Bokasérülés után ezüstérem a Szavanna Trailen – Lubics Szilviát megelőzve

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.04.06. 19:17
Bürge Mariann sérülés után egyre jobb eredményeket ér el, élete első Vadlán Ultra-versenyén megnyerte az 50 kilométeres távot.

Bürge Mariann élete első ötven kilométeres versenyét rögtön megnyerte, s legnagyobb vágya, hogy a jövőben versenyezhessen a legendás Ultra Trail du Mont Blanc-on (UTMB).

„Ahogy a legtöbb nő, én is a fogyás miatt kezdtem el futni – mondta a Csupasportnak Bürge Mariann. – Fiatalabb koromban el voltam hízva, és le akartam dobni néhány kilót. Kétezertizenötben fordult komolyabbra a dolog, a Margitszigeten elkezdtem pár kört teljesíteni. Megtetszett a futás, s komolyabb célokat tűztem ki magam elé, mint például a maratoni teljesítése.”

Kétezertizenhétben aztán a Spar Maratont le is futotta, ám akkor még a túlélés volt a legfőbb cél, szó sem volt versenyzésről. Majd munkahelyváltás miatt belekóstolt a terepfutásba, amely elsőre megtetszett neki.

„Kétezerhúsz nyarán aztán a Budapest Urban Games keretein belül neveztem egy futóversenyre, a Gellért-hegyen kellett futni, nagy meglepetésemre a nők között harmadik helyezést értem el. Nem volt célom, hogy a dobogón végezzek, ám remek érzés volt. Ekkor elkezdtem gondolkozni, hogy talán komolyabban kéne vennem a futást, s a párom – aki testnevelő tanár és dzsúdóedző – is támogatta az ötletet Összedugtuk a fejünket, majd kíváncsiak lettünk, ha valóban van hozzá tehetségem, vajon mire lehetek képes? Edzettünk, és a következő versenyeken szinte mindig felálltam a dobogóra. Később a Spar Maratonon párban indultunk, ott második helyen értünk célba. Ekkor nyitottunk a hosszabb távok felé, aztán sajnos koronavírusos lettem, majd bokasérülést szenvedtem, így egy kicsi szünet következett.”

A 2021-es Szavanna Trail aztán nagy mérföldkő volt az életében, visszatért a futás világába, ráadásul nem is akármilyen eredménnyel.

FUTÁS 2022 – MEGJELENT!
Megjelent Futás 2022 magazinunk, amely most leginkább az ultrafutásra fókuszál Erős Tiborral, Fogarasiné Veres Krisztinával, Ferenczi Istvánnal és Dombi Tiborral, de sikerült elérnünk a litván Aleksandr Sorokint is, továbbá írunk a Spartathlon hőskoráról és arról is, korosztályok szerint mire érdemes figyelniük az ultrásoknak. De megjelenik a magazinban az akadálysport, a terepverseny, a babakocsis futás is. A 84 oldalas kiadvány kapható az újságosoknál, az ára 695 forint.


„A problémáim után nagy élmény volt, hogy második helyen értem célba a huszonhárom kilométeres versenyen, ráadásul úgy, hogy megelőztem a bronzérmes Lubics Szilviát. Tudom, ő is sérülés után tért vissza, de nagyon jó érzés volt befutni másodiknak, és nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy mellette állhattam a dobogón.”

Mariann ezután nagyrészt 25 kilométeres versenyeket teljesített, és sok instant körön vett részt. Korábban a maratoni volt a leghosszabb, amit lefutott, ám tavaly ősszel életében először indult az 50 kilométeres Vadlán Ultra Terepen, ahol eddigi legnagyobb eredményét érte el.

„A Vadlán Ultra Terep-verseny ötven kilométeres távja volt az első igazán nagy kihívásom. Először a száznyolc kilométeres távra akartam nevezni, ám úgy éreztem, arra még nem vagyok felkészülve. Teljesen szokatlan pálya volt, igaz, az ezerháromszáz méter szinttel ki voltam békülve. Nehézséget okozott a hajnali hatórás fejlámpás rajt, és az extrém hideg. Akadozva indult a verseny, nálam a versenyek első tizenöt kilométere általában nyögvenyelősen megy. Harminc kilométernél tudtam meg, hogy első vagyok, addig fogalmam sem volt, pontosan hányadik helyen futok. Ez nagy löketet adott, s az utolsó húsz kilométer szinte elrepült. Az utolsó öt kilométeres emelkedő nem esett jól, de hajtottam, s csak az járt az eszemben, hogy mindjárt beérek a célba. Minden tökéletes volt, 5:16:15-ös idővel beértem, megnyertem az első ötven kilométeres versenyemet, hatalmas boldogság lett úrrá rajtam.”

Erre az évre ötven- és nyolcvan kilométeres versenyek vannak tervben, a Mátrabérc például az év egyik legnagyobb kihívása lesz. Bár Mariann tudja, a magyar női ultrafutók nagyon jók, és egyre erősebb a mezőny, de a Salomon Szentendre Trail 54 kilométeres távján szép eredményt szeretne elérni. Hosszú távú célja az UTMB-n való részvétel, a terepfutás egyik legnagyobb eseménye lebeg mindennap a szeme előtt, két-három éven belül részt akar venni a versenyen.

A teljes cikket elolvashatja a Futás 2022 magazinunkban, a 84 oldalas kiadvány kapható az újságosoknál, az ára 695 forint.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik