Meglepetés New Yorkban: élete első maratoniján indult, rögvest meg is nyerte

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.11.06. 20:23
A női győztes kenyai Sharon Lokedi mellett honfitársa, Evans Chebet teljesítménye is megsüvegelendő, Boston után újra győzni tudott.

Az év utolsó, vagyis hatodik major maratoniját is megrendezték New Yorkban (ez volt az 51. kiírás), s bár az időeredmények nem kápráztatták el a nagyérdeműt, mindkét kenyai győztes sikerének megvan a maga érdekessége.

A férfiaknál Evans Chebet 2:08:41 óra alatt ért célba, 13 másodpercet vert a második helyezett etióp Shura Kitatára (ő a két évvel ezelőtti londoni első), így egy éven belül nyerte meg a bostoni és a New York-i maratonit, ami legutóbb tizenegy évvel ezelőtt a szintén kenyai Geoffrey Mutainak sikerült.

Chebet elmondta, Boston nehezebb volt, és gyakorlatilag az a verseny készítette fel őt erre az erőpróbára – egyébként pályafutása során először indult New Yorkban.

Ijesztő pillanat volt a férfiversenyben, amikor az addig végig vezető 24 esztendős brazil Daniel Do Nascimento nagyjából 34 kilométernél összeesett a meleg és párás időben. A dél-amerikai a fél távot 1:01:22 óra alatt teljesítette, ami a pályacsúcs masszív, két perc körüli megjavítását jelezte előre. Nagyjából ennyi volt az előnye is 24 kilométerig, amikor elkezdett lassulni. Később a földre rogyott, gyorsan orvosi segítséget kapott, de a győztes Chebet is arról beszélt, rosszul érezte magát, hogy látta a földön versenytársát, azonban muszáj volt folytatnia a futást. Do Nascimento kiválását követően Chebet átvette a kezdeményezést, és uralta az eseményeket, így mindenképp pályafutása legszebb éveként tekinthet 2022-re a 34. életévét rövidesen betöltő hosszútávfutó.
A nőknél Sharon Lokedi győzött, és hatalmas bravúr, hogy karrierje első maratoni versenyét rögtön meg is nyerte 28 évesen.

Még 2:23:23 órás ideje sem arcpirító, pláne ahhoz képest, hogy idén márciusban, szintén New Yorkban 1:08:14-es félmaratoni egyéni csúcsot ért el. Szoros csatában múlta felül az izraeli színekben szereplő Chemtai Salpetert, a pályarekordtól nagyjából 50 másodperccel maradt el.

„Hihetetlenül boldog vagyok – lelkendezett a győztes. – Nagyon izgatottá tesz, és örülök neki, hogy itt értem el ezt az eredményt. Az emberek, akik végig éljeneztek, a pálya, és egyáltalán, minden csodálatos volt! Nagyon hálás vagyok! Nem számítottam arra, hogy nyerek, arra viszont igen, hogy jól futok.”

Lokedi egyetemistaként Kansasben versenyzett, s 2018-ban egyetemi bajnoki címet szerzett 10 000 méteren.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik