Tereprali: gyors és dobálós pályák - éles küzdelem Gyulán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.08. 16:32
null
Miroslav Zapletal megtartotta vezető helyét Gyulán (Fotó: Opel Dakar Team/Csajtai Kristóf)
A tereprali országos bajnokság gyulai futamán a cseh Miroslav Zapletal megtartotta vezető helyét, de volt itt defekt, patakba borulás és látványos száguldás, vagyis minden, ami a tereprali sava-borsát jelenti.

 

Forróság volt, mint a sivatagban – ez azonban nem zavarta össze a versenyzőket, már csak azért sem, mert a legtöbbjüknek van tapasztalata a dűnék között is. Például a gyulai országos bajnoki futamot megnyerő Miroslav Zapletalnak nagyon is sok, ő ugyanis jó néhányszor megjárta a Dakart, és ide is az egyiptomi Fáraó-raliról érkezett, szóval lendületben volt.

„A meleg egyáltalán nem zavart, a pályák pedig kifejezetten feküdtek a stílusomnak, nagyon gyorsak, ugyanakkor hepehupásak voltak. Figyelni kellett, és mi nem vállaltunk semmi rizikót. Nagyon örülök a győzelemnek” – mondta a cseh Zapletal.

A leggyorsabb magyar Fekete Antal volt: ő pénteken megnyerte a szuperspeciálist és kiválasztotta az első rajthelyet (az idéntől az első öt választhat az első napra), s bevált a taktikája, hiszen végig a biztos második helyen közlekedett.

„A nap elején izgultunk, mert sokan voltunk négy percen belül, de egyrészt sikerült javítani, másrészt a mögöttünk jövőknek gondjaik voltak, úgyhogy nem tudtak megközelíteni minket. A második szakaszon túlcsúsztunk, az autó jobb elejével megütöttünk egy fát, de szerencsére így is tartani tudtuk a pozíciónkat. Nehéz verseny volt, de nagyon élveztük – mondta Fekete, aki mögött a Jean-
Louis Schlesser által rendelt, hazánkban épített négykerékhajtású versenygéppel egy spanyol páros végzett. Vila Roca most látta először az autót, most versenyzett először Magyarországon, nyilván madarat lehetett volna fogatni vele a dobogós hely láttán.

Főleg, hogy egy szakasszal a vége előtt még mindössze négy másodperccel volt Hangodi Zoltán előtt, aki ezt meg is mondta neki. „Talán nem kellett volna szólnom, mert így a spanyol ráállt a gázra, és ment egy abszolút leggyorsabb időt az utolsó szakaszon. De így is nagyon jó kis csatát vívtunk egymással” – mondta Hangodi, aki mögött meg a spanyol vk-futamra készülő Lónyai Pál ért célba az ötödik helyen.

„Ma már egészen jó ritmusban tudtunk autózni, jó érzés, hogy így fel tudtunk állni abból, hogy a legutóbbi futamon rommá törtük az autót. Megnyugtat, hogy ilyen jó szervizhátterem van, az eredmény pedig megfelel a várakozásoknak, mert célba értünk” – mondta Lónyai.

A nap egyik nagy vesztese Szalay Balázs volt, aki egy defekt miatt bukta el a dobogós helyet. Ebből is látszik, mennyire szoros volt a küzdelem a tereprali országos bajnokság harmadik futamán.

Hiszen Szalay mindössze három percet veszített a kerékcsere miatt, ám ez is elég volt ahhoz, hogy a harmadik helyről a hatodikra csússzon vissza az Opel Dakar Team párosa.

„Nyolc kilométerrel az első szakasz célja előtt kaptunk jobb hátsó defektet, egy teljesen sík, egyenes szakaszon, tehát különösebb ok nélkül – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs, aki végül hatodikként érkezett a célba. – Nem akartuk, hogy a lyukas kerék szétverje a kocsi hátulját, ezért inkább megálltunk, és kicseréltük. Három percet vesztettünk, ami egy kicsit elvette a kedvünket, hiszen addigra már körülbelül fél percet hoztunk Fekete Antiékon.”

Szalaynál is rosszabbul járt azonban a korábbi abszolút bajnok Fazekas Károly, aki egész hétvégén panaszkodott az autó hátuljára (pattogott az úton, úgyhogy újra kell gondolni a hátsó futóművet), s végül egy patakban végezte. A BMW leesett a töltésről, és körülbelül három méter mélyre zuhant egy patakba – az autó jobb oldal gyakorlatilag semmivé lett, de a versenyzőknek szerencsére nem esett bajuk.

GYULAI VÁRFÜRDŐ-KUPA, AZ OB 3. FUTAMA
Abszolút végeredmény: 1. Miroslav Zapletal, Maciej Marton (cseh, Hummer Evo3) 3:12:02, 2. Fekete, Tóth Gy. (Cargo Racing, Nissan Pickup) 5:42 perc hátrány, 3. Roca Villa, Blanco García (spanyol, Schlesser) 7:22 p h.

Legfrissebb hírek

Tereprali: ifj. Mészáros Lőrinc balesetet szenvedett, és a nagyváradi kórházban ellátták

Egyéb autó-motor
2024.06.17. 14:12

Dakar: Loeb újabb szakaszsikerrel lopódzott közelebb Sainzhoz

Egyéb autó-motor
2024.01.16. 21:31

Dakar: Loeb sorozatban a harmadik etapgyőzelmét aratta

Egyéb autó-motor
2024.01.14. 20:18

Dakar: az éllovas felborult, Sainz vezet az autósoknál

Egyéb autó-motor
2024.01.11. 21:02

Dakar: bemelegített a mezőny, Ekström volt a leggyorsabb az autósoknál

Egyéb autó-motor
2024.01.05. 17:35

Tereprali: az utolsó összecsapás – jön az évzáró verseny, a Raid of Champions

Egyéb autó-motor
2023.10.30. 16:45

Tereprali: Holowczyc, Svitko és Varga pezsgőzött a HunGarian Baja végén!

Egyéb autó-motor
2023.08.12. 18:39

Tereprali: Hodola az ötödik helyen áll a HunGarian Baján

Egyéb autó-motor
2023.08.11. 21:35
Ezek is érdekelhetik