Mikor kezdte a futást?
Nyolc éve futok – nyilatkozta a kezdetekről Nagy Miklós, aki a harmadik legjobb magyar lett az idei Spartathlonon. – Életmódváltás miatt kezdtem el, akkoriban hagytam abba a dohányzást, és kellett valami, amivel lenyugtatom magam. Elkezdtem, és ötszáz méter után kiköptem a tüdőmet. De nem adtam fel, csináltam tovább, fél év múlva megismerkedtem egy hölggyel, ő mondta, hogy menjünk el egy félmaratonira. Két óra öt perces idővel teljesítettem a távot, ám utána nem gondoltam a maratonira.
Aztán mégiscsak teljesítette a maratonit. Mikor gondolta úgy, hogy eljött az ideje?
Milyen volt belekóstolni az ultrába?
Nagyon tetszett a BSZM, remek verseny volt. Utána eldöntöttem, hogy párban teljesítem az Ultra Tisza-tót. Ötvenhat kilométer jutott nekem, kifejezetten jó volt. A következő évben futottam az első hat órásomat Sárváron, majd még abban az évben teljesítettem egy tizenkét órás éjszakai versenyt és a Korinthosz 160-at. Egyébként amióta a Korinthosznak van százhatvan kilométeres távja, mindegyiken ott voltam, ez az egyik kedvenc versenyem.
Hogy jött képbe a Spartathlon?
Kétezertizenkilencben jelentkeztem először a Spartathlonra, ám nem volt szerencsém, nem sorsoltak ki. A következő évben a koronavírus-járvány közbeszólt, majd tavaly ismét jelentkeztem, s ezúttal szerencsés voltam, bekerültem az idei mezőnybe. Az egész évet úgy építettük fel, hogy a Spartathlon volt a fő versenyem, erre koncentráltunk. A célom az volt, hogy harmincegy óra alatt beérjek. Azt mondták néhányan, akik már korábban részt vettek a versenyen, hogy az Ultrabalaton semmi a Spartathlonhoz képest. Egyébként az Ultrabalatonon egyéniben háromszor indultam, kétszer sérülés miatt fel kellett adnom, ám egyszer huszonhét óra alatt teljesítettem.
Mi volt a legnehezebb a Spartathlonon?
Nagyon felkészültem, s megmondom őszintén, semmi sem volt extrán nehéz. Százhárom kilométernél volt egy hullámvölgy, ám három-négy kilométer után sikerült túltennem magam rajta. Fizikailag minden rendben volt, mentálisan jelentkezett a probléma, de szerencsére gyorsan átvészeltem. A hegyről lefelé futás nem volt kellemes, a kövek folyamatosan mentek ki a lábam alól, figyelni kellett, hogy ne sérüljek meg, ráadásul százhatvan kilométer után a comboknak sem volt túl kellemes ez a rész. Összességében nem volt nehéz, végig élveztem.
Milyen volt a frissítése?
Négy éve már ugyanazt az izót iszom, ez vált be nekem. Szilárd ételt nem nagyon bírok enni verseny közben, mivel nem tudok annyit bevinni, amennyit felhasznál a szervezetem. Éppen ezért inkább a folyadékra megyek rá.
A Spartathlonon is így volt, kevés szilárd ételt ettem: három szelet kenyeret, pár szem mazsolát, néhány kocka csokit és egy kis sajtot vittem be.
Mit érzett, amikor megérintette Leonidász szobrát?
Nem tudom elmondani, hihetetlen érzés volt. A célba érkezés óta sokat gondolkoztam a versenyen, talán az elégedettség az a szó, amellyel ki tudom fejezni. Az biztos, hogy nagyon boldog vagyok.
Mennyi idő alatt pihente ki magát?
A verseny után három órát aludtam, majd mentem vissza a pályára, szurkoltam a többieknek. Estig kint voltam, ezután tudtam hosszabban pihenni. A célba érkezést követően két nappal Athénban már ismét futottam, laza hat kilométert kocogtam.
Mi a következő célja?
Ebben az évben nem lesz már versenyem, pihenés szerepel a programban. Szépen lassan elkezdem majd az alapozást, márciusban pedig egy hatórás versenyen veszek részt. Huszonnégy órás versenyen eddig még nem indultam, de ez is szerepel a terveim között, illetve természetesen sorozatban a hatodik Korinthosz-részvételem is biztos.
Hogy elindulok-e még a Spartathlonon? Amikor beértem a célba, azt mondtam, hogy többet nem veszek részt a versenyen, ám mára ez megváltozott, s beadom a nevezésem a következő évre is.
Fotók: Spartathlon
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!