Decemberi eseménynaptár: bejglievés helyett kalóriaégetés a szabadban

Vágólapra másolva!
2021.12.01. 12:50
Az év utolsó hónapjában sem csökkentek a különböző túra-, futó- vagy bringaesemények. A Mikulás-futások sora mellett számos egyéb program közül lehet választani.

Túrázás

December 1., szerda – Csesznek

Túravezetés a Zörögtetőre, találkozó a cseszneki buszmegállóban a Vasút utca végén, indulás 9 órakor. Az eseményen legfeljebb tíz fő vehet részt, megfelelő túrabakancs elengedhetetlen, esőkabát ajánlott. Folyadékról és szendvicsről mindenki maga gondoskodik, illetve a szervezők kérése, hogy kutyát senki ne vigyen magával, mert a terep nehéz az állatoknak. Túradíj felnőtteknek 4000, gyerekeknek (6–14 éves) pedig 2000 forint. Jelentkezés a program előtt legalább 24 órával a 70/229-8483-as telefonszámon.

 

Futás

December 1., szerda – Budapest

A hónap első szerdáján mindig Krokodil by night! A táv 10 kilométer, találkozó 18 órakor a Farkaserdőnél Káposztásmegyeren, de aki először venne részt az eseményen, itt felveheti a kapcsolatot a szervezőkkel. A tempó ideális, 6.30–7 perc/kilométer, de a mezőny egymást bevárva halad. Aki kevesebbet bír, esetleg babakocsival futna vagy nincs fejlámpája, jelezze a szervezőknek.

 

Futás

December 1–31., szerda–péntek – Magyarország

Online esemény a 2. Száguldó Hóember-futás, amelyre december 15-ig is lehet nevezni ezen a felületen. Választható távok: 1, 3, 5, 10, 15 és 21 kilométer, de idén rollerrel, görkorcsolyával, sétálva vagy túrázva is teljesíthető. A szervezők a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is kisorsolnak a nevezők között két darab ajándékcsomagot, illetve minden távon az első három-három leggyorsabb női és férfi induló külön díjazásban részesül.

 

Futás

December 2., csütörtök – Budapest

Mikulás-futás a rászoruló gyerekekért, a szervezők csokoládét gyűjtenek a nevezőktől, és idén is a Tündérkör Alapítványnak juttatják el az adományokat. Találkozó a Gellért-fürdő előtti parkolóban 18 órakor, részvétel lehetőleg Mikulás-ruhában, de fejlámpa sem árt, illetve aszfaltra való futócipő. A táv hozzávetőlegesen öt kilométer. Tavaly 13.3 kg csokoládé gyűlt össze.

 

Túrázás

December 2., csütörtök – Csesznek

Túravezetés a Zörögtetőre, találkozó a cseszneki buszmegállóban a Vasút utca végén, indulás 9 órakor. Az eseményen legfeljebb tíz fő vehet részt, megfelelő túrabakancs elengedhetetlen, esőkabát ajánlott. Folyadékról és szendvicsről mindenki maga gondoskodik, illetve a szervezők kérése, hogy kutyát senki ne vigyen magával, mert a terep nehéz az állatoknak. Túradíj felnőtteknek 4000, gyerekeknek (6–14 éves) pedig 2000 forint. Jelentkezés a program előtt legalább 24 órával a 70/229-8483-as telefonszámon.

 

Túrázás

December 3–6., péntek–hétfő – Magyarország

Mikulás-futás és -gyaloglás virtuális teljesítéssel, távok: 7, 14, 21, 28, 35, 42 kilométer, gyerektáv 4 kilométer. A vállalt táv bárhol, bármikor teljesíthető, a szabadban vagy futópadon. Előzetes regisztráció nem szükséges, csak teljesítéskor kell elküldeni a mért táv igazolását, nevet és postacímet a [email protected] e-mail címre. Nevezés 2500 forint postaköltséggel együtt.

 

Túrázás

December 4., szombat – Fehérvárcsurgó

Rendhagyó Mikulás-túra, mivel a szervezők a családoknak és a gyerekeknek is kitaláltak egy játékos sétát a Károlyi-kastély kertjében. A parkban kell eltölteni egy órát, és közben megtalálni egy kirakós darabjait. A nagyobb táv útvonala a klasszikus Gaja-völgyet mutatja meg a résztvevőknek. A sikeresen regisztráltak között tíz darab kastélylátogatást sorsolnak ki, amely az év bármely napján igénybe vehető, előzetes egyeztetéssel. Részletek a túra hivatalos honlapján.

