Dakar 2014: Ungvári Miklósék célja a célba érkezés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.12.05. 23:26
null
Sebestyén Sándor, Ungvári Miklós, Somfai Mátyás és Bognár József (balról jobbra) a csapat budapesti búcsúpartiján (Fotó: MTI)
A január 5-én kezdődő Dakar-ralin rajthoz álló egyetlen magyar csapat tagjainak legfőbb célja az, hogy teljesítsék a versenyt, s célba érjenek január 18-án a chilei Valparaisóban.

 

Az Uniqa Sandlander Team csütörtök esti búcsúztatóval egybekötött sajtóbeszélgetésén Sebestyén Sándor, az autós trió pilótatagja felidézte pályafutása kezdeti szakaszát, s azt mondta, mivel ez lesz a harmadik Dakar, amelyen elindul, pontosan tudja, hogy mennyire nehéz verseny vár rájuk.

„A legfőbb cél egészségesen hazaérni, az eredmény szempontjából pedig egyáltalán nincs rajtunk nyomás” – mondta a Toyota Land Cruiserrel induló versenyző, akit navigátorként Bognár József kísér el, hozzájuk pedig Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó csatlakozik.

„Ez lesz az első Dakarom, gyakorlatilag a felkészülésem részeként tekintek rá, egyben egy gyermekkori álmom teljesül azzal, hogy részt vehetek a viadalon” – mondta Ungvári Miklós.

Sebestyén Sándor hozzátette, saját kategóriájában természetesen a lehető legjobb eredményt szeretné elérni, de egyelőre az első szakasszal foglakozik, ugyanis az etapokra napról napra készülnek.

A quadosok mezőnyében induló Somfai Mátyás – aki az első magyar quados lehet, aki célba ér – arról beszélt, hogy az idei év eleje óta készül a Dakarra, az egész esztendőt feláldozta annak érdekében, hogy minél jobban teljesítsen Dél-Amerikában.

„Többek között Marokkóban, 60 Celsius-fokos melegben is edzettem, navigációt, motorozástechnikát tanultam, igyekeztük lemodellezni a Dakaros szituációkat, emellett itthon több futó és kerékpáros maratoni versenyen is részt vettem” – nyilatkozta Somfai.

A csapat bemutatta Horváth „Laller” Lajost is, aki már a 2015-ös Dakarra készül, jövőre vele egészül ki a magyar alakulat.

Legfrissebb hírek

Al-Radzsi sporttörténelmi sikert aratott a Dakar ralin

Egyéb autó-motor
2025.01.17. 14:30

Dakar rali: Lategan megnyerte a nyolcadik szakaszt, öt perc fölé növelve előnyét

Egyéb autó-motor
2025.01.13. 14:15

Dakar rali: Nasszer al-Attijah büntetése után Seth Quintero nyerte a csütörtöki szakaszt

Egyéb autó-motor
2025.01.09. 16:44

Dakar rali: korrekorder dél-afrikai győztes az autósok keddi szakaszán

Egyéb autó-motor
2025.01.07. 16:42

A címvédő Carlos Sainz feladta a Dakar ralit

Egyéb autó-motor
2025.01.07. 10:59

Dakar rali: Al-Radzsi helyett Baciuska a 48 órás szakasz győztese

Egyéb autó-motor
2025.01.06. 12:11

Dakar rali: Quintero nyerte meg az első szakaszt

Egyéb autó-motor
2025.01.04. 22:01

Ungvári Miklós: Kapitányként időnként túl engedékeny voltam

Egyéb egyéni
2024.10.14. 17:50
Ezek is érdekelhetik