Szarajevóban engedték, lefuthatta élete első maratoniját a tízéves magyar fiú

Még márciusban beszélgettünk Horváth Lóránttal (Lóci), a tízéves félmaratonistával, aki rendszeres és kitartó edzésmunkával ér el sikereket futóversenyeken, mindemellett versenyszerűen birkózik is. Lóci vasárnap Szarajevóban lefutotta élete első maratonját, azaz a felnőtteknek is nagy kihívásnak számító 42.2 kilométeres távot.

„Olvastam egy tizenegy éves kisfiúról, aki egyszer lefutott egy maratonit. Akkor azt mondtam, szerintem én is le tudnám futni. Apáék pedig megkérdezték, hogy tényleg szeretném-e, és mondtam, hogy igen. Ez az ötlet körülbelül két hónapja vetődött fel, testvérem, Olivér születésnapja kapcsán” – kezdi az ifjú maratonista.

A család a nyolcéves Olivér születésnapjára keresett olyan versenyt, amelyen ő is futhat egy emlékezeteset, ám a tervezett félmaratoni táv végül öt kilométerre módosult, mert néhány hete megsérült, ami akadályozta a felkészülésben.

„Úgy gondoltuk – kezdte az édesapa –, ha Lóci kedvet érez hozzá, és a szervezők belemennek, kipróbálhatja magát a maratoni távon. Általában csak tizennyolc év felettiek futhatnak maratonit versenyeken, ám itt a szervezők ezt lazán, balkáni könnyedséggel kezelték, és megengedték neki. Így már csak Lócin volt a sor, hogy a hátralévő két hónapban mennyire veszi komolyan a felkészülést.”

„Anyáékkal sokat futottam, de a birkózóedzéseken is ki szoktunk menni sprintelgetni – mondta Lóci az edzéseiről. – Hétvégenként pedig szokásunkhoz híven futóversenyekre jártunk, és persze rengeteget fociztunk is mellette.”

Az édesapa hozzátette, hogy az utolsó hónapban már egészen tudatosan odafigyeltek a vitaminbevitelre, a rengeteg folyadékra, és amennyire a hőség otthon lehetővé tette, délutánonként együtt eljártak futni. A maratonit megelőző héten Edelényben futottak, ahol Lóci a tizenöt kilométeres táv végén egyáltalán nem érzett fáradtságot, pedig rettenetesen meleg volt azokban a napokban is. Akkor a szülők már biztosak voltunk benne, hogy a maratoni távon is meg fog felelni a gyerek.

„Hangsúlyozni szeretném, ezt a kalandot sokéves munka előzte meg, ahhoz, hogy maratonit futhasson, hosszú ideje megvoltak már a kellő alapok. Sportorvosi ellenőrzés alatt áll, folyamatosan kontrolláljuk, és a hétvégi versenyeknek és birkózóedzéseknek köszönhetően kiváló a kondíciója, évről évre erősebb, felkészültebb és strapabíróbb.”

A verseny korán, reggel hét órakor kezdődött, hogy a futók ne legyenek kitéve a kánikulának a nyár közepén.

„Nagyon jól éreztem magam az elején – meséli élményeit a fiú –, de a táv felétől már kezdtem fáradni, mivel nagyon meleg lett. Harmincnál görcsölni kezdett a lábam, de anyáék megmasszírozták, ekkor ittam rá magnéziumos folyadékot, és végig sok-sok vizet, ezek segítettek.”

Az édesapa elmondta, valóban így volt, kilenc óra után kezdett hirtelen felmelegedni az idő, akkor értek el egy olyan területet, ahol árnyék már egyáltalán nem volt, és a tűző aszfalt még nagyobb hőségérzetet keltett a versenyzőkben. Ennek következtében a felnőtt, harcedzett futók is szédelegni kezdtek. Lóci sem volt kivétel, bár a feléig minden úgy ment, mint a karikacsapás, két óra öt perces idővel futotta le a huszonegy kilométert. A táv második fele emberpróbálóbb volt, azt már három óra alatt tette meg lassú tempóban. Összesen öt óra alatt végzett.

„Jómagam számos maratonit tudhatok a hátam mögött, és van összehasonlítási alapom, így elmondhatom, hogy a körülmények miatt a szarajevói maratoni teljesítése a felnőtteknek is emberpróbáló feladat volt” – ismeri el az édesapa, aki végig Lóci mellett futott. Futómellényben kísérte, ebben voltak a szükséges vitaminok, tartalékitalok, gélek, sótabletták és minden olyan eszköz, amellyel segítette a gyerek a futását.

„Az utolsó két kilométer elég nehéz volt, de arra gondoltam, ha beérek, valamit biztosan kapok a szervezőktől, és ez erőt adott – mondja a tízéves maratonista. –

Amikor célba értem, először arra gondoltam, de jó, hogy vége.

A család – ahogy előre tervezték – most a nyaralását tölti Szarajevóban; általában minden futóeseményt összekötnek egy kis utazással és kikapcsolódással. A fő cél most a verseny utáni pihenés és regenerálódás, de kulturális és gasztronómiai programokat is terveznek. Szerencsére Lóci egy nap alatt teljesen kipihente a fáradalmait, kutya baja, és úgy ugrál a vízbe a testvérével, ahogy minden más gyerek.

„A következő terv semmiképpen sem egy újabb maratoni – ez egyszeri kaland volt, nem lesz folytatása. Az eddigi sportéletünket szeretnénk tovább folytatni, annyi focival, bicajozással, birkózással és futással, amennyi csak belefér – fogalmaz Lóci édesapja. – Senkinek sem kell a maratonig eljutnia, mert ez tényleg nagyon hosszú táv, a felnőtteknek is nagy kihívás. Egyetlen gyereknek sem muszáj rendszeresen futóversenyekre járnia, kivéve, ha szívesen versenyez, és ha kellően felkészült. Ugyanakkor a gyerekeknek általában sokkal többet kellene mozogniuk, hiszen jobb kondíciót eredményez, amihez jobb koncentrációs képesség, nagyobb önfegyelem és tartósan jobb egészségi állapot társul.

Mi, szülők tudtuk, hogy Lóci képes lesz teljesíteni ezt a kivételes, de egyszeri kihívást, és bízunk benne, hogy olyan belső élménnyel gazdagodott, amiből egész életében meríthet.”