Előny, de nem minden a sivatagi tapasztalat

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2014.06.07. 19:11
null
Miroslav Zapletalt egyáltalán nem zavarja a hőség – hozzászokott a sivatagban (Fotó: Fehér Csaba)
A cseh Miroslav Zapletal vezet a tereprali országos bajnokság gyulai futamán, a második helyért Fekete Antal és Szalay Balázs vív nagy csatát.


Vérbeli, kemény terepralis pályák voltak. Hepehupásak, technikásak, helyenként egy-egy vizesárok gondoskodott arról, hogy a versenyzőknek még feljebb szökjön az adrenalinszintjük az országos bajnokság gyulai futamán.

A harmincfokos hőség (ami az autóban ötven) részben a sivatagi tapasztalattal bíró pilótáknak kedvezett. A versenyben öt szelektív szakasz után a cseh Miroslav Zapletal vezet, aki a szokásos angyali nyugalmával közli mindenre, hogy oké. Gyors és hepehupás a pálya? Oké. Meleg van az autóban? Oké. Vezet a versenyben? Az is oké.

Mögötte Fekete Antal és Szalay Balázs vív csatát a második helyért – egyelőre előbbi áll jobban.

„Az első körben megnéztük a pályákat, a másodikban pedig sokat gyorsultunk. Voltak trükkös szakaszok, de szerencsére nagyobb kaland nélkül megúsztuk” – mondta Fekete, aki az első rajthelyet választotta pénteken (az idén először kapja meg a választás jogát a top öt pilóta), s nem bánta meg.
Szalay Balázs annál inkább. Ő először találkozott a választás lehetőségével, s úgy gondolta, a harmadik pozíció a legjobb, de kiderült, a második még jobb lett volna, akkor ugyanis nem érte volna utol az első két szakaszon Fazekas Károlyt.

„Karcsi nem vett észre minket, úgyhogy vesztettünk egy-két percet mögötte, ráadásként pedig az utolsó szakaszon elromlott az átbeszélőnk, úgyhogy Laci kénytelen volt kézzel-lábbal mutogatni” – mondta Szalay.

„Üvöltöttem és mutogattam, de nem tudtam, Balázs mit kódol ebből – tette hozzá Bunkoczi. – Nehezítő körülmény ilyenkor, hogy csak az egyik kezét tudja használni az ember, hiszen a másikban ott az itiner, közben pedig még számolnia is kell. A gödörnek és az ároknak is megvan a kódjele, úgyhogy ezzel nem volt gond, de azért így is eléggé kalandos volt.”

A nap egyik nagy vesztese a bajnoki címvédő Fodor Imre volt, aki eleve 22 perces büntetéssel (szerelés miatt késett az előző napi parc ferméből) kezdte a versenyt, s így hiába nyerte meg az első két szakaszt az új Forddal, ez sovány vigaszt jelentett, főleg hogy az utolsó szelektíven a porban becsúszott az árokba, így számára véget ért a verseny.

A verseny vasárnap három szelektív szakasszal ér véget.

GYULAI VÁRFÜRDŐ-KUPA, AZ OB 3. FUTAMA
Abszolút sorrend 5 szelektív szakasz után:
1. Miroslav Zapletal, Maciej Marton (cseh, Hummer H3) 1:57:24, 2. Fekete, Tóth Gy. (Cargo Racing, Toyota Hilux) 2:56 perc hátrány, 3. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 4:09 p h.

Legfrissebb hírek

Tereprali: ifj. Mészáros Lőrinc balesetet szenvedett, és a nagyváradi kórházban ellátták

Egyéb autó-motor
2024.06.17. 14:12

Dakar: Loeb újabb szakaszsikerrel lopódzott közelebb Sainzhoz

Egyéb autó-motor
2024.01.16. 21:31

Dakar: Loeb sorozatban a harmadik etapgyőzelmét aratta

Egyéb autó-motor
2024.01.14. 20:18

Dakar: az éllovas felborult, Sainz vezet az autósoknál

Egyéb autó-motor
2024.01.11. 21:02

Dakar: bemelegített a mezőny, Ekström volt a leggyorsabb az autósoknál

Egyéb autó-motor
2024.01.05. 17:35

Rali: Szalay és Bunkoczi visszatér a Szaharába – külön autóval!

Egyéb autó-motor
2023.12.12. 11:18

Tereprali: az utolsó összecsapás – jön az évzáró verseny, a Raid of Champions

Egyéb autó-motor
2023.10.30. 16:45

Tereprali: Holowczyc, Svitko és Varga pezsgőzött a HunGarian Baja végén!

Egyéb autó-motor
2023.08.12. 18:39
Ezek is érdekelhetik