Szeretni kell a fájdalmat – mondja az Authentic Phidippides Run győztese

A második helyen záró Toldi Péter élete legkeményebb küzdelmeként élte meg a múlt héten rendezett, 490 km-es távú Authentic Phidippides Runt, míg másik magyarként Bogár János is célba ért a kegyetlen kihíváson.

A magyar futókat valamelyest ismerjük, ám mit tudhatunk a már negyedszer győztes lengyel Lukasz Saganról? Mármint túl a számokon, hiszen az jól követhető, hogy 2018-ben még 75 és fél órás eredménnyel lett bajnok, azóta azonban lépésről lépésre faragott az idején, a tavalyi 65:53:20 helyett az idén már 65:22:14-gyel ért célba, amellyel persze új csúcsot is felállított.

A testet elképesztően kifacsaró esemény négyszeresen koronázott 39 éves királya már ismert névnek számít az ultrafutásban, hazájában a 48 órás futás rekordját is tartotta. Pedig amikor 2006-ban elkezdett futni, attól tartott, hogy a szíve a 10 km-es távot sem bírja majd.

Az első ultramaratoni versenye egy 80 km-es esemény volt 2012-ben, ám manapság ritkán áll rajthoz 200 km alatti távokon. A Spartathlonon többször is indult, 2016-ban és 2017-ben a hatodik lett, míg a már említett legnagyobb sikereit a dupla hosszú távon érte el.

Ahogy mondja, ehhez a műfajhoz szeretni kell a fájdalmat, főleg, mert gyakran több mint száz kilométeren keresztül ez az egyetlen társa. Járja is a mondás a futók között, hogy köss barátságot a fájdalommal, és sosem leszel egyedül.

Miként sokaknak, a hosszú ideig tartó fizikai erőfeszítés mellett neki is az alváshiány az egyik legnagyobb ellensége, hogy pihenés nélkül is képes legyen teljesíteni.

Bár sokszor megkapja kritikaként, hogy ez a szintű ultrafutást már egészségtelen, nem foglalkozik a felvetéssel. Hiszen egyrészt az ember sok más, szintén nagy megterhelést jelentő sporthoz is alkalmazkodott, másrészt tény, a televíziós sportközvetítésekből nem ismerni azt a valóságot, amelyet a 200 km feletti futóversenyek jelentenek. Hozzátette ugyanakkor, hogy mai világunkban sokkal nagyobb veszélynek tartja a mozgás hiányát, mint ezt a fajta kihívást.

Sagan a remek lengyel ultrafutás képviselője, hazája rendkívül sikeres ebben a műfajban. A 2015-ös 24 órás vb-n Pawel Szynal, két évvel később Sebastian Bialobrzeski lett ezüstérmes, akkor a csapat is a dobogó második fokára ért, míg a nőknél Patrycja Bereznowska győzött a honfitárs Aleksandra Niwinska előtt. Bereznowska 2019-ben bronzérmet szerzett, részt vállalva a két vb lengyel csapatezüstjében.

Éppen ezért Sagannak nehezen megérthető ellentmondás, hogy Lengyelországban miért fektetnek sok pénzt jóval kevésbé sikeres sportágakba, és miért jut kevés az ultrafutásra.

Ettől függetlenül igyekszik megvalósítani a céljait, a korábbi interjúban például az UTMB-t és az újabb Spartathlon-teljesítést említette, még ha tudja, a két műfaj között alig van átmenet. Számára ezt pláne nehezíti, hogy a versenyek finanszírozásához dolgoznia kell.

Igaz, valamit javult a helyzet, hiszen a mostani, negyedik sikerét követően több támogatónak is köszönetet mondott a közösségi oldalán publikált posztban. Ott azt is elárulta, hogy ez évre egyértelműen a negyedik győzelmet és a rekorddöntést tűzte ki célul, így most elégedetten, ám a további fejlődési lehetőségeket szem előtt tartva vonul pihenőre.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!