Az év leghosszabb éjszakáján teljesítette az Everesting kihívást

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.01.15. 17:18
Poór Péter ötvenhatszor futott fel Velemből a Szent Vid-hegyre, így összesen 9002 méter szintemelkedést küzdött le.

Decemberben sikeresen teljesítette az Everesting kihívást, de mi is ez pontosan?

Ez a kihívás a koronavírus-járvány idején robbant be – mondta Poór Péter a Csupasportnak. – Az a lényege, hogy összesen 8848 méter szintet kell megtenni tetszőleges szakaszon. Lehet kerékpárral, futva vagy bárhogyan. Úgy gondoltam, jó évzáró lenne, ráadásul kíváncsi is voltam az Everestingre. Karácsony előtt, december huszonegyedikén reggel rajtoltam, az év leghosszabb éjszakáján futottam, előtte két hónapot készültünk rá edzőmmel, Lubics Szilviával. Kemény volt, ám jól sikerült a felkészülés, sok szintemelkedést „jártam meg”. Összességében nehezebbre számítottam, minden a lehető legjobban ment.

Milyen szakaszt választott?

Ötvenhatszor tettem meg a Velem–Szent Vid-hegy távot, összesen 9002 méter szintemelkedést küzdöttem le. A végén elgondolkoztam, hogy elmegyek tízezer méterig, de gyorsan elvetettem.

A kihívást húsz óra negyven perc alatt teljesítettem, összesen száztizenhárom kilométert tettem meg.

Nehéz összehasonlítani más futók eredményével, mivel mindenki más pályán teljesít. Valaki meredekebb helyen fut, valaki rövidebb, valaki hosszabb távon, teljesen változó. Sokak szerint az eredményem jónak számít.

Került hullámvölgybe?

Nem, azonban az utolsó öt körre valamelyest lelassultam. Sokat segített, hogy csak az első három, illetve az utolsó két és fél órában voltam egyedül, amúgy valaki mindig csatlakozott hozzám, segített, beszélgetett velem, vagy éppen frissített. Nagy meglepetés volt, hogy Lubics Szilvia is eljött, öt órán keresztül futott velem, ezúton is nagyon szépen köszönöm neki, jólesett. Visszatérve, az utolsó öt kör ment a kelleténél nehezebben, valószínűleg a fáradtság miatt.

Hogyan oldotta meg a frissítést?

Pizzát, datolyát, mogyorót és banánt ettem, közben teát és vizet ittam, majd a végén egy kis kólát is magamhoz vettem. Ami az időjárást illeti, nagyon jó idő volt, éppen a havazás előtt futottam. Nagyjából tíz Celsius-fok körül volt a hőmérséklet.

Örülök, hogy nem kellett esőben és hidegben futnom, jól választottam ki az időpontot.

Beszéljünk a céljairól: mit tűzött ki maga elé?

A márciusi tapolcai hatórás országos bajnoksággal kezdem az évet, majd hetedik alkalommal leszek ott az Ultrabalatonon. Tavaly sajnos nem sorsoltak ki a Spartathlonra, remélem, idén több szerencsém lesz, hiszen ott akarok lenni a legendás görög versenyen. Lesznek még privát futásaim is, biztos, hogy nem unatkozom ebben az esztendőben sem.

Legfrissebb hírek

Szeptemberben Bécsben kvalifikálná magát a Spartathlonra

Csupasport
2023.08.02. 05:22

Ötös alát kapott Lubics Szilviától, az Ultrabalatonon pedig egyenlítene

Csupasport
2023.04.13. 15:24

A Trónok harcával kezdődhetett az elképesztő antarktiszi kaland

Csupasport
2022.11.24. 12:58

Futókörkép a szemétségekről: amikor a bokorban guggolva világít rád a reflektor

Csupasport
2022.05.15. 19:11

Elképesztő verseny, új férfi- és női pályacsúcs született az Ultrabalatonon

Csupasport
2022.04.30. 10:44

FutóKörKép a párkapcsolatokról: mi értelme győzni, ha senki sem vár a célban?

Csupasport
2022.04.24. 17:22

FutóKörKép: vegetáriánus hölgyek kontra húsmániás férfiak

Csupasport
2022.04.10. 19:41

Lubics Szilvia 240 mérföldes rangos amerikai versenyen fut októberben

Csupasport
2022.02.07. 19:40
Ezek is érdekelhetik