Új Guinness-rekord: munka mellett 101 nap alatt 101 maratonit tett meg

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.16. 20:36
A brit Kate Jayden sorozatban 101 napon keresztül tette meg futva a maratoni távot, így – bár a hivatalos elismerésre még várnia kell – az övé lesz a vonatkozó Guinness-rekord.

Még januárban írtunk honlapunkon a brit Kate Jaydenről, aki akkor már javában benne járt a maga választotta kihívásban, azaz, hogy megdöntse a nők között az egymást követő napokon futott maratonik számát.

Ki-ki maga tudja, mit csinált a cikkünk óta eltelt három hónapban, Jayden viszont futott és futott szorgalmasan, így nemrég már rekorddöntésről posztolhatott. Korábban ugyanis az amerikai Alyssa Clark 95 maratonival tartotta a csúcsot, a brit futó pedig 96-ot teljesített a közösségi médiás megnyilvánulás időpontjában. Itt azonban nem állt meg, és az április 10-én rendezett brightoni maratonin teljesítette a 101.-et is.

Jayden egyébként teljes állásban dolgozik, így a munkája mellett tette meg naponta az etapokat, a képek tanúsága szerint olykor futópadon, ám sokszor a szabadban, nem ritkán a mostoha időjárási viszonyokon is felülkerekedve.

Az őrült kihívás alatt összességében több mint 4200 km-t tett meg január 1-je óta, a 101 napos maratoni szériának köszönhetően pedig immár ő tartja a Guinness-rekordot.

„Nagyon kiváltságosnak érzem magam, hogy megtehettem ezt az utat – kezdte a BBC-nek. – Pláne, mert sokan jelentkeztek, hogy elmondják, mennyire inspirálta őket ez a kihívás.”

Mint a BBC megemlíti, Jaydent motiválta, hogy akkora távolságot tegyen meg, amennyit hozzávetőleg egy Aleppóból induló szíriai menekültnek kell, hogy elérjen az Egyesült Királyságba, hiszen a menekültek megsegítésére akart pénzt gyűjteni. Ehhez bónuszként társult, hogy akkor már a csúcs is az övé lesz. Ugyanakkor lehet, hogy egy évet is kell várnia, míg a Guinness World Records megerősíti a rekordját.

„A nemes cél segített kitartanom, ez adta az erőt ahhoz, hogy nap mint nap összeszedjem magam” – folytatta a futó, aki teljesítményével csaknem 25 ezer fontot (nagyjából 11.35 millió forintot) gyűjtött össze különböző jótékonysági szervezeteknek.

Kate Jayden csupán egy hetet szán pihenésre, aztán folytatja a felkészülést a júliusi tízszeres Ironmanre, amelynek keretében 38 km úszás, 1800 km kerékpározás és 422 kilométer futás vár rá.

Fotó: Kate Jayden Facebook-oldala

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Molnár Attila: a márciusi Eb lesz a csúcs és a világbajnokság

Atlétika
2025.02.12. 08:28

Sebastian Coe: pokolból a mennybe – még 14 nap a rajtig

Párizs 2024
2024.07.12. 09:48

Olimpiai történetek: fő a célba érés – még sérülten, a maratonin is

Atlétika
2024.06.11. 12:52

Csupasport: elfáradt, kutya is megtámadta, ám végül elképesztő pályacsúccsal teljesítette a privát UTT-t

Csupasport
2024.06.02. 20:17

Csupasport: sok résztvevő, remek hangulat, erős mezőny – szombaton jön a 12 órás ob!

Csupasport
2024.04.11. 14:29

Csupasport: akadtak hátráltató tényezők, mégis országos csúccsal győzött

Csupasport
2024.03.16. 20:32

Csere Gáspár: Javamra válik, ha erősödik a konkurencia

Csupasport
2023.12.27. 13:19

Somossy Barbarát beszippantotta a futás, gőzerővel készül a Milánó Maratonra

Csupasport
2023.12.15. 11:10
Ezek is érdekelhetik