Kiderült, hogy vérszegény, de kijutott a hawaii Ironman-világbajnokságra

Vágólapra másolva!
2023.08.31. 17:45
Schmidt Adrienn az Ultra Trail Hungary 112 kilométere után Koppenhágában az Ironmant is teljesítette, amivel kijuthat az álomversenyre.

Először az UTH-ra került sor, amelyen Schmidt Adrienn 112 kilométeren indult. Nagyon érdekes élményként élte meg a versenyt, lévén ilyen hosszút még sosem futott, valamint éjszaka sem versenyzett soha.

„Építészként dolgozom, hozzá vagyok szokva, hogy egész éjszaka dolgozom. Ehhez képest amikor hajnalban megettem egy pohár meleg levest, olyan szintű álmosság fogott el, hogy azt hittem, futás közben elalszom. A vége is kicsit vánszorgós lett.

A nyár folyamán aztán kiderült, hogy súlyos vérszegény vagyok.

Ez is magyarázhatta a fáradékonyságom. Szerencsére időben elkezdtek kezelni, és sikerült felhozni magam arra a szintre, hogy megcsináljam az Ironmant.”

Adrienn elmesélte, hogy a hawaii Ironman-világbajnokság minden triatlonista titkos álma. Koppenhágában a korcsoportjában öt női hely volt, és azzal, hogy nyolcadik lett, már érezte, van esélye, mivel nem mindenki fogadja el a lehetőséget.

A hawaii Ironman-világbajnokságot október 14-én rendezik. Adrienn egyelőre szállást néz, repülőjegyet foglal, továbbá megy a szponzorkeresés és a közösségi finanszírozás szervezése. Az edzéseket is elkezdi hamarosan.

„Szaunázom, mert szokni kell a meleget, előszedem az összes téli sportos ruhámat, azokban fogok futni, biciklizni, illetve nincs többé légkondi, se autóban, se irodában. Az úszás a gyengém, arra nagyon rá kell feküdni, ott a huszonnyolc fokos óceánban úszunk, ami szintén nagy kihívás lesz. Úgy érzem most, hogy az elmúlt évek kemény munkája, a rengeteg áldozat mind gyümölcsöt hozott. Szeretném a lehető legjobban élvezni a versenyt és átadni magam az élménynek.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik