csupasport bannerhátsófüves banner

A hosszabb távok felé nyit a Vadlánra készülő Vincze Zsófi

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.09.21. 21:44
null
A népszerű amatőr futó, edző és blogger kezdi „kinőni” az 50 km-es versenyeket is, a Mozart Ultrán elért negyedik helyezése után jövőre már az UTMB-n is szurkolhatunk neki.

Az elmúlt években többször írtunk már Vincze Zsófiról, aki futóként, edzőként is ismert, nagyon aktív a közösségi térben, fut a Szolgálati Agarak futócsapatban, és rendkívül jó eredményeivel is felhívja magára a figyelmet. Ezúttal a legfrissebb terveiről érdeklődtünk.

„Most lesz október elsején az őszi fő versenyem, a Vadlán Ultra Terep, annak a hosszú, száznyolc kilométeres távján indulok egyéniben – mondta a csupasport.hu-nak Vincze Zsófi. – Ez azért is nagy szám, mert száz körüli kilométert legutóbb 2017-ben futottam, az Ultra-Trail Hungaryt, úgyhogy most lesz újra száz pluszos távom terepen, idén ősszel ez a célversenyem. Azért választottam ezt, mert nem tudom eldönteni, hogy az UTMB ötven vagy a száz kilométeres távjára nevezzek, és remélem, a Vadlán segít a döntésben.

Imádom az ötven kilométeres távokat, de lehet, hogy a százat is szeretném, csak nagyon kevésszer próbáltam még. Persze előfordulhat, hogy ez most túl sok lesz, és maradok a rövidebb távoknál.”

Vincze Zsófi heti öt-hat napot, összesen nyolc-tizenkét órát tölt futással, és felkészülése kapcsán újabban előtérbe helyezte a gyógytornát, elkezdett komolyan foglalkozni vele.

„Nagyon célzottan végzem a gyakorlatokat, tehát nem csak általános nyújtást és hengerezést, hanem specifikusan a saját gyengeségeimre koncentrálva. Idén tavasszal részt vettem a Mozart Ultra nyolcvan kilométeres távján – ami Ausztriában az UTMB kvalifikációs versenye , ott negyedik lettem, ami szerintem elég jó helyezés –, tehát elkezdtem felépíteni úgy az évemet, hogy a hosszabb távok felé nyitottam.

Eddig több ötven kilométeres versenyen futottam, tavasszal kipróbáltam magam a nyolcvan kilométeresen is, és most októberben jöhet a száznyolcas Vadlán.”

Zsófi arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány mennyiben változtatta meg az emberek futáshoz való viszonyát. Tizenegy futó edzőjeként arra számított, hogy versenyek hiányában jelentősen csökken a motiváció, ám szerencsére ez nem így történt. Amit viszont általánosságban észrevett, hogy a versenyek újraindulásával rengetegen szenvedtek kisebb-nagyobb sérülést.

Talán azért, mert túl nagy hévvel vetették bele magukat a versenyzésbe. A legtöbb futónak megmaradt a motivációja, ami talán annak is köszönhető, hogy a Covid még sarkallta is az embereket arra, hogy a természetben fussanak. Nagyon sokan voltak, akik addig edzőteremben, gépen edzettek, ám a járvány miatt kimentek a szabadba. Közben pedig elérkeztünk újra oda, hogy megint annyi verseny van – olykor egy hétvégén három is –, hogy az ember sokszor már választani sem tud közülük.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Mindent kiadott magából az Eb-n, reális helyen végzett a mezőnyben

Csupasport
2025.09.03. 11:27

Két balatoni SUP-ozás között beesett a Szavanna Trail rajtjára – meg is nyerte

Csupasport
2025.08.30. 18:48

Az aranyéremért ment, el is hozta a hazai pályán rendezett versenyről 

Csupasport
2025.08.29. 16:41

Száztizenöt ország futói a Wizz Air Budapest Félmaraton rajtjánál

Egyéb egyéni
2025.08.29. 08:54
Ezek is érdekelhetik