Blaskó Mihály: Sok a verseny. Biztosan nem kevés, és a túl sokat sem mondom, tehát a válaszom: sok van. Saját példám: a Monorierdei Szabadidő SE évente egy félmaratont szervez, de egyre kevesebb a nevező, mert egyre több a lehetőség. Bővül a kínálat, nekem is megvannak a bejáratott versenyeim, újat csak úgy tudnék beilleszteni magamnak a saját naptáramba, ha egy másikról lemondok.
Cseke Lilla: Vacillálok a sok és a túl sok között! Amikor elkezdtem futni, húsz-harminc kilométernyi távot egyedül nem tudtam, nem akartam futni, csakis versenyen, abból pedig volt mindig elég, tudtam választani. Ez viszont azzal járt, hogy szinte átestem a ló túloldalára, és állandóan versenyre mentem. Ma már beállt a dolog. Szerintem mi, futók el vagyunk kényeztetve, nagyon nincs rossz dolgunk, van miből választani.
Zelcsényi Miklós: Itt is a piac diktál, és az a tapasztalatom, hogy a szereplők odafigyelnek egymásra. Két olyan verseny van, amellyel biztosan nem ütköznék, de azt is mondhatom, sokszor csörög a telefon, kérdezik a kollégák, mikor lesz az UB, mert azt okvetlen kikerülik. Ez így működik. De nem úgy, hogy kitalálom az ideális időpontot, és akkor rendezünk: önkormányzatokkal, a közútkezelővel tárgyalunk, egyeztetünk. Budapesten pedig pályázunk a fővárosnál, és ha befogadták, akkor kihirdetik, mikor van a verseny.
Blaskó Mihály: Előfordul az ilyesmi, de érdemes figyelni rá. Mi Monorierdőn törekszünk rá, hogy a nagy versenyekkel és a szomszéd településekkel se ütközzünk. Persze a nyár a csúcsidőszak, megeshet, hogy a jó versenyek egyszerre vannak, vagy annyira közel egymáshoz, hogy nem tudsz mindegyiken részt venni.
Cseke Lilla: Egyetértek Misivel, nekem sincs hiányérzetem! És ezt úgy mondhatom, hogy nemcsak aszfalton, hanem terepen is futok, többféle távot, és mindig megtalálom, amihez kedvem van. Széles a választék, mintha csak a svédasztalról válogatnánk, ma már mindenki megtalálhatja a kedvére való versenyt.
Zelcsényi Miklós: A futóversenyek a legnépszerűbbek a szabadidős sportprogramok közül. Ugyanakkor vannak olyan ágak, amelyeknek a behozatala túlságosan költséges lenne. Egy verseny megszervezése nagyon nagy előkészületeket igényel, ki kell dolgozni a koncepciót, a büdzsét össze kell rakni, rengeteg munka van benne. Nem tudom, hiányzik-e olyasmi, amire nagy igény lenne.
Sorozatunk első részében azt jártuk körül, mennyire jellemző a csalás az ultrafutásban, a másodikban arról volt szó, mennyire idegesítő, ha valaki mániákus „futóőrültté” válik, a harmadikban arra kerestük a választ, hogy profi húzás vagy divatozás-e futóedzővel dolgozni, a negyedikben arra, hogy mennyire függvénye a futás a pénzügyi lehetőségeinknek, az ötödikben arra, kit mi motivált, amikor elkezdett futni, a hatodikban arra, hogyan néz ki egy futó helyes étrendje, a hetedikben a nevezési díjakról beszélgettünk, a nyolcadikban a futók és a szemetelés kapcsolatáról, a kilencedikben arról, mi a legidegesítőbb edzés közben, a tizedikben az került terítékre, kérhetnek fellépti díjat a legjobb magyar futók a szervezőktől., legutóbb pedig a meg nem engedett teljesítményfokozó eszközökről beszélgettünk.