A címvédő Kipchoge nem indul, de nélküle is nagyon erős lesz a mezőny Tokióban

Vágólapra másolva!
2023.03.04. 18:23
A legnagyobb maratoni versenyeket összegyűjtő WMM-sorozat első idei állomása a japán főváros, a pályacsúcsok feltehetően nem forognak veszélyben.

Vasárnap kezdetét veszi a major maratonok sora, az első 2023-as versenyt Tokióban rendezik. Tavaly mindkét nem viadalán megdőlt a pályacsúcs, azonban a rekordot felállító atléták ezúttal nem indulnak a japán fővárosban – számolt be róla a Runner's World szaklap. A világcsúcstartó kenyai Eliud Kipchoge (2:02:40-es tokiói idő 2022-ben) és honfitársa, Brigid Kosgei (2:16:02) megadják a lehetőséget másoknak, hogy learassák a babérokat.

A férfimezőnyben hat futónak van 2:05-nél jobb egyéni rekordja, és többen is értek már el figyelemre méltó eredményeket a WMM-sorozaton kívül. A nők között ugyancsak hat olyan versenyző áll starthoz, akik már képesek voltak 2 óra 19 percen belül futni.

A férfiaknál érdemes megemlíteni az etióp Sisay Lemmát, a két évvel ezelőtti londoni győztest, aki tavaly Bostonban nem ért célba, míg a brit fővárosban csupán hetedik lett. Az indulók közül Cyprian Kotut Hamburgban, az etióp Deso Gelmisa Párizsban győzött tavaly, Titus Kipruto pedig áprilisban Milánóban nyert, hogy aztán másodikként érjen célba októberben Amszterdamban.

Cam Levinsre is oda kell figyelni, a 33 éves sportoló néhány hete megdöntötte a félmaraton kanadai rekordját, a maratoni csúcs is az övé: tavaly a eugene-i világbajnokságon 2:07:09-et repesztett, amellyel negyedikként zárt. Nemzeti csúcsra a japán indulók is pályáznak, legfőképpen a regnáló rekorder, Szuzuki Kengo (2:04:56), aki tavaly negyedik lett Tokióban.

A nőknél az etióp Ashete Bekere a leggyorsabb induló, ő még 2019-ben nyerte meg a rangos berlini maratont, tavaly Tokióban ezüstérmet akasztottak a nyakába, most élete 25. versenyére készül a klasszikus távon. Rajta kívül a kenyai Rosemary Wanjiru és az etióp Tigist Abayechew lehet a legesélyesebb dobogós helyezésre.

A viadalt 157 országban lehet nyomon követni, az Eurosport1 jóvoltából Magyarországon is látható lesz.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik