Három hónap elég volt a mesterhármashoz, majdnem 500 kilométert futott

Vágólapra másolva!
2023.09.09. 19:33
Pistyur-Kocsis Ágnes 33 óra 58 perces idővel győzött a Vadrózsa 160-on, amit a Mátra 115 és a Kazinczy 200 után teljesített.

Nem először vett részt a Vadrózsa 160-on, sőt, nem is első alkalommal győzött. Ezúttal milyen célokkal vágott neki a versenynek?

Beszéljünk erről. Ez az esemény hivatalosan nem futóverseny, hanem teljesítménytúra. Mennyit lehet futni ezen a terepen?

A Vadrózsa futóbarát teljesítménytúra, így futószintidőre nyitnak a pontok. Hogy ki mennyit tud futni ezen a pályán, legfőképp az edzettségtől, kitartástól és ügyességtől függ. Például az idei férfi győztes Gáspár Péter elképesztő idővel, huszonnégy óra huszonhat perc alatt teljesítette a százhatvan kilométeres, több mint hétezer méter szinttel fűszerezett pályát. A legfontosabb, hogy hatékonyan haladjunk. Vannak olyan emelkedők, ahol célszerűbb kocogni, mint gyalogolni, de természetesen van olyan meredekségű kaptató, ahol jobb gyalogolni. Amelyik lejtőn pedig lehet futni, ott kell is. A második helyen célba érő lány, Őrsi Anna olyan gyorsan tud gyalogolni, hogy felveszi a versenyt sok férfi futóval is.

Ezen a versenyen mi volt a legnehezebb?

Az időjárás meglepett. Mindig megnézem előre több oldalon is, milyen idő lesz, és most egyáltalán nem mondtak esőt. Azonban hajnalban hatalmas felhőszakadás és vihar jött, csattogva villámlott, hangosan dörgött. A patakok pillanatok alatt megáradtak, hatalmas mennyiségű saras víz folyt lefelé a hegyről. A Kazinczy 200-on mindkét éjszaka esett, azok után az élmények után egyáltalán nem kívántam ezt most a nyakamba…

Ráadásul nehéz volt fejlámpában haladni a szakadó esőben, ugyanis a lámpa fénye az esőcseppeket világította, így nem sokat láttam. Nehéz volt, amíg el nem vonult a vihar, de ilyenkor sincs kérdés, össze kell szorítani a fogakat és menni kell előre.

Említette, hogy a mesterhármas volt a cél, azaz a Mátra 115, a Kazinczy 200 és a Vadrózsa 160 egy éven belüli teljesítése. Beszélne erről?

Ez nagyon régi vágyam volt. Mind kőkemény túra, a legrövidebb Mátra 115 is közel hétezer méter szintemelkedést tartalmaz. Korábban nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy kibírjam ezt a sorozatterhelést, ugyanis a Mátra 115-öt júniusban, a Kazinczy 200-at júliusban, a Vadrózsa 160-at pedig szeptember első hétvégéjén rendezik, ám most úgy gondoltam, itt az idő. Nagyon örülök, hatalmas dolognak tartom, hogy meg tudtam csinálni.

Ezután milyen céljai vannak?

Egyelőre nincs konkrét nagy cél a fejemben. Ez a mesterhármas akkora öröm most, hogy nem tudok olyat, amely megmozgatna. Ám biztos vagyok benne, hogy egy kis idő múlva úgyis kitalálok valamit, megtalál majd olyan kihívás, amely megtetszik, és akkor onnantól kezdve azon leszek, hogy azt véghezvigyem.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik