Mecsek rali: Hadik győzött, Vincze a bajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.12. 19:32
A tavaly az abszolút összetett élén záró Hadik András oldalán a navigátor Deák Attilával megnyerte a szombaton befejeződő Mecsek ralit, amelyen a harmadikként végző Vincze Ferenc, Bacigál Igor duó bebiztosította a bajnoki címét.

A Pécsen és környékén megrendezett viadalt egy lengyel vendégpáros fejezte be a második helyen.

A Korda Racing Skoda Fabia R5-ösét vezető Vinczének ez pályafutása első magyar abszolút bajnoki címe, és a csütörtöki prológ után pénteken és szombaton 12 gyorsasági szakaszon át tartó, több mint 140 kilométer össztávú versenyen végig a műszaki hibát nem kockáztatva, saját bevallása szerint is „óvatosan” vezetett, hogy egy futammal az ob vége előtt bebiztosítsa végső diadalát.

Az eddigi hat versenyből négyet nyerő Vinczének már a Mecsek rali előtt is nagy volt az előnye az összetettben, most viszont ez behozhatatlanná vált. A rali ob idei szezonja Nyíregyházán és környékén zárul november elején, amikor az Európa-bajnokság (ERC) mezőnyével együtt versenyeznek a hazai ralisok a Rally of Hungary elnevezésű viadalon.

Mecsek rali (12 gyorsasági szakasz, 142.62 km, a dobogósok)
1. Hadik András, Deák Attila (Ford Fiesta R5) 1:16:34.7 óra
2. Grzegorz Grzyb, Tomasz Borko (lengyel, Skoda Fabia R5 EVO) 20.2 mp hátrány
3. Vincze Ferenc, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) 51 mp h.

Legfrissebb hírek

Mecsek-rali: másfél száz versenyautó száguld az 57. versenyen

Egyéb autó-motor
2024.06.12. 14:24

Rali: Vincze Ferenc nyert a Mecsekben és növelte előnyét

Egyéb autó-motor
2023.06.24. 19:37

Mecsek-rali: több mint 200 versenyautó az 56. Pécs környéki száguldáson

Egyéb autó-motor
2023.06.21. 17:05

Rali ob: Mads Östberg nyerte meg a Mecsek ralit

Egyéb autó-motor
2022.06.25. 18:52

Rali ob: az újdonsült apuka, Velenczei vezet a Mecsek ralin

Egyéb autó-motor
2022.06.24. 21:47

Mecsek-rali: a világbajnok Östberg nem tűrt ellentmondást

Egyéb autó-motor
2021.06.26. 20:56

Mecsek-rali: a szerezők látványos versenyt és sok nézőt várnak

Egyéb autó-motor
2021.06.22. 14:05

Mecsek-rali: összetört Turánék autója, de rajthoz állnak

Egyéb autó-motor
2019.10.01. 11:40
Ezek is érdekelhetik