 

Futás

December 4., szombat – Budapest

Terepfutóverseny a Budai-hegységben, rajt a Pasaréti út 124-126. között. Részletek, választható távok, nevezési díjak és feltételek az esemény honlapján. A Lipót Trail résztvevői Hűvösvölgyből, Lipótmezőtől indulva és ugyanide érkezve futják be a Hármashatár-hegy útjait, ösvényeit (Vörös-kővár, Gercse, Virágos-nyereg, Kálvária-hegy, Árpád-kilátó, Apáthy-szikla.)

 

 

Supozás

December 4., szombat – Szigetszentmiklós

Mikulás-túra Szigetszentmiklóson, találkozó a tanösvényi játszótérnél 12 órától, vízre szállás 12.30-kor. Ajánlott a mikulásos sapka és piros ruházat. Sup-bérlés 9000, saját deszkával érkezőknek 4000 forint. A túra minimum létszáma öt fő, minden további információ a 20/437-8733-as telefonszámon. Jelentkezni a [email protected] e-mail címen lehet.

 

Futás

December 4., szombat – Ócsa

A múlt évvel ellentétben az idén megrendezik az ócsai Mikulás-futást. A találkozó 13 órakor a helyi műemléktemplomnál, piros sapka kötelező felszerelés. Bővebb információ az esemény honlapján.

 

Túrázás

December 4., szombat – Csesznek

Túravezetés a Zörögtetőre, találkozó a cseszneki buszmegállóban a Vasút utca végén, indulás 9 órakor. Az eseményen legfeljebb tíz fő vehet részt, megfelelő túrabakancs elengedhetetlen, esőkabát ajánlott. Folyadékról és szendvicsről mindenki maga gondoskodik, illetve a szervezők kérése, hogy kutyát senki ne vigyen magával, mert a terep nehéz az állatoknak. Túradíj felnőtteknek 4000, gyerekeknek (6–14 éves) pedig 2000 forint. Jelentkezés a program előtt legalább 24 órával a 70/229-8483-as telefonszámon.

 

Túrázás

December 5., vasárnap – Mátraháza

Gyalogos teljesítménytúra 8, 14, 20 vagy 30 kilométeren. Rajt és cél Mátraházán a parkolóban a Mátra büfé mellett. Kódok lesznek kihelyezve az útvonalon, ezeket kell feljegyezni, íróeszköz szükséges. Nevezési díj 2000 és 2500 forint, részletek a [email protected] e-mail címen megtudhatók, ugyanitt az előregisztráció is szükséges. A túra kiírás pedig itt érhető el.

 

Futás

December 5., vasárnap – Budapest

A Margitszigeti Atlétikai Centrumban 9.30-kor rajtol a 9. Jótékonysági MikuLÁSS futás! A bevétel a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületének működését, fennmaradását segíti. Hozzájárulási díj 3900 forint, s a program szerint egy vagy két Sziget-kört kell megtenni Mikulás-sapkában, csengővel, de lehetőség lesz a 400 méteres atlétikai pályán bekötött szemmel, segítővel futni.

 

 

Túrázás

December 5., vasárnap – Nadap

Ismerkedés a Velencei-hegység középső részének földtanával, természetvilágával, történelmével. A túra szigorúan létszámkorlátos, legfeljebb 5-6 fővel rendezik meg, a jelentkezést a [email protected] e-mail címre kell elküldeni. Találkozó 9.30-kor Nadapon a parkolóban, ahol a Nadap–Lovasberény közötti műutat eléri a biciklis turistajelzés, (nagyjából egy kilométer Nadaptól Lovasberény irányába). A táv 10 kilométer, időtartam jó 4 óra, részvételi díj 2000 forint. További részletek itt olvashatók.

 

Futás

December 5., vasárnap – Veszprém

A Városi Nyilvánosságért Alapítvány és a Veszprém Félmaraton jótékonysági futóversenyt rendez Veszprémben, a teljes bevételt a Vackoló Állatvédő Egyesület kapja. Rajt 10 órakor a Kolostorok és kertekben (8200 Veszprém, Veszprémvölgyi u. 68,), távok: 5, 10, 20 kilométer, nevezési díj 2500 forint.

 

Futás

December 5., vasárnap – Dorog

A Dorogi Futókör Sportegyesület megrendezi a 7. Jótékonysági Mikulás-futást. Rajt 10 órakor a Zöld Kör rekortán futópályán (Otthon tér), és ugyanitt az ajándékokat is le lehet adni. A szervezők egyebek mellett forró teával, forralt borral, zsíros kenyérrel és házi süteményekkel várják a futókat.

