Rali Eb: novemberben rendezik jövőre a nyíregyházi futamot
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) motorsport világtanácsának szentpétervári ülésén véglegesítették a rali Európa-bajnokság (ERC) 2019-es versenynaptárát, amelyben november második hétvégéjén szerepel a Nyíregyházán sorra kerülő magyarországi versenyhétvége is.
A szerdai döntés értelmében a Rally Hungaryt november 8. és 10. között rendezik meg. A nyíregyházi futam egy hónapja került be az előzetes naptárba, amelyről most mondta ki a végső szót az erre hivatott testület.
A 2019-es ERC-sorozatban négy aszfaltos és négy murvás verseny szerepel, Magyarország az egyik aszfaltos versenyt rendezheti meg.
„A sportdiplomáciai feladatok itt lezárultak, mostantól már koncentrálhatunk a rendezvényre” – nyilatkozta az MTI-nek közvetlen a döntés után Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke. Hozzátette: „hatalmas megtiszteltetés a hazai autósportnak, hogy egy újabb nemzetközi versenysorozat naptárában szerepelhetünk.”
Legfrissebb hírek

A Zemplén-ralival zárul az idei bajnokság
Egyéb autó-motor
2025.10.15. 12:54

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit
Egyéb autó-motor
2025.09.29. 12:45

Német Gábor: A hit és akarat diadala
Egyéb autó-motor
2025.09.20. 08:54

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem
Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

Győrből igazolt válogatott védőt a Nyíregyháza
Labdarúgó NB I
2025.09.02. 21:17

Sébastien Ogier győzött a Paraguay ralin
Egyéb autó-motor
2025.08.31. 21:37
Ezek is érdekelhetik