Blogra futottunk: futóélmények a fekete lyukból

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2023.04.06. 10:00
A Black Hole-versenyről szól a futóbeszámolók zöme, blogszörfösünk szinte nem is talált mást, mint élményeket a magyarországi fekete lyukból...

Az elmúlt hetekben az időjárás finom szólva is változatos volt. Hol napsütésben, 13 fokban futottam, hol teljes téli menetfelszerelésben, mínuszokban fagyoskodva, és őszintén szólva utóbbiból már kissé elegem van. A hétvégi tempóedzésemre viszonylag későn indultam, így elég sok futóval találkoztam, s mivel ekkor épp jó idő volt, sokaknál előkerültek a rövid ujjú pólók.

Néhány futó velem együtt technikai pólóban rótta a kilométereket, én egy régi NightRun-felsőben futottam.

Ezen kívül még van egy technikai pólóm, amit szeretek, a brüsszeli félmaratonom teljesítésekor kaptam, ezt a kettőt rendszeresen használom, mert jó az anyaga és a mérete is. Mivel szembefutott velem egy hapsi ultrabalatonos pólóban bizony belém hasított, hogy nem is olyan sokára rengetegen felkerekedünk, leözönlünk Balatonfüredre, és elrajtolunk a tókerülésre. Körülöttem sokan indulnak csapatokban, ugratjuk is egymást, ki mennyi idő alatt érhet majd be a célba. Jó kis kaland lesz, de addig is nagyszerű versenyek vannak, amelyeken kipróbálhatjuk magunkat. A heti blogok jó része a Black Hole-kihívásról szól, ez elég extrém verseny, sokaknak megmozgatja a fantáziáját!

ULTRAKELEK.WEBNODE.HU
A Black Hole-verseny sajátja, hogy alig lehet tudni valamit a részletekről.

A verseny napja, a versenyközpont helyszíne volt csupán ismert, a távokat csak bizonyos értékek között adták, két lehetőség közül lehetett választani a nevezéskor: 25–50, és 55–120 kilométer.

A verseny előtti technikai értekezleten kapnak részletesebb tájékoztatást az indulók, azonban a kihívás során a szervezőkre kell hagyatkozniuk frissítés, irány- és időjelzés tekintetében. Tehát futóóra, navigáció, sőt futómellény sem volt engedélyezve. Jelentős futórutinnal felvértezetteknek ajánlott csak a verseny – nos, ilyen Hernádi László is, aki végül 106 kilométert futott 14 óra alatt, 2600 méter szintemelkedéssel. A remek versenyről olvashatunk szintúgy remek beszámolót, a részletek ismeretében le a kalappal az összes induló előtt!

MINTHAELNEL.WORDPRESS.COM
A szerző nagyon vágyott rá, hogy elindulhasson a versenyen (természetesen a Black Hole-ról van szó), amelyen remek helyezést ért el. Holtpont nélkül, jó tempóban futott végig, a 46.2 kilométert 5:38:41 órás idővel teljesítette, ezzel a nők között a 12. helyezést érte el.

ÚJLIPIFUTÓMAMI (Facebook)
Szintén Black Hole-versenybeszámoló, fotókkal illusztrálva.

BARATRUNNING.COM
A szerző az Ensport VTM Ultra-verseny 50 kilométeres távján vett részt. Pulzuskontrollal futott, s bár a frissítést még gyakorolnia kell, a verseny remekül sikerült, 5:24:10 órás idővel teljesítette a távot.


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Vajda Zoltán jövőre előtérbe helyezi a körözős versenyeket

Csupasport
2023.12.28. 16:21

Győzött a hatórás versenyen, mégsem elégedett magával

Csupasport
2023.11.17. 21:28

Blogra futottunk: mindent meg lehet szokni – az esőt is...

Csupasport
2023.05.18. 09:33

Blogra futottunk – az élmény nem változott: ez a legboldogabb tókör

Csupasport
2023.05.11. 09:34

Blogra futottunk: talán nem baj, ha egy kicsit fáj…

Csupasport
2023.04.27. 08:55

Blogra futottunk: tíz kilométer, avagy a sikeres fuTÓkör!

Csupasport
2023.04.20. 11:41

Szenvedős lett a vége, de győzött a titokzatos versenyen

Csupasport
2023.04.17. 14:05

Blogra futottunk: kellemetlen ügy a futócipő-tévesztés

Csupasport
2023.04.13. 09:26
Ezek is érdekelhetik