Első Ultrabalatonján eltévedt és megsérült, mégis győztesként ért a célba

Mikor kezdte a futást?

Ezerkilencszázkilencvenhétben – mondta a Németországban élő 58 éves Wermescher Ildikó. – Akkoriban ismertem meg a férjem, Wermescher Ottót, aki erdélyi származású, román válogatott öttusázó volt, és az ő biztatására kezdtem el futni. Két kilométerrel kezdtem, de mivel a futás közös program lett, a távok szépen növekedtek. Aztán a terhességem miatt szünet következett, 2002-ben megszületett a lányom, és utána egy évvel kezdtem el ismét futni.

A szülés után hogyan folytatta?

Teljesítménytúrázással folytattam, 2003-ban teljesítettem a Mátrabércet, majd a Kinizsi Százast is. Persze nagy falatok és megterhelő túrák voltak a kétéves kihagyás után. Fizikailag jól felkészítettek a Budapest Maratonra, amelyet 2003 őszén le is futottam. Ez volt életem első versenye, kényelmes tempóban haladtam, és magabiztosan értem a célba. Nem fáradtam el, elégedett voltam a három óra negyvenhárom perces idővel. Nagyon megtetszett a hosszú futás, utána rengeteg maratont teljesítettem.

Voltam Párizsban, Rómában, Münchenben és Prágában, ezeket a versenyeket persze mindig összekötöttük egy kis családi kirándulással és városnézéssel.

Mi a helyzet az ultrafutással?

A távot tekintve a Mátrabérc és a Kinizsi Százas is ultrának számít, csak ezek nem voltak kimondott versenyek. Túrázások alkalmával Csányi Csanya biztatott. Emlékszem, még üzeneteket is írt, hogy mindenképp ki kell próbálnom magam a Terep Százason, nevezzek már… Aztán rávettem magam és 2007 májusában lefutottam. Ezt követően magyar válogatottként szeptemberben Winschotenben részt vettem a száz kilométeres világbajnokságon, majd novemberben ötven kilométeres országos bajnokságot nyertem.

A sikerek motiváltak, 2008-ban száz kilométeren lettem országos bajnok, majd életem első és eddigi egyetlen Ultrabalatonját is teljesítettem.

Igaz, viszontagságos verseny volt, Keszthely környékén ötven percet pihentem térdsérülés miatt, majd a cél előtt, Balatonfürednél csőtörés miatt feltörték az aszfaltot, eltűntek a jelzések, így a hőségben körülbelül egy órát keresgéltem a pontos útvonalat. Így is az első helyen értem célba a nők között. Viszont abban az évben a nagy vágyam, az UTMB nem sikerült. Hiába volt meg a nevezésem, az Ultrabalatonon összeszedett térdsérülés miatt le kellett mondanom róla. Ekkor valahogy elment a kedvem az utcai futástól, és nem nagyon futottam aszfalton többet.

Aztán csak sikerült az UTMB.

Eddig összesen négy UTMB-t és három TDS-t teljesítettem. Előbbi százhetven kilométer, míg utóbbi az UTMB keretén belül szervezett rövidebb távú, száznegyvenöt kilométeres verseny. Az UTMB-n két hetedik, egy hatodik és egy kilencedik helyet szereztem meg, míg a TDS-en két harmadik és egy ötödik helyezést értem el. Ezeken kívül még számtalan más rangos külföldi, száz kilométer feletti terepversenyt futottam a világ minden táján, és mindegyiken remek eredményt értem el. Ilyen például a Transgrancanaria százhuszonnyolc kilométeres távja, ezt ötször teljesítettem.

Idén februárban is ezzel kezdtem a szezont, ezúttal a nyolcvanhat kilométeres távval, jó ráhangolódás volt az idei versenyzésre.

Milyen tervei vannak ebben az évben?

Ez az év elég nehézkesen kezdődött, ugyanis koronavírusos lettem, majd fogműtétem volt, és kétszer lettem influenzás is. Most meg éppen egy elhúzódó költözés közepén vagyunk. Ám nem búslakodom, Gran Canarián már futottam, és még előttem van a teljes terepszezon. Sok tervem van, versenyezni szeretnék Elzászban, Andorrában és Isztrián is. A júliusi skyrunning világbajnokságon ismét a magyar csapat tagja leszek, és a hónap végén a masters skyrunning vébé lesz a főversenyem, amelyen az ötvenöt év feletti kategóriában indulok. Természetesen az augusztusi UTMB-n ismét részt veszek, idén újból a százhetven kilométeres távra neveztem.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!