Kilencvenkilenc évesen szerzett ezüstérmet a virtuális bringaversenyen

Vágólapra másolva!
2021.12.07. 14:51
null
Kenneth Judd közel a százhoz sem tréfál, majdnem egy hónapnyi intenzív bringázással a második helyen végzett a Road Worlds for Seniors nevű online versenyen.

Óriásit téved, aki azt hiszi, hogy a százéves korhoz közelítve az ember már nem képes lenyűgöző sportteljesítményre.

Dehogynem! – vágná rá a 99 éves Kenneth Judd, brit nyugdíjas, aki egy virtuális bringaversenyen jócskán rácáfolt a kétkedőkre, és csaknem 3800 kilométert tekert kevesebb mint egy hónap alatt.

Az ősszel mintegy ötezer résztvevővel rendezték meg immár ötödik alkalommal a Road Worlds for Seniors elnevezésű digitális kihívást, amelyen idős, illetve demenciában szenvedő emberek vehetnek részt. A megméretésre évente kerül sor szobakerékpáron, így azok is részt vehetnek rajta, akik koruk vagy betegségük miatt idős-, illetve ápolóotthonba kényszerültek.

Az idei versenyen Kenneth Judd fiatalokat megszégyenítő teljesítményt tett le az asztalra: kicsivel több mint 26 nap alatt 3779 kilométert (átlagban napi 144 kilométert) tekert le szobabiciklin, ami – akárhogy is nézzük – bámulatba ejtő teljesítmény. Ezzel a mutatóval az ötezer fős mezőny második legjobb kerekese lett.

Hogy könnyebben menjen a biciklizés, a híres angliai tóvidék, a Lake District, továbbá otthona, Yorkshire festői szépségű tájait járta be virtuálisan. Judd úr – aki a második világháborúban pilótaként szolgált – másodszor vett részt a viadalon, és a tavalyi hetedik helye után ezúttal sikerült felverekednie magát a dobogóra.

„Újra meg akartam próbálni, ezért az idén kicsit korábban, februárban kezdtem el a felkészülést – árulta el. – Júliusig kerékpároztam, majd kis pihenőt tartottam. Mindennap két órát edzettem, sokszor kora reggel vagy éjjel ültem nyeregbe, amikor még vagy már mindenki ágyban volt.”

A csaknem egy hónapos verseny alatt az otthon éjszakai személyzete tartotta benne a lelket – mi mással, mint angol teával.

„Többször előfordult, hogy hajnali négykor kezdtem, amikor üres volt az edzőterem. Mivel tekerés közben nem ihattam teát, mire végeztem, már csak a hideg teát szürcsölgettem. Ezért ápolóimmal azt találtuk ki, hogy egy-egy szakasz vége előtt pontosan három perccel szolgálják fel a teát, így még melegen tudtam meginni” – mesélte nevetve.

Judd egyelőre nem tudja, jövőre is elindul-e a versenyen, de fűti a visszavágás vágya, hiszen – ahogyan ő fogalmazott – egy 86 éves „kölyök” győzte le.

„Rendkívül elfáradtam, rá sem bírok nézni a kerékpárra – ismerte el. – Valószínű, hogy kis ideig nem a bringa nyergében fogom tölteni az éjszakát.”

A Road Worlds for Seniors versenyt a brit kerékpáros-szövetség támogatja. Az idei viadalra szeptember 6. és október 1. között került sor, és az lett az első, aki ez idő alatt a legnagyobb távolságot tette meg.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Csupasport
2025.06.12. 16:59

NS-jótékonyság: indul a 10. Tour de Bókay a gyermekekért

Kerékpár
2025.06.12. 08:36

Új sportágat talált magának a négyszeres Európa-liga-győztes spanyol futballista

Csupasport
2025.05.23. 17:09

Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás

Csupasport
2025.05.05. 08:27

Sörrel ünnepelte a célba érkezést a Real Madrid egykori sztárja

Csupasport
2025.04.27. 18:57

Szilveszteri futások, túrák, tekerések és csobbanások: óévbúcsúztató sportprogramok

Csupasport
2024.12.25. 11:07

Párizs 2024: holland, új-zélandi és amerikai aranyak a kerékpárosoknál

Párizs 2024
2024.08.11. 15:17

Szenzációs hajrá: Valter negyedik az olimpiai mezőnyversenyen, Evenepoel duplázott

Párizs 2024
2024.08.03. 17:43
Ezek is érdekelhetik