WTCC: Michelisz jól rajtolt, 6. lett az első francia futamon

Vágólapra másolva!
2015.06.28. 13:19
A nyolcadik pozícióból rajtoló Michelisz Norbert a hatodik helyen végzett a túraautó-vb (WTCC) franciaországi állomásán az első futamon.

Michelisz a szombati időmérőn Le Castellet-ben nyolcadikként végzett, ez pedig azt jelentette, hogy a második futamot a harmadik helyről kezdheti meg a Hondával versenyző magyar.Michelisz a szombati időmérőn Le Castellet-ben nyolcadikként végzett, ez pedig azt jelentette, hogy a második futamot a harmadik helyről kezdheti meg a Hondával versenyző magyar.

Michelisz nem óvatoskodott már az első futam rajtjánál sem, és szokásához híven robbantott. A Zengő Motorsport pilótája az első kanyart már a hatodik pozícióban vette be némi lökdösődést követően, és a mezőny szétszóródásával ezt tartani is tudta.

Az utolsó három körre aztán megkapta a nyakába Tiago Monteirót, a Formula–1-ben is megforduló portugál azonban nem tudta beverekedni magát Michelisz elé, aki így a legjobb hondás lett.

Az élen Citroën-uralom volt Franciaországban is az első versenyen, Sébastien Loebbel az élen a francia gyár kibérelte az első négy helyet.

A második futam – melyen Michelisz a 3. helyről indul – 13.30-kor kezdődik, az Eurosport élőben közvetíti.

TÚRAAUTÓ-VB, FRANCIAORSZÁG
1. FUTAM

1. Sébastien Loeb (francia, Citroën)
2. Yvan Muller (francia, Citroën) +6.020
3. José María López (argentin, Citroën) +7.147
...
6. Michelisz Norbert (magyar, Honda) + 16.032

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Björk nyert; Michelisz 13. a második portugáliai futamon

Egyéb egyéni
2025.07.06. 18:40

TCR World Tour: Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott; Michelisz ötödik az első portugáliai versenyen

Egyéb egyéni
2025.07.06. 13:35

TCR World Tour: Michelisz hatodik a piros zászlókkal tarkított portugáliai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:05

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.22. 12:18

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.21. 15:39

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.21. 10:28

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17
Ezek is érdekelhetik