Kevesebb mint 190 nap alatt teljesítené a tizennégy nyolcezrest a hegymászónő

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.05.24. 17:03
A norvég Kristin Harila célja, hogy megdöntse Nirmal Purja gyorsasági rekordját – április vége óta öt sikeres csúcsmászásnál tart.

Honlapunkon is beszámoltunk 2019 őszén, hogy Nirmal Purja áprilistól októberig mindössze 190 nap alatt megmászta földünk tizennégy 8000 méternél magasabb hegycsúcsát. Bár akkor is azt írtuk, küldetése eleinte lehetetlennek tűnt, régóta tudjuk, gyakorlatilag minden rekord megdönthető. Nem biztos, hogy Kristin Harila sikerrel jár, mindenesetre a norvég hegymászónő megpróbálja rövidebb idő alatt teljesíteni a kihívást. Egyelőre jó úton halad, a tizennégyből ötöt már megmászott, és ha minden a terv szerint alakul, az első hat heggyel rövidebb idő alatt végez, mint három évvel ezelőtt Nirmal Purja.

A sort április 28-án az Annapurnával (8091 méter) kezdte, május 8-án a Dhaulagiri (8167), hat nappal később a Kancsendzönga (8586), május 22-én a Mount Everest (8848), kilenc órával később pedig a Lhoce (8516) következett – ezzel megdöntötte saját rekordját, és továbbra is ő a leggyorsabb nő, aki felért erre a két csúcsra.

„Szenvedős volt, mert egyre rosszabb lett az időjárás, de nem volt visszaút. Fáradt vagyok és boldog” – írta az Instagram oldalán.

Sokáig nem tétlenkedett, helikopterrel egyből átrepült, hogy elérje a következő célját, és megmássza a 8463 méter magas Makalut. Ha minden jól alakul, az első hat hegyet 26 nap alatt mássza meg, amihez Nirmal Purjának 31 napra volt szüksége. Ha hasonló tempóban halad, a 190 napos rekord megdöntése nem tűnik lehetetlennek.

„Szeretek őrült, lehetetlen és rendkívüli dolgokat véghez vinni – idézte a bremont.com. – Ha tetszik, hívhatjuk ezt kalandnak. Rövid életem alatt olyan sok mindent csináltam már, voltam sofőr, profi sífutó, börtönőr, most pedig hegymászó. Az utóbbi években volt néhány haláleset a családomban, ami ráébresztett, hogy az időnk véges, és célszerű azzal tölteni, amit szívesen és szenvedéllyel csinálunk.”

Az oldalnak arról is beszélt, mi motiválta, hogy megpróbálkozzon a rekorddöntéssel, és megemlítette, mi volt az eddigi legnagyobb kihívás, amivel szembenézett a mászásokon.

„A Dhaulagiri egy korábbi megmászása közben volt egy pillanat, amikor azt hittük, meghalunk. Több mint hétezer méter magasan elkapott egy hatalmas szél, és csak hárman voltunk. Tizenkilenc órába telt, míg extrém körülmények között felértünk a csúcsra, majd vissza az alaptáborba. Legalább fél évig nem éreztem a lábujjaimat, mégis a magashegyeken tapasztalom meg, valójában mennyire erős vagyok. A nemek közti egyenlőség terén még sok szempontból le vagyunk maradva, a hegymászás is ilyen. Szeretném bizonyítani, hogy néhány hónap alatt egy nő is képes megmászni az összes nyolcezrest, akár gyorsabban, mint Nirmal Purja. Egyébként is azt vallom, ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, hinnie kell magában, és abban, hogy helyes, amit csinál.”

Fotók: Kristin Harila/Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09

Egy 12 éve elhunyt cseh hegymászó holttestét is megtalálták a Himaláján

Egyéb egyéni
2024.07.21. 12:09

100 éve halt meg a Mount Everesten a britek legendás hegymászója

Egyéb egyéni
2024.06.08. 07:00

A világrekorder immár 30-szor jutott fel a Mount Everestre

Egyéb egyéni
2024.05.22. 22:45

Suhajda Szilárd felesége: Szívszorító volt, amikor meg kellett mondanom a kisfiunknak, hogy apa meghalt és nem jön haza!

Egyéb egyéni
2024.03.03. 12:26

Küldetéstudata volt, tudása viszont semmi: az őrült mászón a hite sem segített

Csupasport
2024.01.11. 14:15
Ezek is érdekelhetik