Motorsport: Kovács hétvégéje a német bajnokságban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.28. 16:32
A gyorsasági motoros Kovács Bálint, a H-Moto Team versenyzője mindkét futamot megnyerte a Schleizben rendezett német bajnokság (IDM) Suzuki Cup kategóriájában.

A tavaly összetettben ebben a géposztályban harmadik motoros csapata hírlevele szerint sikerei mellett a pole pozíciót is megszerezte, illetve övé lett a verseny leggyorsabb köre is, így „mindent vitt”.

„A Suzuki Cup sorozat talán legnehezebb pályája a schleizi, és az itteni jó szerepléshez nemcsak tudás, hanem bizony szerencse is kell. Nagyon elégedett vagyok az egész hétvégével, amit a csapattal együtt remekül építettünk fel” – nyilatkozta Kovács az utcai futam után.

Kovács a szezonnyitón, a németországi Lausitzringen két harmadik hellyel kezdett, legutóbb a belgiumi Zolderben pedig egyszer győzött, ezzel az összetettben 107 pontja van, így 31-gyel előzi meg legközelebbi riválisát.

A német bajnokság két hét múlva folytatódik Mostban.

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: ebből is feláll a Chiefs? SB-értékelő a New Orleansból érkező Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.02.14. 14:22

Magyar futamgyőzelmek és dobogós helyezések a német gyorsaságimotoros-bajnokságban

Egyéb autó-motor
2024.06.03. 10:57

Motorsport-vb: Kovács Bálint és csapata 8. lett a franciaországi futamon

Egyéb autó-motor
2023.09.19. 11:49

Motorsport: Kovács pontot szerzett a Le Mans-i 24 óráson

Egyéb autó-motor
2023.04.19. 12:14

Motorsport: Kovács Bálint dobogóra állna a német gyorsaságimotoros-bajnokságban

Egyéb autó-motor
2023.03.29. 11:02

Motorsport: Kovács Bálint 6. lett a francia 24 órás versenyen

Egyéb autó-motor
2022.09.21. 13:25

Gyorsasági motor: Kovács Bálint jövőre teljes idényt fut a hosszútávú vb-n

Egyéb autó-motor
2021.12.30. 13:46

Motorsport: Kovács Bálint törött lábbal és kézzel is indult volna

Egyéb autó-motor
2021.08.27. 15:07
Ezek is érdekelhetik