Csupasport: Borissza Johanna immár az országútra koncentrál, bizakodó a jövőre nézve

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.07.10. 15:29
Borissza Johanna (Fotó: Vanik Zoltán/bringasport.hu)
A magyar bringást Vas Kata Blanka is motiválja, nagy célja, hogy egy nemzetközi országúti lánycsapat tagja legyen.

Az esztendő fele már eltelt: mi történt önnel az év első részében?

Az idei évre Iváncsi Gergő és Epres Kornélia edzőimmel azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy minél több országúti versenyen vegyek részt, ezáltal minél több gyakorlatot szerezzek – mondta Borissza Johanna a Csupasportnak. – Ez az esztendő az úgynevezett kezdő évem az országúti bringázásban, ezt megelőzően inkább pályán mérettem meg magam. Összességében eddig nagyszerűen sikerült ez az időszak, jó eredményeket értem el a versenyeken. Szlovákiában szereztem egy második és egy harmadik helyet, itt éreztem először, hogy igenis van beleszólásom a verseny alakulásába. A mezőny országos bajnokság sajnos nem úgy ment, ahogy szerettem volna, Vas Kata Blanka és Zsankó Petra egyelőre más kávéház. Egyre jobb szeretnék lenni, erősödni, akarok, és motivál, hogy eljussak arra a szintre, ahol ők tartanak. Ami az időfutam országos bajnokságok illeti, ott ezüstérmet szereztem, ami nagyszerű eredménynek számít. A hazai kupákon, a hazai versenyeken is jól teljesítettem, a KSI Kupán aranyérmet szereztem és többször is az első háromban végeztem, ami nagyon klassz.

A teljes cikk a csupasport.hu-n olvasható.

Legfrissebb hírek

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Párizs 2024: holland, új-zélandi és amerikai aranyak a kerékpárosoknál

Párizs 2024
2024.08.11. 15:17

Szenzációs hajrá: Valter negyedik az olimpiai mezőnyversenyen, Evenepoel duplázott

Párizs 2024
2024.08.03. 17:43

Párizs 2024: argentin és kínai aranyérem a BMX-eseknél

Párizs 2024
2024.07.31. 15:39

Párizs 2024: brit siker a férfi hegyikerékpárosoknál

Párizs 2024
2024.07.29. 16:02

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57

Őrültségekkel próbálkozik, ám így is győzött a Nasska Trail leghosszabb távján

Csupasport
2024.07.08. 16:55
Ezek is érdekelhetik