Lubics Szilvia már Amerikában, kezdődik a pokolian kemény verseny

Kun ZoltánKun Zoltán
Vágólapra másolva!
2022.10.05. 17:46
Extrém hőingadozás, visszafogott segítői részvétel, 383 kilométer futás, 8800 méter szint – röviden ez a Moab 240.

Két nap múlva Lubics Szilvia elindulhat az év számára legfontosabb versenyén, a Moab 240 viadalon. Amikor májusban beszélgettünk vele a Magyarországon még kevésbé ismert kihívásról, így fogalmazott: „Már darabokra szedtem a Moab 240 útvonalát, tervezgetem a felszerelésemet, nézegetem a térképeket, videókat, olvasom a beszámolókat, gondolatban, lélekben pedig már valahol a táv kétszázadik kilométerénél járok, de messze még a vége.”

Most, néhány hónappal később, amikor már kint van az Egyesült Államokban, és tényleg csak nagyon rövidke idő választja el az október 7-i rajttól, könnyen el lehet képzelni, mennyire várja már a versenyt.

A Moab 240 pontos távja 238.2 mérföld, vagyis 383 kilométer, ami sík pályán sem lenne könnyed kocogás, hát még a kanyonokban, sziklák között, hegyekben. A szintemelkedés mindösszesen 8800 méter, annyi trükkel, hogy az első fele még elfogadhatóan szintes, aztán jön egy-két kegyetlenebb emelkedő, majd a 170 és 200 mérföld közötti maratoni egy igazi égbe kapaszkodás, benne a 3140 méteres hegycsúccsal (a rajt és a cél 1210 méteres tengerszint fölötti magasságon van). Mindezt 113 órán belül kellene megoldani.

Lubics Szilvia a nyáron Szlovéniában és Ausztriában edzett terepen, néhány napja pedig már Utah államban készül a versenyre. Különleges futás előtt áll, hiszen ahogy Facebook-oldalán is fogalmazott, mintegy nyolckilós csomaggal fut, ennek része a minimum három liternyi folyadék is.

„A frissítőállomásokon nem a tipikus futóversenyeken megszokott választék van, bár lesz zselé, izo, ilyesmi, de szendvicsek, tortilla, palacsinta, rántotta, bacon, hamburger a fő menü. Szóval akár egy jó hosszú gasztrotúraként is fel lehet fogni az egészet”írta nemrég közösségi oldalán. A segítője férje, Lubics György lesz, ám a szigorú szabályok szerint mindössze a frissítőpontok harmadán találkozhat vele, körülbelül 12-18 óránként.

További érdekesség, hogy a verseny második részében már iramfutó is segíthet egy-egy résztvevőt, de ezzel a lehetőséggel a magyar sportoló nem él, bár nem tartja kizártnak, hogy a férje az utolsó két szakaszon mellette fut.

„Nagyon hasznos volt az előző négy nap, amit magaslaton és hidegben töltöttünk, mert a verseny jó részén meglehetősen hidegre, bőven fagypont alatti hőmérsékletre lehet majd számítani. Holnaptól (szerdától) pedig barátkozom a meleggel, hiszen a verseny első 100 kilométerén a 30 fok feletti hőmérséklet is előfordulhat” – fogalmazott legutóbbi posztjában, jelezve, hogy bizony az extrém hőingadozással is meg kell majd küzdenie.

Kőkemény erőpróba lesz, az nem vitás, de reményeink szerint Lubics Szilvia ezt a versenyt is teljesíti.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik