MotoGP: Olyan, mint az első nap az iskolában - Rossi

Vágólapra másolva!
2015.03.25. 23:39
null
Nézz mélyen a szemembe… Rossi érzi a nyomást (Fotók: Kovács Nikolett)
Egy nem túl izgalmas sajtótájékoztatóval hivatalosan is kezdetét vette a 2015-ös MotoGP-szezon.

Marc Márquez, az utóbbi két év világbajnoka, aki tavaly az első tíz futamot sorozatban megnyerte, most szoros versenyt és szezont prognosztizál. „Jobban érzem magam, mint tavaly, amikor sérüléssel kezdtem a szezont. Jól sikerült a téli felkészülés, ennek ellenére szoros szezonra számítok.”

Marc mellett a kilencszeres világbajnok Valentino Rossi is kiemelte, hogy a szabadedzéseknek még a korábbinál is fontosabb szerepük lesz, hiszen ezek döntenek a QP2-be kerülésről, ami nem mindig egyszerű.

„Az első verseny mindig különleges, érezni a nyomást, az adrenalint, olyan, akárcsak az első nap az iskolában. Egyelőre úgy tűnik, hogy a két Ducati van a legközelebb Marchoz, de mi is harcolunk majd a dobogóért” – mondta Valentino Rossi.

Valóban, a Ducati most a legtöbbet hallott szó a depóban, hiszen minden téli teszten remekelt. Itt, Losaiban Andrea Dovizioso az élen zárt, így a versenyhétvégén is mindenki számol velük.

Jorge Lorenzo öt kilóval könnyebben és jóval összeszedettebben várja az első versenyt, ennek megfelelően eredményesebb első három versenyre számít, mint tavaly.

Csütörtökön a hivatalos év elejei fotózás után magyar idő szerint 17.55-kor gurulnak először pályára a királykategória indulói.

Márquez bár magabiztos, szoros versenyre számít
Márquez bár magabiztos, szoros versenyre számít
Cal Crutchlow mindig is rajongott az újságírói kérdésekért… A brit harmadik szezonját kezdi meg különböző motoron
Cal Crutchlow mindig is rajongott az újságírói kérdésekért… A brit harmadik szezonját kezdi meg különböző motoron
Oké, ennyire nem volt unalmas, de a kép azért mókás
Oké, ennyire nem volt unalmas, de a kép azért mókás
Lorenzo elszánt és koncentrált, ahogy mindig
Lorenzo elszánt és koncentrált, ahogy mindig
Cal szerencsére ezúttal is feldobta a hangulatot, amikor egy szóval kellett jellemeznie a motorját. Hogy mi volt az? Fehér! A többiek válasza: Dovizioso – gyors, Rossi – precíz, Márquez – egy bika, Lorenzo – egyenletes, Aleix Espargaró – kicsi

Egy világbajnok élete nem csak móka és kacagás
Egy világbajnok élete nem csak móka és kacagás
Legfrissebb hírek

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
2025.09.07. 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

„Nem magától értetődő, hogy így alakulnak a futamaim” – Marc Márquez a Magyar Nagydíj után

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 17:49

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 12:56

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 11:53

Nincs meglepetés, Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 15:28
Ezek is érdekelhetik