Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Már gyerekként is szerette a futást?

Hogyan folytatódott a történet?

Évente egy-két maratonit futottam és futok azóta is, de sokáig mégsem tudtam megdönteni az egyéni csúcsomat. Ott volt a munka, a család, és kicsit belekényelmesedtem az életbe. Az utóbbi néhány év viszont új lendületet hozott, egyre jobban kezdtem megtalálni önmagam. Nemrég csatlakoztam a Sashegyi Gepárdokhoz, s hála a szakszerű edzéseknek, rögtön jött is az eredmény, három óra öt perces egyéni csúccsal értem célba. Bár az igazat megvallva nem az aszfalton, hanem inkább a terepen éreztem otthon magamat. A futásban is ugyanaz motivál, amit a túrakerékpározásban mindig szerettem: a változatosság, a látvány, a természet szépsége és a kaland. Ezekben aszfaltos futóként kevésbé volt részem.

Terepfutásban is sikerült hasonló eredményeket elérni, vagy ott ez nem számított annyira?

Nyilván ott is próbára tettem magam versenyeken, sikerült is elhoznom egy-két dobogós helyet az elmúlt időkben, de talán mégis a hosszabb, ultratávú futásaimra vagyok büszke. Lefutottam a hetvenöt kilométeres Nagy-Szénás kört, a hetvenhét kilométeres Vérkört, valamint a Kinizsi 100-at privátban, de indultam a Vadlán Ultra Terep száznyolc kilométeres és az Ultra Trail Vipava Valley százhét kilométeres távján is. Bár túrázóként már régóta jártam a magashegységeket, most már futóként is egyre jobban vonzanak.

Sőt, rengeteg csúcshódításon is túl van már. Ez hogy kezdődött?

Alapvetően túrakerékpárosként indultam, huszonhat éve járom a világot. A Két keréken a nagyvilágban egyike a legtartalmasabb és legrégebbi túrakerékpározással foglalkozó magyar nyelvű weboldal. Emellett négy könyvem is megjelent a témával kapcsolatban.

Negyed évszázad alatt négy földrész ötvenegy országában fordultam meg, s több mint kétszázezer kilométert tekertem le. Talán sokan még emlékeznek rá, mikor kétezertizenháromban hatvannégy nap alatt hétezerkétszáz kilométert megtéve keresztültekertem az Egyesült Államokat New Yorktól San Franciscóig.

De a túrabringázásban is mindig a hegyek vonzottak, már szombathelyi gyerekként is főként Ausztria felé vettem az irányt. Viszont túrakerékpárosként van az a pont, ahonnan már nehéz bringával feljebb jutni. Innen jött a magashegyi túrázás gondolata. A mai napig gyakran kombinálom ezt a két tevékenységet, s rengeteg hegycsúcsra jutottam fel a kerékpártúráim során.

Gyalogosan túrázott csak, vagy hegymászóként is kipróbálta magát?

Először csak túrázóként ismerkedtem meg a magasabb hegyekkel, Ausztriában erre remek lehetőségeim voltak. Később aztán komolyabban vettem a hegymászást, jött a via ferrata, majd a négyezresek világa. Főként az Alpokban másztam, de az amerikai, ázsiai, sőt afrikai kontinensen is van már meghódított négyezres csúcsom. Az Alpokban feljutottam a Mont Blanc, a Dufourspitze, a Dom és a Matterhorn csúcsára is, kétezertizenkilencben a Pamir Highway kerékpártúránk alkalmával pedig meghódítottam életem első ötezresét Tádzsikisztánban.

Ezek szép eredmények. Inkább hegymászónak, futónak vagy túrakerékpárosnak tartja magát?

Jó kérdés! Valójában nem tartom magam „igazi hegymászónak, azonban Benedek István szavaival élve talán elmondhatom, hogy „nem tartozom semmilyen csoportba, de igazi turista szeretnék lenni”. Motivációm mindhárom sportban szimplán a hegyek szeretete, amit a hegytől függően akár futva, kerékpározva, túrázva, via ferratázva, esetleg hágóvasban mászva élek meg.

Azonban számomra csak a tiszta mászás „játszik”, ami annyit jelent, hogy a hegy lábától indulva végig tisztán, saját erőből, felvonó, hegyi vezető és teherhordó igénybevétele nélkül csinálom, az alacsonyabb régiókban vadkempingezve, fent pedig tisztán, alpesi stílusban mászva.

Futva, gyalog és kerékpárral is járja a hegyeket: miként dönti el, melyiket választja?

Ez teljes mértékben a hegytől és a kihívás jellegétől függ. Az alpesi négyezreseken, amikor hatalmas hátizsákban kell vinni a kötelet, hágóvasat, jégcsákányt, sátrat, értelemszerűen gyalog megyek. Decemberben Tenerifén voltam, ott kerékpárral kétezerkétszáz méterig tudtam feltekerni a Teide vulkán oldalán. Aztán visszagurultam az óceán partjára és két nappal később felfutottam tengerszintről a 3715 méteres csúcsra oda-vissza. A nyári hosszabb kerékpártúráimon is gyakran otthagyom a bringát a hágóban egy-egy közeli könnyebb két-háromezres csúcs meghódításáért.

Ahogy említette, rengeteg helyen járt már a világon, ha egyet kellene kiemelnie, melyik lenne?

Ez szinte lehetetlen feladat, hiszen minden hely a világon más, és pont ez az egyediség adja meg az igazi szépségét. Jártam Japánban és Tajvanon, a Pamírban, Törökországban, Marokkóban, de eddigi legkiemelkedőbb teljesítményem és talán legnagyobb élményem még mindig az amerikai kontinens keresztülbringázása volt.

Milyen további céljai vannak?

Továbbra is a saját utamat szeretném járni. Szeretném a terepultrákon szerzett rutinomat, állóképességemet és a mászásban szerzett tapasztalataimat összekapcsolva nehezebb és nagyobb kihívást jelentő hegycsúcsok meghódítására fordítani. Idén nyáron Kenyába készülök, ott tervben van a Mount Kenya megmászása. A szomszédos Tanzániában a Kilimandzsáró, Afrika legmagasabb csúcsa régi nagy vágyam, de oda sajnos egyénileg nem engedélyezik a mászást, a csoportos túra pedig egyrészt nem az én műfajom, másrészt pedig nem is tudnám megfizetni. Még ősszel próbára tettem magam a Fogarasi-havasok gerincén is könnyű, ultrafutó-felszereléssel, és sikerült két nap alatt nyolcvan kilométeres, technikás magashegyi ösvényeken tizenkét kétezrest megmásznom. Azt hiszem ez lesz a fő irány a jövőben, de természetesen csakis az örök, soha el nem múló szerelem, a túrakerékpározás mellett.