 

Túrázás

December 5., vasárnap – Csesznek

Túravezetés a Zörögtetőre, találkozó a cseszneki buszmegállóban a Vasút utca végén, indulás 9 órakor. Az eseményen legfeljebb tíz fő vehet részt, megfelelő túrabakancs elengedhetetlen, esőkabát ajánlott. Folyadékról és szendvicsről mindenki maga gondoskodik, illetve a szervezők kérése, hogy kutyát senki ne vigyen magával, mert a terep nehéz az állatoknak. Túradíj felnőtteknek 4000, gyerekeknek (6–14 éves) pedig 2000 forint. Jelentkezés a program előtt legalább 24 órával a 70/229-8483-as telefonszámon.

 

Futás

December 5., vasárnap – Normafa

Idén a 2. Síház-kupa jótékonysági futóversenyt rendezik meg, versenyközpont a Normafa Alaptáborban (1121 Budapest, Eötvös út 50.) lesz, de a rajt (10 órakor) a Konkoly-Thege Miklós út 1. számnál lesz. Választható távok: 5, 10, 15 kilométer egyéniben, illetve utóbbi 3x5 kilométeres váltóban is. Nevezési díj egyéniben 4000, csapatban 12 ezer forint. A létszámot 100 főben limitálták a szervezők.

 

Túrázás

December 5., vasárnap – Vácduka

Mikulás-váró kirándulás, találkozó 11 órakor a Béke tér 1. szám alatt (önkormányzati parkoló), a táv csupán 6 kilométer, és 610 éves gyerekeknek ajánlott. Részvételi díj gyerekeknek 5000 forint, felnőtt kísérőknek ingyenes. Részletek és regisztrációs űrlapot itt.

 

Túrázás

December 7., kedd – Sukoró

A „Jucus halála” elnevezésű esti túra a Velencei-hegység központi részének legszebb völgyeiben. Útvonal: Sukoró, református templom–Borjú-völgy–Bodza-völgy–Hurka-völgy–Csúcsos-hegy–Csöpögő-völgy–Sukoró, református templom. A túraútvonal több pontjáról is szép a kilátás a kivilágított Velencei-tóra. Lámpa kötelező felszerelés. Gyülekező 18 órától a helyi református templomnál, részvételi díj 1000 forint, a túra hossza 11 kilométer.

 

Kerékpározás

December 11., szombat – Velence

A Mikulás is bringával jár, legalábbis a Velencei-tónál, az Enyedi út végén, a kerékpáros-pihenőnél. Fedett vagy fűtött öltöző nincs, rajt 9 és 11 óra között, egy kör a tó körül 32, két kör 64 kilométer. Nevezési díj 3000 forint, s lehetőleg mindenki piros ruhában tekerjen. Előzetes regisztráció szükséges a [email protected] e-mail címen, a túra és a túrázó nevének, illetve a választott táv megadásával.

 

Túrázás

December 11., szombat – Szokolya

Erőt próbáló, hagyományos téli túra a Börzsönyben. A résztvevőket végigvezetik a miocénkori vulkán kalderáján, egyben tiszteleghetnek a geológus Breuer László emléke előtt. Nevezési díj 2000 forint, meleg étellel a célban 2850 forint. Indulás 6 óra és 8.30 között, ezért szállás is foglalható (06-27/585-100) a rajt helyszínén, a Kastélyhotelben. A túra hossza 42 kilométer, több mint kétezer méteres szintemelkedéssel, vagyis kizárólag jó edzettségi állapotban lévők jelentkezzenek.

 

Túrázás

December 11., szombat – Sopron

A Civitas Fidelissima túrát ötödik alkalommal rendezik meg. Indulás a Lővér Kalandparkból, a 40 kilométeres távra 6.30 és 8 óra között, míg a 20 kilométeresre 8 és 9 óra között. Részvételi díj egységesen 1500 forint. Az útvonal érinti egyebek mellett a Várhely-kilátót, a Tacsi-árkot, a Rongyos Gárda-emlékművet, a Kecske-patakot és a Csalóka-forrást.

 

Túrázás

December 11., szombat – Bükkszentkereszt

Téli Bükk-teljesítménytúra 15 és 30 kilométeren. Szükséges felszerelés: Bükk-térkép és toll, nevezési díj egységesen 1500 forint. Indulás mindkét távnál a helyi Közösségi Ház (Kossuth utca 32.), a hosszabb távra már 7 óra és 8.30, míg a rövidebbre 8.30 és 10.30 között.

