csupasport bannerhátsófüves banner

Motiválta, hogy az erős mezőnyben is sorra előzgeti a riválisokat

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.11.17. 16:24
null
Edzőversenynek fogta fel, ehhez képest Beda Szabolcs 81.222 kilométert megtéve győzött a Super6 hatórás versenyen.

Taktikus futással győzött az első alkalommal megrendezett veszprémi Super6-on. El is várta ezt magától?

Fotó: Tóth Szabolcs

Éppen ezért az első hat közé kerülést tűztem ki, de úgy voltam vele, ha kijön a lépés, az éremszerzés is összejöhet. Nyolcvan kilométer fölé akartam kerülni, ez sikerült, de arra nem számítottam, hogy ezzel az eredménnyel az első helyen végzek. Meglepődtem, hogy győztem, voltak fiatalabb és gyorsabb futók is nálam a mezőnyben.

Hogyan alakult a verseny?

Fotó: Tóth Szabolcs

Úgy voltam vele, igyekszem az első háromba kerülni. Négy-öt óra körül a szpíker bemondta, hogy Berényi Imre kiszállt, így a harmadik helyen találtam magam, előttem Csomai-Kürtössy Roland és Gartner Áron haladt. Egyre közelítettem hozzájuk, majd fél óra múlva már az első helyen voltam, amelyet mindenképpen meg akartam tartani. Öt óra után én is elkezdtem egy kicsit fáradni, először visszaálltam négy húszas, aztán az utolsó fél órára négy harminc körüli tempóra, de ez is belefért, mivel már három-négy kör előnyöm volt Rolanddal szemben.

Első alkalommal rendezték meg ezt az eseményt. Milyen volt?

Nagyon jó, a hangulatát külön kiemelném. Végig szólt a zene, a pörgős dallamok nagyszerűen adták a ritmust a futáshoz. A szpíker, Kecskés József nagyon jól tette a dolgát, folyamatosan kommunikált, hol a futókkal, hol a szurkolókkal, igazi fesztiválhangulat uralkodott. Külön tetszett, hogy négyszáz méteres atlétikai pályán futottunk.

Az év végén járunk: versenyez még az idén?

Idén már nem lesz nagyobb versenyem, a szeptember és október valamelyest lazább volt, így a pihenés részét le is tudtam, novemberben kezdődik az alapozás a következő esztendőre. Jövőre az első nagy versenyem az áprilisi hatnapos világbajnokság lesz Franciaországban, majd ősszel a balatonfüredi hetvenkét órás vébé, és ott vannak még az országos bajnokságok is.

Legfrissebb hírek

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
15 órája

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni
2025.09.28. 13:51

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
2025.09.28. 09:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Nagy kirándulás lesz számára az első Spartathlon

Csupasport
2025.09.24. 11:22

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csingár István tanácsa: Imádkozzanak a jó időjárásért!

Csupasport
2025.09.22. 10:30
Ezek is érdekelhetik