Rali-vb: a Citroën több versenyre akarja rábírni Loeböt

Vágólapra másolva!
2013.03.15. 13:55
Yves Matton, a Citroën csapatfőnöke azt szeretné, ha Sébastien Loeb az előre eltervezett négy viadal helyett több futamon is rajthoz állna a 2013-as rali-világbajnokságon. A világbajnok pilóta Monte-Carlóban és Svédországban is versenyzett, illetve Argentínában és Franciaországban fog még. 

„Tudják, hogy ez nem rajtam múlik, nem az én döntésem. Ő talán nem is akarja –utalt Sébastien Loeb esetleges visszahívására Yves Matton. –Erre azonban nem gondolok most, örülök annak, amit eddig elértünk, hogy négy versenyen rajthoz áll velünk ebben az idényben. Ha a szezon végéhez közeledve arra lesz szükség, hogy megkérjem, versenyezzen többet a végső győzelem miatt, meg fogom tenni. Addig viszont nem esek pánikba, bízom a csapatban. Ogier fantasztikus teljesítményt nyújt, nekünk hinnünk és küzdenünk kell.”Yves Matton. –Erre azonban nem gondolok most, örülök annak, amit eddig elértünk, hogy négy versenyen rajthoz áll velünk ebben az idényben. Ha a szezon végéhez közeledve arra lesz szükség, hogy megkérjem, versenyezzen többet a végső győzelem miatt, meg fogom tenni. Addig viszont nem esek pánikba, bízom a csapatban. Ogier fantasztikus teljesítményt nyújt, nekünk hinnünk és küzdenünk kell.”

A Citroën az első három rali után hat ponttal vezeti a konstruktőrök versenyét. A francia csapat az elmúlt tíz évben nyolcszor diadalmaskodott.

Hír még Sébastien Loebbel kapcsolatban, hogy lemondta az idei Le Mans-i 24 órás versenyen való szereplést.

Legfrissebb hírek

Svéd rali: Evans vezérletével kettős Toyota-siker

Egyéb autó-motor
2025.02.16. 16:23

Rali Eb: visszatér a mezőnybe Herczig Norbert

Egyéb autó-motor
2025.02.07. 13:19

Tizedszer nyerte meg a Monte-Carlo ralit Ogier

Egyéb autó-motor
2025.01.26. 16:47

Dakar rali: Al-Attijah nyerte a keddi szakaszt, Al-Radzsi az élre állt összetettben

Egyéb autó-motor
2025.01.14. 14:11

Dakar rali: Lategan megnyerte a nyolcadik szakaszt, öt perc fölé növelve előnyét

Egyéb autó-motor
2025.01.13. 14:15

Dakar rali: korrekorder dél-afrikai győztes az autósok keddi szakaszán

Egyéb autó-motor
2025.01.07. 16:42

Dakar rali: Al-Radzsi helyett Baciuska a 48 órás szakasz győztese

Egyéb autó-motor
2025.01.06. 12:11

Dakar rali: Kovácsék a top 20-ban nyitottak

Egyéb autó-motor
2025.01.03. 18:32
Ezek is érdekelhetik