csupasport bannerhátsófüves banner

3800 sportoló, 400 egyetem, 40 ország a magyarországi Egyetemi Európai Játékokon

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.04. 13:24
null
Több mint 900 edző, bíró és sportszakember, 3800 sportoló, valamint mintegy 1000 önkéntes bevonásával zajlik majd az Egyetemi Európai Játékok (EUSA) július 12. és 24. között Miskolcon és Debrecenben – közölték a szervezők hétfőn a Miskolci Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.


A hétfői sajtótájékoztatón elhangzott, az idei EUSA Magyarország legnagyobb létszámú sporteseménye az 1965-ös nyári universiade óta. A kéthetes megméretésen tizenhét sportág szerepel, a két megyeszékhelyen negyven ország négyszáz egyetemének hallgatói vesznek részt.

Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, a kormány 20 milliárd forinttal támogatta a Miskolci Egyetem infrastrukturális fejlesztéseit és további két és fél milliárdot fordíthat az intézmény a szervezési költségekre.

Legyenek a magyar fiatalok a legsikeresebbek – emelte ki az államtitkár. Hozzátette, ehhez a tudás és kreativitás mellett az egészségre is szükség van, aminek alapja a sport. Hankó Balázs leszögezte, fontos hogy a hallgatókban kialakuljon a kötődés is az intézményekhez.

Az államtitkár közölte, a felsőoktatásban minden egyes képzési terület részévé vált a sport. Úgy fogalmazott, a sportolással kapcsolatos infrastruktúra folyamatosan megújul az egyetemeken, továbbá évente két és fél milliárd forintot fordítanak az egyetemi sportaktivitásra. Kijelentette, külön forrást biztosítanak arra, hogy az egyetemi sportolóknak olyan egyéni tanrendet biztosítsanak, ami a sportpályafutásukat és a diplomaszerzést egyszerre támogatja.

Mocsai Lajos, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, a magyar egyetemi sport bebizonyítja, hogy Európa élmezőnyéhez tartozik. Hozzátette, a fizikai teljesítmény pozitív hatással van a kognitív teljesítményre is. Az EUSA kapcsán azt mondta, három éve folyamatosan készülnek az eseményre.

Baji Balázs, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy az egyetemi sporteseményeknek közösségépítő szerepük is van. Fontosnak nevezte, hogy minél többen megmaradjanak a sport mellett akkor is, amikor már befejezik felsőoktatási tanulmányaikat.

Az Európai Egyetemi Játékok részeként Miskolcon a röplabda, a sakk, a cselgáncs, a kick-box, a karate, a kosárlabda, a tenisz, a vízilabda, a strandröplabda és a tekvandó küzdelmeit rendezik. Debrecenben a futsal, a labdarúgás, a 3x3 kosárlabda, a kézilabda, a tollaslabda, az asztalitenisz és a para-asztalitenisz, valamint a strandkézilabda mérkőzései láthatók. Az EUSA-n 22 hazai felsőoktatási intézmény 700 versenyzője indul, ami a játékok történetének legnagyobb létszámú magyar küldöttsége. Az esemény kabalafigurája a Demi nevű hiúz, elnevezését a két város nevének első két-két betűje adja.

Fotó: mefs.hu/MTI

Legfrissebb hírek

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Buli, homok, strandröplabda – jön a magyar bajnokság döntője!

Csupasport
2025.08.06. 15:36

Idén is Balatonbogláron rendezik meg a magyar strandlabdarúgó-bajnokságot

Csupasport
2025.07.29. 15:00

Bronzérmes lett rúdugrásban Böndör Márton az egyetemi világjátékokon

Egyéb csapat
2025.07.27. 14:16

Mától hatalmas pénzeket kereshetnek az amerikai egyetemi sportolók

Amerikai sportok
2025.07.01. 07:29

Sport- és egészséghétvégére várják a családokat a Puskás Arénánál

Csupasport
2025.06.26. 16:45

Több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján

Csupasport
2025.06.17. 16:44

Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Csupasport
2025.06.11. 11:08
Ezek is érdekelhetik