 

Kajakozás

December 11–12., szombat-vasárnap – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd három-négy órás evezés következik a Hévíz-patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és felszerelés bérleti díja 10 900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

 

 

Kerékpározás

December 12., vasárnap – Tiszafüred

A Mikulás is bringával jár a Tisza-tónál is, rajt és cél a Tisza-tavi Kerékpáros Centrumban, ahol bringabérlés is lehetséges. Rajt 9 és 10 óra között 21, 32 és 65 kilométeres távokon, célzárás 15.30-kor. Nevezési díj 3000 forint, s lehetőleg mindenki piros ruhában tekerjen. Előzetes regisztráció szükséges a [email protected] e-mail címen, a túra és a túrázó nevének, illetve a választott táv megadásával.

 

Futás

December 12., vasárnap – Sülysáp

Helyi Mikulás-futás már 11. alkalommal, versenyközpont a Móra Ferenc Általános Iskolában (2241 Sülysáp, Vörösmarty utca 1.), a különböző programok 10.30-kor kezdődnek, eredményhirdetés 13.15-kor. Gyerekeknek 1.2 és 2 kilométeres távot kell megtenniük, felnőtteknek és szenioroknak 3.1 és 10.4 kilométert, de lesz 700 méteres Mikulás-kergető futam is. A szervezők egy beteg kislány gyógykezelését támogatják, amelyhez lehet csatlakozni. Részleteket itt olvashat.

 

Túrázás

December 12., vasárnap – Nagyvázsony

Túra a Kab-hegyre télen, helyszíni nevezéssel (1900 forint), TTT-, MTSZ-, MSTSZ-tagoknak, illetve diákoknak, nyugdíjasoknak, túratársaság-tagoknak és a Magyar Turistakártya felmutatásával 200 forint kedvezménnyel. A túra hossza 20 kilométer, indulás 8 óra és 9.30 között a Cafe20 Étteremtől (Rákóczi u. 52., a benzinkút mellett), a rajtnál házipálinka-kóstolás is lehetséges, természetesen 18 éven felülieknek.

 

Futás

December 12., szombat – Celldömölk

Vulcan run – év végi terepfutóverseny, amelyen 7 és 14 kilométeres táv közül lehet választani, de lesz gyerek- és kutyás futam is. Utóbbinál 50 fő a maximális létszám, minden más futamban 200. Részletek az esemény honlapján.

 

Kerékpározás

December 17–19., péntek–vasárnap – Magyarország

Tekerj egyet karácsonykor – virtuális kerékpárostúra. A megadott három napon bármikor letekerhető a választott táv a szabadban vagy szobakerékpáron. Nevezési díj 2500 forint, a teljesítés igazolását névvel és címmel ellátva a [email protected] e-mail címre kell küldeni. Felnőttek a 15, 30, 50, 80, 100 vagy 150 kilométeres, míg gyerekek 5 és 10 km-es táv közül választhatnak.

 

Túrázás

December 18., szombat – Felsőtárkány

Mákos bejgli gyalogos teljesítménytúra. Rajt és cél Felsőtárkányban az Imókő üdülőnél, a parkolóban. Távok: 6, 10 és 20 kilométer. Az útvonalon kódok lesznek kihelyezve, ezeket kell feljegyezni, tehát íróeszköz szükséges. Nevezési díj 6 kilométerre 1500, 10 kilométerre 2000, míg 20 kilométerre 2500 forint. Előzetes regisztráció szükséges a [email protected] e-mail címen. Frissítés a rajtnál és a célban lesz: meleg tea és bejgli.

 

Túrázás

December 18., szombat – Sukoró

A túra a Velencei-hegység központi részén vezet, völgyekben, sziklák és oszlopos törzsű fák között, érintve a bronzkori Pákozdvárat, a Cserepes-barlangokat, a visszaúton pedig a Diétás-barlangot. Találkozó 9.30-kor a református templomnál, a táv 9 kilométer, szintemelkedés mindössze 200 méter, nagyjából négy óra időtartamban. Részvételi díj 1500 forint, maximális létszám 25 fő. Regisztrálni a [email protected] e-mail címe vagy a 30/402-8300-as telefonszámon lehetséges.

 

Futás

December 18., szombat – Budapest

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Polythlon Infopark Ultramaraton (PIPU) közösségi örömfutást. Alapozásként 5 vagy 10 kilométert, esetleg fél vagy teljes maratoni távot is lehet teljesíteni, de 75 kilométerig még hosszabb távokat is. Egy kör 2.5 kilométer, ez akár harmincszor is megtehető a BEAC Bogdánfy utca 10. szám alatt található pályáján, de legkésőbb 17 óráig célba kell érni. Frissítés önellátóan, nevezés és díjazás ingyenes.

