A kanadai-magyar Viki Brown megdöntötte a 72 órás futás női világcsúcsát

Mindössze másfél éve fut maratonin túli távokat, a hetvenkét órás futás pedig már igazán nagybetűs ultrának számít. Mikor vette a fejébe, hogy erre a versenyszámra koncentrál? Mi volt az a jel, ami arra biztatta, hogy érdemes erre ráhajtani?

Az első maratoninál hosszabb távot kétezerhúsz szeptemberében futottam – kezdte a sportriporterből, majd pókerbajnokból lett triatlonbajnok, az édesanya és vállalkozó, Viki Brown, avagy Szilasi Viktória. – A hetvenkét órás futás úgy jött a képbe, hogy szeretnék egy hatnapos versenyen jól menni, és úgy gondoltam, hogy a háromnapos tökéletes felkészülés lenne, mert ahhoz már elég hosszú, hogy kijöjjenek a problémák. Nagyon sok mindent sikerült tesztelnem, amit szerettem volna.

Hogyan viszonyul a huszonnégy órás, a negyvennyolc órás és a hetvenkét órás futás egymáshoz? Hogyan kell elképzelnie a kezdő futónak vagy kívülállónak?

Attól is függ, hogy kinek mi az erőssége, illetve mi a célja a versenyen. Ahhoz, hogy valaki huszonnégy órás futáson jó legyen, még mindig aránylag gyors futónak kell lennie, hogy az a könnyűnek mondható tempó, amelyet huszonnégy órán keresztül tartani tud, még mindig elég gyors legyen. Nem vagyok gyors futó, ezért nekem előnyösebb, ha a táv még huszonnégy óránál is hosszabb, mert akkor egyre kevésbé számít a gyorsaság. De azért a negyvennyolc órához még mindig kell egy erős első nap, tehát a negyvennyolc órás versenyszámban még mindig azok jók, akiknek lényegesen erősebb a maratoni idejük, mint nekem.

Hetvenkét óránál jönnek képbe először azok a körülmények, amelyek az oldalamra billentik a mérleget, például az alvásmegvonás és a logisztika megtervezése. Negyvennyolc órát még végigmegy az ember alvás nélkül, de hetvenkettőt már nem lehet.

A hosszútávú triatlonban nyert tapasztalata mennyiben járul hozzá a sikerhez?

Nagyon sokat segít, hogy a triatlonból jövök. Több olyan probléma, amellyel az ultrások küzdenek, nekem nem létezik. Ilyen például a frissítés. Azt úgy, ahogy van, áthoztam a triatlonból. És ha valami miatt nem tudok futni, akkor általában még mindig tudok úszni vagy biciklizni. Ez előtt a verseny előtt két héttel lesérültem, ezért például az utolsó hosszú futást kicseréltük egy hosszú biciklizésre.

 

 

A verseny neve, a Jackpot Ultra elég stílszerűen hangzik, főleg, ha a pókeres múltját is figyelembe vesszük. Az elismerés egyúttal pénzdíjat is jelentett?

Pénzdíj nem volt a versenyen, a Jackpot Ultra arra utal, hogy Henderson, ahol a versenyt rendezték, gyakorlatilag Las Vegas külvárosa.

Hogy ment? Mit érzett a verseny után?

Több mint négyszázan indultak nyolc különböző versenyszámban, ugyanezen a versenyen Camille Herron megdöntötte saját tizenkét órás és száz mérföldes világcsúcsát is. Ami azért meglepő, mert nem volt könnyű a pálya. Sok helyen murvás volt, nem is volt jól kivilágítva, és – egy ilyen körözős versenyhez képest – sok volt az emelkedő is. Ezeken a nehézségeken túl jól ment a verseny. Utána nagyon örültem, de teljesen kimerültem, ráadásul miután reggel nyolc órakor lett vége, a segítőmmel délután már repültünk is haza. Aztán másnap mindketten egész nap aludtunk.

Ahhoz, hogy valaki jó eredményt érjen el ultrafutásban, nagyon sokat számít, hogy milyen a segítője, pontosabban hogy hogyan sikerül együttműködni vele, velük. Ha világcsúcsra hajtunk, elengedhetetlen a jó társ a pálya szélén. Jól gondolom?

A segítő külön történet. Megszerveztem, hogy ketten jöjjenek segíteni, mivel hetvenkét órán keresztül egy ember nem tud végig ott lenni. Az egyik ismerősömmel, a barátnőm férjével repültünk Torontóból. Béla nem fut, de már segített néhányszor kis versenyeken. A fő segítőm viszont, aki mindent tud és már nagyon jól ismer, csak nyolc órával a verseny kezdete után ért volna a helyszínre.

Hatalmas hóviharok dúltak az északi államokban pénteken, amikor a verseny kezdődött, és törölték Brian, a fő segítő gépét. Így szegény Béla, aki gyakorlatilag először volt velem jelentősebb versenyen, magára maradt a három napra, de olyan hősiesen helytállt, hogy el sem tudom mondani.

Próbáltunk szerezni segítséget, aki leváltja néhány órára, de ez az első éjszaka nagyon rosszul sült el, mert aki megígérte, hogy jön segíteni, ittas volt, drogos és nem állt ott az asztalnál egyszer sem, amikor jöttem körbe, hogy odaadja, amire szükségem van. Végül csak a harmadik éjszaka, amikor Béla szinte már rosszabbul nézett ki, mint én, jött egy srác, nagyon rendes volt, és tényleg át tudta venni a segítést néhány órára. Szerintem majdnem olyan nagy teljesítmény volt, amit Béla nyújtott, mint amit én!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!