csupasport bannerhátsófüves banner

Kiss Péter édesapja és testvére elhelyezték a koszorút a Kancsendzöngán

Vágólapra másolva!
2023.04.24. 16:53
null
Sikeres volt az expedíció, a 2013-ban elhunyt magyar hegymászó családtagjai eljutottak a világ harmadik legmagasabb hegyének alaptáborába.

Kiss Péter édesapja és testvére, Attila évekig tartó tervezgetés, majd hosszú várakozás után végre feljutott a világ harmadik legmagasabb hegye, a Kancsendzönga alaptáborába, tudatta az expedíciót szervező Kalifa. Az utazás célja az volt, hogy elzarándokoljanak a Himalájába, ugyanazon az útvonalon gyalogolva, amelyen tíz évvel ezelőtt Erőss Zsolt és Kiss Péter haladt. Péter édesapjának már régóta dédelgetett álma volt, hogy a lehető legközelebb jusson ahhoz a helyhez, ahol fia 2013-ban eltűnt. Az emléktáblánál lerótták tiszteletüket és végső búcsút vettek tőlük, talán ezzel sikerült feldolgozni a feldolgozhatatlant.

Mivel a nem mesze fekvő Annapurnán lavinabaleset történt, elég nagy volt a káosz a Himalájában, a helikopter sem érkezett meg időre. A várakozás alatt a csapat túrázott a környéken, egy esetben 4560 méterig is feljutottak. Végül ötnapos – 3800 méteren, sátorban – történő várakozás után pénteken, április 21-én megérkezett a helikopter, de a nagy köd miatt vissza kellett fordulnia. Másnap a kedvező időjárási viszonyoknak köszönhetően azonban sikeresen feljutottak a Kancsendzönga 5515 méteren lévő alaptáborába. Elhelyezték az emléktábla mellé a koszorút, a magyar és a székely zászlót, tisztelegve Kiss Péter és Erőss Zsolt emléke előtt.

„Olyan érzésem van, mintha látnának minket a hegyről, és elintézték volna nekünk a jó időt” – mondta id. Kiss Péter, aki érezte gyermeke közelségét és szeretetét. Egyben megemlékeztek Győrffy Ákosról is, aki korábban Kiss Péter mászótársa volt, és április elején tűnt el a Monte Rosa masszívumon. Az eredeti tervek szerint ő is elkísérte volna a csapatot.

A hírlevélből kiderült, a csapat tagjai jelenleg úton vannak hazafelé, várhatóan a kedd reggeli órákban érkeznek meg Budapestre. Ezzel a Kalifa – Kiss Péter Kancsendzönga Emléktúra 2023 sikeresen lezárult.

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Csupasport
2024.11.01. 15:14

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40
Ezek is érdekelhetik