Gyorsasági motor: Kovács Bálint jövőre teljes idényt fut a hosszútávú vb-n

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.12.30. 13:46
Teljes idényt fut a gyorsasági motoros hosszútávú világbajnokság (EWC) jövő évi idényében Kovács Bálint, aki a lengyel Wojcik Racing Team versenyzője lesz 2022-ben – írja az MTI.

A H-Moto Team 20 éves magyar motorosa az idén ugyanennek a csapatnak a színeiben teljesítette a legendás Le Mans-i 24 órás vb-futamot párban Artur Wielebskivel, aki a következő évben is a csapattársa lesz.

Kovács menedzsmentjének szerdai sajtóközleménye szerint a legutóbb a spanyol superbike-bajnokságban is pallérozódó versenyző nagy lehetőségként tekint a világbajnoki szereplésre.

„Az első benyomásaim Le Mans-ban nagyon pozitívak voltak, és maga a verseny is mindig az emlékezetemben marad. Kíváncsi vagyok, mit fogunk elérni együtt a következő szezonban”
– mondta Kovács, aki megbízható, és műszaki, technikai szempontból nagyon felkészült csapatnak tartja a Wojcik Racing Teamet.

„Bálint nemcsak tehetségével és gyorsaságával, hanem küzdeni akarásával és elszántságával is komoly benyomást tett ránk Le Mans-ban” – nyilatkozta Grzegorz Wójcik csapatfőnök, aki úgy vélte, Kovács „kétségtelenül Európa egyik legígéretesebb és legizgalmasabb tehetsége”, ezért tökéletesen illeszkedik a lengyel istálló felfogásába.


Legfrissebb hírek

Rossi Attila Moor: Annyit kell csinálnom, hogy gyorsan megyek, és ez elég könnyen megy

Egyéb autó-motor
2025.03.01. 17:31

Amerikából jöttem: ebből is feláll a Chiefs? SB-értékelő a New Orleansból érkező Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.02.14. 14:22

Magyar futamgyőzelmek és dobogós helyezések a német gyorsaságimotoros-bajnokságban

Egyéb autó-motor
2024.06.03. 10:57

Gyorsaságimotoros-vb: elhalasztották a Kazah Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2024.05.03. 12:21

Moto Jungle Racing néven indulhat magyar csapat a hosszútávú gyorsaságimotoros vb-n

Egyéb autó-motor
2024.03.22. 12:53

Motorsport-vb: Kovács Bálint és csapata 8. lett a franciaországi futamon

Egyéb autó-motor
2023.09.19. 11:49

Motorsport: Kovács pontot szerzett a Le Mans-i 24 óráson

Egyéb autó-motor
2023.04.19. 12:14

Motorsport: Kovács Bálint dobogóra állna a német gyorsaságimotoros-bajnokságban

Egyéb autó-motor
2023.03.29. 11:02
Ezek is érdekelhetik