40

Africa Race: fair play – magyaroknak tapsoltak a táborban

Egyéb autó-motor
2020.01.09. 18:26

Africa Race: Kovácsék lendületben – élen a magyar trió

Egyéb autó-motor
2020.01.08. 17:41

Africa Race: Kovács Miklós szakaszgyőzelemmel melegített!

Egyéb autó-motor
2020.01.07. 20:41
Ezek is érdekelhetik