25 évvel ezelőtt itt nyert életében először a Dakar-győztes

– Tényleg itt nyert életében először versenyt?
– Hát nem éppen itt, de Magyarországon, úgyhogy már csak ezért is szeretek ide visszajönni – mosolygott a gyári Minivel versenyző „Nani” Roma, aki a magyar tereprali világkupafutamon, a HunGarian Baján áll rajthoz a hét végén, amelyet 2013-ban már sikerült megnyernie. – Majdnem huszonöt év telt el azóta, 1994-et írtunk, és én még enduróztam. Volt itt egy verseny, amelyet nagy küzdelem árán sikerült megnyernem, emlékszem, mennyire boldog voltam. Tudja, az elsőt sohasem felejti az ember…

– Pedig az csak a kezdet volt, nem igaz?
– Szerencsére igen, és bár az első tényleg különleges, a győzelem azért csak győzelem. És most már nemcsak magam miatt örülök, amikor sikerül, hanem azok miatt is, akik megdolgoztak érte, akik nélkül én nem állhatnék ott a dobogón, kupával a kezemben.

– Motorral és autóval egyaránt megnyerte a Dakart – össze lehet hasonlítani a kettőt?
– Nemigen. Mindkettő elképesztő érzés volt, főleg, hogy a kettő együtt nem sokaknak sikerült a sportág történetében.

– Ugyanazt a szabadságérzetet adja az autózás, mint a motorozás?
– Persze hogy nem. Teljesen más kihívásnak kell megfelelned, amikor egyedül vagy egy motoron, az arcodba vág a szél, és egymás után szeled át a dűnéket, mint amikor ülsz egy „dobozban” másodmagaddal. De higgye el, azért az sem rossz (mosolyog).

– Arról nem beszélve, hogy a jót és a rosszat egyaránt van kivel megosztani.
– No igen, ez teljesen más érzés. A motoron egyedül ülsz, ha elkövetsz egy hibát, te csináltad, magadra vess. A kocsiban ketten ültök, de egy emberként dolgoztok, s jó érzés megosztani a győzelmet ugyanúgy, mint a hibákat.

– Mi az, ami elengedhetetlen pilóta és navigátor között?
– A százszázalékos bizalom, és hogy őszinték legyünk egymással.

– Nehéz hónapok vannak ön mögött, a Dakaron történt hatalmas balesete óta csak múlt hónapban, a Selyemút ralin tért vissza. Milyen volt?
– Az első napon nagyon rosszul éreztem magam, ugyanúgy a gyomrommal volt gond, mint a Dakaron. Mindenki azt gondolta, hogy bennem maradt a bukás, és megmondom őszintén, nekem is szöget ütött a fejembe, hogy talán tényleg. Hogy talán nem vagyok túl rajta. Utóbb azonban kiderült: egyszerű gyomorprobléma volt. Vicces, hogy a dolgok néha tényleg éppen olyanok, aminek látszanak, csak mi, emberek hajlamosak vagyunk túlgondolni őket.

– Ettől függetlenül hét hónap kihagyás nem kevés idő.
– Hát nem. És nem is volt könnyű utána beülni a kocsiba és rögtön tövig nyomni a gázpedált. Az ember teste is elég furcsán reagál az ilyen típusú váratlan terhelésre. De a verseny utolsó napjain már nagyon jó szakaszokat teljesítettünk, éreztem és élveztem a sebességet. Az volt a visszatérés, most pedig itt vagyok, és nagyon várom, hogy versenybe szálljak.

– A Dakar-felkészülés része ez a verseny is?
– Számomra igen, mert én nem vagyok harcban a világkupa-elsőségért.

– Mit gondol arról, hogy januárban kizárólag Peruban zajlanak majd a Dakar szakaszai?
– Azt, hogy pokoli kemény versenyt vívunk majd a homokos szakaszokon a dűnék között. Persze, mi szeretjük az országokon átívelő versenyeket, de azt is fel kell fognunk, milyen nehéz dolguk van a szervezőknek. Nem könnyű ma maratoni versenyt szervezni a világban, és persze, jobb lett volna a Chile, Argentína, Peru útvonalon teljesíteni a Dakart, de így is meg kell köszönnünk Perunak, hogy megengedi, hogy játsszunk az országban.

– Ha már itt tartunk, hogy látja a sportága jövőjét?
– Le kell ülnünk – nekünk, versenyzőknek, a szervezőknek a szabályalkotóknak, a nemzetközi szövetségnek –, és beszélnünk kell arról, merre tovább, mert ha nem, akkor baj lesz. Szerintem nincs szükség ilyen sok versenyre, ellenben jó versenyekre igen. Olyanokra, amelyek visszahozzák a sportág régi népszerűségét. Nem lehet, hogy egy időben legyenek a nagy nemzetközi viadalok. Most még van idő erről beszélni és cselekedni. Persze, én már a pályafutásom vége felé járok, nem az elején, van mögöttem huszonöt profi év, úgyhogy nem miattam kellenek a változások. De imádom ezt a sportágat, és azt akarom, hogy újra aranykorszak jöjjön.

– Itt vannak például újításként ezek a kis vasszöcskék, a side by side-ok.
– Igen, nagyon jó ötlet volt bevezetni őket, de óvatosnak kell lennünk velük, nehogy kinyírják a királykategóriát. Számomra ez a kategória félúton van a motorok és az autók között, arra jó, hogy ha valaki váltani akar, vagy csak belekóstolna a sportágba, viszonylag emberi áron megtehesse, és tanulhasson. De szó sincs arról, hogy a nagyobb autókra nincs szükség.

– Azok hozzák a népszerűséget.
– Ahogy mondja!

– Térjünk vissza egy kicsit a HunGarian Bajára. Mi a terve az előttünk álló hétvégén?
– A győzelem! Mi más?! Persze, bárkivel beszél itt a szervizparkban az élmezőny tagjai közül, mindenki ugyanezt mondja. Én még nem versenyeztem ezeken a pályákon, ez előny az ellenfeleknek, de azért ne féltsen, én is igyekezni fogok!