Egyszerre eksztázis és sokk: veszélyes ugrálás a világ legnagyobb trambulinján

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.03.04. 16:26
A gyerekek imádnak ugrálni a trambulinon, de nincs az a szülő, aki a videóban szereplő monstrumra felengedné a kölykét.

Öt szlovén akrobata úgy gondolta, keres valahol egy trambulint, és ugrál rajta egy jót – de nem találtak elég nagyot, ami az ő igényüknek és szintjüknek megfelel.

Ráakadtak viszont egy 42 méter magas darura, építettek és felfüggesztettek rá egy tizenkétszer tizenkét méteres hálót, majd megkérték a darukezelőt, hogy húzza fel harminc méter magasra, és már kezdődhetett is a móka.

 
A mutatvány nem volt veszélytelen, biztosításként ugyanis csak egy védőháló szolgált a trambulin alatt, oldalról semmi sem akadályozott volna meg egy esetleges kiesést.

Egyszer abba is kellett hagyniuk az ugrálást, mert vihar érkezett jégesővel, és fennállt a veszélye, hogy megdől a daru.

„Leírhatatlan érzés, amikor negyven méterrel a föld felett lebegsz, és csak egy vékony háló véd a zuhanástól – mondta Maks Veselko, a Dunking Devils Squad nevű formáció egyik tagja. – Eleinte mintha sokkos állapotban lenne az ember teste, végül megszokja a háló folyamatos mozgatását és a daru lengését. Nem tehetsz róla, de szédülsz, ahogy a levegőben pörögsz. Tiszta eksztázis!”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!





















Legfrissebb hírek

„Csak a szerencsének és a kapusunknak köszönhetjük, hogy életben vagyunk” – az ETO edzője a Vasas elleni siker után

Labdarúgó NB II
2024.05.21. 10:25

A felhőszakadás után hömpölygött a víz a beázó Old Traffordon – videó

Angol labdarúgás
2024.05.13. 13:27

Videó: fájdalmas vége lett a paraguayi szélső gólörömének

Minden más foci
2024.02.05. 19:22

Férfi kézi Eb: hosszabbításos dráma végén a franciák jutottak elsőként a döntőbe

Kézilabda
2024.01.26. 19:45

Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Csupasport
2023.11.19. 18:15

Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni

Csupasport
2023.10.30. 11:50

Még hogy a bázisugrás nem versenysport? Itt a bázisfutás!

Csupasport
2023.10.16. 19:45

Megépítették a világ leghosszabb csúszdáját, majd összetákolták kicsiben is

Csupasport
2023.07.31. 10:16
Ezek is érdekelhetik