A 2022-es bringaidény legemlékezetesebb pillanatai – videó

HARMATH ÁKOSHARMATH ÁKOS
Vágólapra másolva!
2022.11.17. 12:51
Nagyot boruló motoros operatőr, elhajló hátsó kerék, kő-papír-ollóval eldöntött befutó és persze a martonvásári huszárok a Giróról.

November közepére már véget ért az országúti kerékpárosidény, eljött az idő, hogy összegezzük, felidézzük az év eseményeit. Erre tesz kísérletet az alábbi két és fél perces videó, amelyben a 2022-es országúti kerékpárosidény legemlékezetesebb, -viccesebb jelenetei közül láthatunk számosat.

Felbukkan például a Szlovén körversenyen a hegyi befutós szakaszt egymás között kő-papír-ollóval eldöntő Rafal Majka és Tadej Pogacar akciója, ami kétségtelenül rendkívül eredeti módja az etapsiker elrendezésének.

Feltűnik Tom Pidcock brit bringás is, aki a Tour de France 12. szakaszát emlékezetes „lejtmenetének” köszönhetően nyerte meg, s szintén a Francia körről láthatjuk a befutó előtt túlságosan lelassító, végül el is dőlő motorost – mögötte az operatőrrel.

A szeptember végén Ausztráliában rendezett világbajnokság időfutama az elmúlt évek egyik legnagyobb meglepetését hozta, hiszen a norvég Tobias Foss diadalmaskodott – hitetlenkedése is helyet kapott néhány másodperc erejéig az összeállításban.

Az Olasz körverseny is helyet kapott az összeállításban, felidézhetjük a Girón történt pezsgősdugó-baleseteket: előbb Mathieu van der Poel lőtte magát vállon Visegrádon, majd a 10. szakaszon sporttörténelmi győzelmet arató Biniam Girmay „lőtte ki” kis híján a szemét (képünkön). Fel is kellett adnia a versenyt.

Természetesen nem maradhattak ki a Martonvásári Szent László Völgye Lovas Hagyományőrző Egyesület huszárai sem, akik a Giro legkreatívabb szurkolói alkotásának díját is bezsebelték az első napon bemutatott huszárvágtájukkal.

Felidézhetjük az év egyik leglátványosabb bukását is a Strade Bianchiról: az akkor még hivatalban lévő világbajnok, Julian Alaphilippe repült hatalmasat a világbajnoki trikóban. Emlékezetes, hogy Valter Attila nagy és láthatatlan hajrával a negyedik helyen ért célba, ám ez ebből a videóból kimaradt.

— Cycling out of context (@OutOfCycling) November 16, 2022

Fotó: AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik