Ételmérgezést kapott, de így is megnyerte a hatnapos világkupát

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.10.03. 17:22
Brown Viktória 747.384 kilométert megtéve győzött a balatonfüredi EMU hatnapos világkupán.

747.384 kilométert megtéve győzött a balatonfüredi EMU hatnapos világkupán, ezzel megdöntötte a kanadai országos rekordot, amely korábban 736 kilométer volt. Tervben volt a rekorddöntés?

Többet szerettem volna futni, de közbejött egy be nem tervezett ételmérgezés – mondta a magyar-kanadai Brown Viktória a Csupasportnak. – Annyira rosszul voltam, hogy minden rekordot és számot elengedtem, csak arra koncentráltam, hogy megnyerjem valahogy a versenyt. Aztán amikor eljutottam hétszáz kilométerig, akkor csillant fel bennem az, hogy ebben akár a kanadai országos rekord is benne van. Ekkor még hét óra volt hátra, ezalatt harminchat kilométert pedig bőven meg lehet tenni.

Nagy harc folyt az első helyért a bolgár Mihaela Englaróval.

Nagy csata volt, kifejezetten évezem az ilyen helyzeteket. Az első négy napban el tudtam húzni, nem is titkoltam, hogy a végére legalább nyolcszáz kilométer a célom, ami női kategóriában eddig a világon három hölgynek jött össze. Be szerettem volna kerülni ebbe az illusztris társaságba, nagy lépés lett volna a pályafutásomban.

Szóval négy napig jó ütemben haladtam a célom felé, ám az ötödik napon jött az ételmérgezés… Na, akkor mindenhol minden kijött belőlem… Kemény volt.

Az első esetnél annyi időm sem volt, hogy oldalra fordítsam a fejem, hirtelen a pályára jött minden, le is kellett slaggal veretni. Mindennel próbálkoztunk, hogy megszüntessük a problémát, ám semmi sem vált be. Estére eljutottunk oda, hogy beláttuk, nincs értelme ennek, így elmentem aludni. Hat és fél órát aludtam, majd mire felkeltem, a bolgár Mihaela Englaro átvette a vezetést. Futni még nem tudtam, így elkezdtem sétálni, a legnagyobb előnye a bolgár lánynak tizenegy kör volt. Drabik Krisztinának orvosi végzettsége van, és otthon van a táplálkozástudományban, így az ő tanácsára órákon keresztül ropit ettem és meleg gyümölcsteát ittam. Szépen lassan eljutottam oda, hogy már tudtam kocogni. A bolgár lány öt körrel vezetett, és a saját fegyveremet használta ellenem: beállt mögém vonatozni. Ez nagy taktikai hiba volt a részéről, hiszen ekkor még gyenge voltam, ha fut tovább, tudta volna növelni az előnyét. Öt órán keresztül jött mögöttem, örültem neki, mert tudtam, hogy nemsokára rákapcsolok és azt a tempót pedig nem bírja majd, az ötkörös hátrányomat pedig ledolgozom. Ötpercesnél is gyorsabb tempót vettem fel, az volt a tervem, hogy amikor lát, akkor gyorsan futva elhúzok mellette, amikor nem, akkor pedig visszaveszek az iramból. Nem sokkal később megelőztem, ekkor láttam, hogy fejben feladta a versenyt, el is ment masszázsra és pihenni. Éreztem, hogy a győzelem nem forog veszélyben, ekkor pedig az országos kanadai rekord megdöntésére koncentráltam. Összességében nagy taktikai csata volt, a csapatom és én remekül dolgoztunk. Sokat köszönhetek Drabik Krisztának.

Mi okozta az ételmérgezést?

Egy cukrászsüteményt kint hagytunk rövid időre a napon, én pedig megettem… Az egyik pillanatban még vidáman futottam Beda Szabolccsal és Sárosi Gyulával, majd kidobtam a taccsot. Semmi előzménye nem volt, nem fájt a hasam, semmit nem éreztem. Csak jött.

Remek eredményeket ért el az utóbbi időben, a júliusi Badwateren negyedik lett, majd augusztusban megnyerte a negyvennyolc órás világbajnokságot, illetve szeptemberben a balatonfüredi hatnapos világkupát is.

A Badwater nem sikerült jól, igaz, kiváló futók vettek részt az eseményen, ám talán a dobogót el tudtam volna érni. Első alkalommal vettem részt a versenyen, nem vagyok elégedetlen, a nők között az eddigi legjobb magyar eredményt értem el. Jó tanulópénz volt, legközelebb biztosan jobban megy. A negyvennyolc órás világbajnokságon elért győzelmemnek nagyon örültem, ez volt a célom a rajt előtt. Talán mondhatom, hogy magabiztosan nyertem, igaz, több kilométert szerettem volna megtenni, de az időjárás nem volt ideális. Külön öröm, hogy a csapatversenyt is megnyertük, nagy harcot vívtunk a finnekkel. Nem sokkal a vége előtt átvették a vezetést, szakadt az eső, éjjel volt, tele a hócipőnk, és inkább elmentünk pihenni. Reggel kisütött a nap, a finnek lassultak, mi pedig rákapcsoltunk, és megelőztük őket. Még hozzátenném, hogy az év első felében megrendezett hatnapos világbajnokságot is megnyertem, szóval mondhatom, hogy remek évem van. Ráadásul mentem egy negyvenkilenc órás backyardot, ami talán elég lesz a csapatkvalifikációhoz a jövő évi világbajnokságra.

Milyen céljai vannak a közeljövőt tekintve?

Október tizennegyedikén Hawaiion indulok a triatlon-világbajnokságon, majd december elsején a tajvani huszonnégy órás vb-re megyek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik