Autósport: Michelisz Norbert másodszor is apa lesz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.14. 20:00
null
Michelisz Norbert másodszor is apa lesz, május elején érkezik Mira kistestvére
Megtörténhet, hogy éppen a magyar WTCR-futam hétvégéjén érkezik az autóversenyző második kislánya.

Michelisz Norbert másodszor is apa lesz, május elején érkezik Mira kistestvére, akinek a nevét egyelőre nem árulja el a túraautó-világbajnokság tavalyi ezüstérmese. Azt mondja, nejével, Johannával 95 százalékos biztonsággal tudják, hogy nevezik majd a kicsit, de mivel minimális esély van rá, hogy változhat, még inkább nem árulná el.

„Hatalmas élmény lányos apukának lenni, így egyáltalán nem zavar, hogy még inkább nőuralom lesz otthon – mosolygott Michelisz Norbert, aki az idén az újonnan életre hívott WTCR-sorozatban méreti meg magát. – Igyekszem majd minél több időt tölteni a családommal, ez tavaly nem volt könnyű, mert sűrű szezont futottam, kicsit talán túl is vállaltam magam, de az idén próbálom majd jobban beosztani az időmet. A tesztekre, versenyekre természetesen elutazom, de az egyéb rendezvényeket minimálisra veszem vissza, hogy otthon is ki tudjam venni a részemet a teendőkből. Johanna május elejére van kiírva, úgyhogy van rá esély, hogy életem legizgalmasabb pillanatait az április végi magyar WTCR-futam hétvégéjén élem át – s nem csupán a versenyfutamok miatt.”




Michelisz Norbert másodszor is apa lesz
Michelisz Norbert másodszor is apa lesz
Michelisz Norbert másodszor is apa lesz
Michelisz Norbert másodszor is apa lesz
Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17

TCR World Tour: Michelisz negyedik a spanyolországi dobogót kibérlő Lynk & Co mögött

Egyéb egyéni
2025.06.14. 17:33

TCR World Tour: Urrutia a pole-ban; Michelisz ötödik a spanyolországi időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.14. 11:59

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: hullottak a Hyundaiok – Michelisz tizenharmadik a mexikói időmérőn

Egyéb egyéni
2025.05.02. 18:19
Ezek is érdekelhetik