E-sport: végre a legismertebb magyarral is rohamozhatjuk az ellenfél kapuját

Vágólapra másolva!
2020.08.19. 17:32
Régen elmúltak már azok az idők, amikor a focit kizárólag stadionokban és tévén keresztül követték millióan, a FIFA-játékok megjelenésével egyre többen kezdték el nézni azokat az online, profi körülmények között közvetített összecsapásokat, amelyekben különböző országokból érkező e-sportolók küzdenek meg – sokszor impozáns pénznyereményekért.

Ezek a sportjátékok a leghíresebb külföldi és hazai focistákat is megmozgatják, ami közrejátszhatott abban, hogy az októberben debütáló FIFA 21-ben a legnagyobb magyar focilegenda, Puskás Ferenc is helyet kap az Ultimate Team játékmódon belül. Ebben a játéktípusban 100 úgynevezett legenda szerepel, ebből az egyik – és nagy valószínűséggel a legjobbak közé tartozó – lesz Puskás.

Ennek kapcsán ültünk le beszélgetni Magyarország leghíresebb FIFA e-sportolójával, Molnár Gabóval, Szöllősi Györggyel, a Puskás-ügyek nagykövetével, valamint Szalai Ádámmal, a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség (NGES) alelnökével.

Rendszeres olvasóink már találkozhattak az NGES nevével, hiszen a Nemzeti Sport Online-nal együttműködve több sikeres projektben hoztuk közelebb egymáshoz az e-sportokat és a hagyományos sportágakat.

Mint ahogy a videóban is elhangzik, Magyarországon már több mint 100 versenyengedéllyel rendelkező e-sport játékos van, és számuk folyamatosan növekszik. Rengeteg fiatal komolyan gondolkodik a profi e-sportolói karrierben, aminek kiváló terepet adhat a Puskás Ferenccel felvértezett FIFA 21, amely PC-re, PlayStation 4-re és XBOX ONE-ra is megjelenik – október 9-én.

Legfrissebb hírek

Puskás Ferenc kijelentése és Véber György kérése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.24. 08:01

Tusványos 2025: bemutatták a Puskás, a musical koncertváltozatát

Egyéb egyéni
2025.07.23. 20:22

Az elmaradt integetés és a bátor visszaszólás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 08:16

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Puskás Ferenc kijelentése és Kondás Elemér visszakérdezése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 11:01

Szijjártó Péter: „Az egész világon tudják, még annak legtávolabbi pontján is: Puskás = Hungary!”

Minden más foci
2025.07.13. 16:52

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
2025.07.10. 09:16

Az Alexandriai Könyvtár képviselője bejelentette: arab nyelvű Puskás-életrajz készül

Minden más foci
2025.07.07. 16:55
Ezek is érdekelhetik