Lubics Szilvia 240 mérföldes rangos amerikai versenyen fut októberben

Vágólapra másolva!
2022.02.07. 19:40
A háromszoros Spartathlon-győztesnek a hőséggel és a havazással, no meg két hegylánccal is meg kell birkóznia az ötnapos Moab 240 viadalon.

Nagy kihívásra készül az idén Lubics Szilvia. A 47 éves, háromszoros Spartathlon- és kétszeres Ultrabalaton-győztes hosszútávfutót kisorsolták az október 7. és 11. között esedékes Moab 240 versenyre, amelyet Utah államban, az Egyesült Államokban rendeznek, és háromszázan vehetnek rajta részt. A névben szereplő 240 azonban nem kilométert, hanem mérföldet jelent, vagyis több mint 386 kilométert kell teljesíteniük a résztvevőknek. Ezzel kapcsolatban érdeklődtünk az érintettnél, aki elmesélte, miért vállalkozott az indulásra, és arról is beszélt, milyen nehézségeket kell majd leküzdenie.

„A verseny végig terepen, nonstop zajlik, vagyis ahogy elindultál, van száztizenhárom órád arra, hogy célba érj – taglalta Lubics Szilvia. – Az időjárás és a terepviszonyok eléggé változatosak: az elején hőség van, sivatagos az útvonal, kanyonokon kell átjutni, aztán két hegylánc következik, amelyeken nagyon fúj a szél, és esik a hó. Régóta az álomverseny kategóriájába tartozik nálam a Moab 240. Kétszáz mérföldes versenyen – a Bigfooton – két éve futottam először, az az egyik eleme a »triple crownnak«, amelyhez még a Tahoe 200 és a Moab tartozik. A Bigfoot után megnéztem a másik kettőt, s mivel az különleges élmény volt, tudtam, nem az lesz az utolsó ilyen hosszú erőpróbám. A Moab esetében nagyon-nagyon tetszett a környezet, kedvelem a sivatagos, vörös sziklás, kanyonos tájat.

Ez nem is nevezhető igazán versenynek, a kiírásban is az szerepel, hogy csináld meg, menj rajta végig, mert önmagában már az is nagy dolog. Vonz, hogy a Bigfootot követően hasonlót éljek át, igaz, a Moab valamivel keményebb, negyven mérfölddel hosszabb, és mivel a hegyláncok a táv második felében következnek, nagyon izgalmas lesz, kellő kihívást jelent.”

Lubics Szilviának az április végéig tartó időszakban az Ultrabalaton lesz a fő viadala, onnantól kezdve már terepen próbálgatja, mi várhat rá az Államokban, hosszabb aszfaltos versenyeket nem tervez. Sok olyan edzést szeretne elvégezni, amelyben hosszú gyaloglások is lesznek, hiszen a csaknem négyszáz kilométeres Moabot senki sem futja végig, már csak a terepviszonyok miatt sem…

 

 

Április végéig a futóképességén dolgozik, aztán ahogy közeledik a verseny, egyre specifikusabban készül majd mind a terepszintet, mind a gyaloglást tekintve. Arról is érdeklődtünk Lubics Szilviánál, milyen állapotban érzi magát így az esztendő elején.

„Abszolút jól vagyok, noha nem telt el egy teljes év a második sarokműtétem óta. Éppen a minap beszélgettem erről a férjemmel, álmomban sem gondoltam volna, hogy magamhoz képest milyen remek tempóban és minőséggel, mennyire jól futom azokat a mennyiségeket, amelyek az év ebben a szakaszában szokásosak.

Lekopogom, kisebb csoda, hogy eddig a koronavírus-fertőzés is elkerült, hiszen fogorvosi rendelőben dolgozom, és ha valahol van esély elkapni, ott biztosan. Végig dolgoztunk a nehéz időszakokban, de eddig hála az égnek semmiféle jelentős tünetem nem volt.

Mihelyst fájt valamim, azonnal teszteltem, nehogy átadjak valamit a pácienseknek, vagy észrevétlenül átessek a betegségen.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Molnár Attila: a márciusi Eb lesz a csúcs és a világbajnokság

Atlétika
2025.02.12. 08:28

Sebastian Coe: pokolból a mennybe – még 14 nap a rajtig

Párizs 2024
2024.07.12. 09:48

Csupasport: elfáradt, kutya is megtámadta, ám végül elképesztő pályacsúccsal teljesítette a privát UTT-t

Csupasport
2024.06.02. 20:17

Csupasport: sok résztvevő, remek hangulat, erős mezőny – szombaton jön a 12 órás ob!

Csupasport
2024.04.11. 14:29

Csupasport: akadtak hátráltató tényezők, mégis országos csúccsal győzött

Csupasport
2024.03.16. 20:32

Az év leghosszabb éjszakáján teljesítette az Everesting kihívást

Csupasport
2024.01.15. 17:18

Csere Gáspár: Javamra válik, ha erősödik a konkurencia

Csupasport
2023.12.27. 13:19

Somossy Barbarát beszippantotta a futás, gőzerővel készül a Milánó Maratonra

Csupasport
2023.12.15. 11:10
Ezek is érdekelhetik