csupasport banner

Országúti kerékpár a szobában, vérre menő versenyek a virtuális valóságban

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.12.10. 16:40
null
Címkék
Zömbik Zsolt szabadidejében túrázik, fut és kerékpározik is, ám előfordul, hogy az okostrénere és egy videojáték segítségével a szobában teker a bringáján.

Zömbik Zsolt életében fontos szerepet játszik a sport, túrázik, fut és kerékpározik is. Az utóbbi időben a kerékpározás előtérbe került, igaz, mostanság a szobában, virtuálisan teker az okostrénere segítségével.

Kerékpár a TACX NEO 2 okostrénerben
Zömbik Zsolt virtuálisan és élőben is versenyez

Ezzel az eszközzel beltérben, virtuálisan tudok egyedül vagy másokkal együtt tekerni. Ha tehetem, kint bringázom, de a trénernek is megvan az előnye, hiszen, ha kint szakad az eső, vagy rossz idő van, edzhetek bent is. Normál esetben hetente hatszor bringázom, s mellette kétszer-háromszor eljárok futni. Korábban sokat túráztam, ez mára minimálisra csökkent.”

A TACX NEO 2 működése egyáltalán nem bonyolult. A kerékpárt a hátsó kereke kivétele után be kell tenni a gépbe, majd elindítani a Zwiftet. Ez egy többjátékos online kerékpáros fizikai edzésprogram, amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy együtt eddzenek és versenyezzenek a virtuális világban.

„Itt ugyanúgy tekerek, mintha kint lennék a szabadban. Versenyekre szoktam nevezni, még csak el sem kell hagynom a szobát. A többi bringással sokat beszélgetünk, kialakulnak virtuális barátságok, remek közösségünk van. A laptopomon fut a program, ami össze van kötve a tévével, de sokan tabletet vagy telefont használnak. Az edzések még a kinti bringázásnál is intenzívebbek. Ha úgy adódik, ott kicsit visszaveszek a tempóból, itt viszont folyamatosan magas szinten kell tekerni. A játékban nincsenek autók vagy úthibák sem, kint ezekre figyelni kell.

Munka előtt ideális edzésforma, hiszen a tréner felállítása és – az edzés végeztével – az elpakolása csak pár perc, a kerékpárról a szennyeződést sem kell lemosni, és az öltözködés is jóval egyszerűbb.

Később szeretnék egy külön szobát berendezni, amelyet felszerelek ventilátorokkal és más hasznos eszközökkel.”

Zömbik Zsolt jövő nyáron részt vesz az Olaszországban megrendezésre kerülő Granfondo Stelvio Santini amatőr kerékpárosversenyen. A közepes (137 kilométeres) távon indul, amelyen háromezer méter a szintkülönbség. Felkészülését nehezíti, hogy nincsen lehetősége hasonló emelkedőn edzeni, az okostréner és a Zwift program azonban remekül modellezi a valóságot. A sportoló elmondta, fontos szerepe van a mozgásnak az életében, az évek múlásával is fitt szeretne maradni.

„Amikor Dublinban éltem, rengeteg csodálatos helyen futottam. Az egyik észak-írországi futóversenyt a Trónok Harca című sorozat helyszínén rendezték, bámulatos volt. A jövő? A futás és a kerékpározás megmarad, hiszen élvezem, ráadásul az egészséges életmód miatt is fontos a rendszeres mozgás. Fitt akarok lenni, nem szeretnék hatvanévesen lerobbanni. Ráadásul ülőmunkát végzek, így különösen jólesik mellé a sportolás. Bevallom, az utóbbi időben egy kicsit háttérbe szorult a futás a kerékpározás mellett, de ha tehetem, igyekszem futni is – na meg ha időm engedi, túrázom is.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
30 perce

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
52 perce

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
55 perce

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
1 órája

Közel 20 ezer futót várnak a Budapest Félmaratonra

Atlétika
1 órája

Döntött kérői közül Xavi Simons; megvan Haller új csapata – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
1 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik