A király visszatér a Mont Blanc-ra, Kilian Jornet újra rajthoz áll az UTMB-n

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.02.27. 14:16
Négy év kihagyás után Kilian Jornet ismét rajthoz áll az Ultra Trail del Mont Blanc-on, amit ha megnyerne, azzal társrekorderré lépne elő.

Négy év kihagyás után Kilian Jornet visszatér az egyik legnépszerűbb és legnehezebb ultrafutóversenyre, az Ultra Trail du Mont Blanc-ra.

A spanyol sportoló korábban hat alkalommal indult a három országot összekötő, 171 km hosszú versenyen, és három alkalommal (2008, 2009, 2011) meg is nyerte. Legutóbb 2018-ban indult, és sokáig vezetett is, ám nyolcvannégy kilométer után kénytelen volt feladni, mivel egy méhcsípés miatt gyomorpanaszai voltak.

2020-ban a koronavírus-járvány miatt meg sem rendezték a viadalt, idén azonban ismét ott lesz az augusztus végén kezdődő UTMB-n.

És hogy miért döntött a visszatérés mellett?

„Szeretem a fájdalmat és a kihívásokat – idézte a Marca Kilian Jornetet. – De valójában ez csak az egyik oka. A másik, hogy az UTMB mindig is magas színvonalú verseny volt, ahol nagyszerű sportolókkal találkozhatok. Emellett jól ismerem a helyszínt is, mivel évek óta Chamonix-ban élek. Mindig öröm elindulni ezen a mitikus versenyen”.

Érdekesség, hogy ha esetleg ismét nyerni tudna, azzal újra társrekorderré lépne elő. Az új csúcsot jelenleg a francia François D'Haene tartja, aki 2012, 2014 és 2017 után tavaly negyedszer nyerte meg a legendás UTMB-t.

Talán nem véletlen, hogy a verseny hivatalos Twitter-oldala csak annyit írt, hogy: „A király visszatér”.

„Ebben a király dologban nem vagyok biztos, de abban igen, hogy augusztus végén én is ott leszek majd a Mont Blanc-nál” – reagált a Twitteren Kilian Jornet.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik