Erre már nincs szó: a kísérlet, amikor a vakmerőség őrületbe csap át

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.01.05. 19:10
A tiroli extrém sportoló, Uli Emanuele nevéhez fűződik minden idők egyik legőrültebb kísérlete: átrepült egy szikla szűk résén.

Éppen csak kiraktunk egy videót Gage Galle vakmerő kísérletéről, amikor kis ernyőjével két épület között, egy tizenöt méteres résen repült át 112 kilométer/órás sebességgel, máris szembejött egy videó egy mutatványról, amelyre már nem is a vakmerő a megfelelő jelző, hanem inkább az őrült.

Uli Emanuele Olaszországban született 1985-ben, nyomdásznak tanult, majd Svájcba költözött, ahol mosogatást vállalt egy hegyi turistaházban csak azért, mert onnan haza tudott repülni az ejtőernyőjével.

Aztán 21 évesen beleszeretett a bázisugrásba, élete során kétezer ugrást hajtott végre. A legismertebb közülük ezen a videón látható: 2015 nyarán a svájci Lauterbrunnen-völgyben szárnyas repülőruhába, azaz wingsuitba öltözve átszáguldott egy sziklaképződmény két méter széles résén. A kísérlet egyben világrekord is volt.

 

Erre az ugrásra nem kevesebb mint három évet készült, és le a kalappal előtte, mert még az extrém sportolók között is őrültnek kell lenni ahhoz, hogy az ember ilyet bevállaljon.

Uli Emanuele egy évvel később, 2016 augusztusában veszítette életét ugyanabban a völgyben, amikor egy videó készítése közben valami elromolhatott a ruháján, ő pedig hatalmas sebességgel egy sziklának csapódott.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Kipchoge legnagyobb ellenfele az óra lehet Berlinben

Csupasport
2023.09.23. 17:57

Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Csupasport
2023.07.31. 15:45

Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár

Csupasport
2023.05.30. 10:26

Elképesztő korrekord: túl négy szívműtéten, 80 évesen állt az Everest csúcsán

Csupasport
2023.04.11. 13:56

Egy jégomlás temette el örökre a Mount Everest szerelmesét és magyar rekorderét

Csupasport
2023.04.04. 19:17

Rakonczay Gábor új rekordja: 58 óra kajakozás és 75 perc alvás a Dunán

Csupasport
2023.02.21. 13:25

Az elgázolt fejhallgató sanyarú sorsot ígért, de végül rekorderré vált a futó

Csupasport
2023.01.30. 19:14

Tamirat Tola szerezte meg a maratoni táv világbajnoki címét

Csupasport
2022.07.17. 20:08
Ezek is érdekelhetik