 

Túrázás

December 18., szombat – Izsák, Fülöpszállás

A Honvéd Nyugdíjas Klub Strázsa Túraegyesülete a 7. Téli Strázsa-túráját szervezi meg az Izsák közigazgatási területén lévő Vadasban, illetve Fülöpszállás külterületén. Választható táv: 10 és 20 kilométer. Nevezés e-mailben a letölthető (https://hnyk.hu/.../El%C5%91nevez%C3%A9s-T%C3%A9liStr%C3...) excel nevezési lap megküldésével a [email protected] címre. Rajt és cél a Biczó csárda és lovaspanziónál (az 52-es számú főút 32. kilométerénél), nevezési díj 1000 és 1500 forint. További információk Asbóth György (20/972-5421) és Buza Vince (30/538-6475) szervezőknél.

 

Futás

December 18., szombat – Budapest

A Pesterzsébeti Futóklub már a 7. Forralt bor-futást rendezi meg. Létszámlimit 100 fő, alsó korhatár 18 év. Rajt 11 órakor. Részletek és további információ a szervező honlapján.

 

Supozás

December 18., szombat – Hévíz

Téli suptúra a gőzölgő Hévíz-patakon. A táv 8 kilométer, a túra időtartama 4.5 óra. Találkozó 10.30-tól ezen a helyszínen, vízre szállás 11 órakor. A túrán legfeljebb 12 fő vehet részt, deszkabérlés 12 ezer forint, saját deszkával érkezőknek a részvételi díj 10 ezer forint. Regisztráció a [email protected] e-mail címen lehetséges.

 

Futás, gyaloglás

December 19., vasárnap – Tata

Karácsonyfa-futás és gyaloglás a tatai Öreg-tónál. Rajt és cél a Vértesszőlősi úton az Új Kajakház és Ökoturisztikai Központnál. Rajtolni 9 és 10 óra között lehet folyamatosan, célzárás 15 és 16 óra között. Választható távok 1-6 körig a tó körül, egy kör 7 kilométer. Regisztrálni a [email protected] e-mail címen lehet, nevezési díj 3000 forint, gyermekeknek 12 éves korig csak 2000 forint.

 

 

Túrázás

December 19., vasárnap – Pákozd

Ismerkedés a Velencei-hegységre jellemző legelőerdők élővilágával, a hegység bányászati történetével, felkeresve a Tompos-hegyet is. A túra két barlangszerű üreget is érint; az egyik csak néhány méteres, a másik viszont 150 méter hosszú, egykor robbanóanyag-raktárként üzemelt. Találkozó 9.30-kor a Bella-tó parkolójában, a táv 6 kilométer, szintemelkedés csupán 150 méter, a túra időtartama pedig legfeljebb 3 óra. Részvételi díj 1200 forint, maximális létszám 25 fő. Regisztrálni a [email protected] e-mail címen vagy a 30/402-8300-as telefonszámon lehetséges. További részletek a velenceihegysegtura.hu weboldalon.

 

Futás

December 19., vasárnap – Budapest

Minden hónap harmadik vasárnapján rendezik meg az úgynevezett „Krokodil hendi” állomásait. A Káposztásmegyeren kialakított krokodil alakú pályán a tempótól és távtól (a megtett körök számától) függetlenül mindig 10.15-ös célba érkezést kell belőni, de a szervezők +/–10 perces engedménnyel számolnak, vagyis a 10.05 és 10.25 közötti célba érkezéseket tekintik érvényesnek. Minden futás előtt minden futónak lehetősége van megadni az aktuális rajtidőpontot, hogy minden egyes alkalommal minél nagyobb eséllyel megközelíthető legyen a 10:15-ös célba érés! Ezért minden egyes hendijelentkezéskor ki kell választani a kívánt rajtidőpontot itt, a versenykiírás pedig itt olvasható. Ranglista, útvonal és egyéb információ itt elérhető.

 

Futás

December 19., vasárnap – Dunavarsány

A Találj egy célt! Sportegyesület idén már az 5. Advent-futást rendezi meg. Rajt, cél és egyben versenyközpont a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtárnál Dunavarsányban. A versenyt jelölt, 3.5 kilométeres körpályán rendezik meg, választható 3.5, 7 és 14 kilométer, de rendeznek 500 és 1000 méteres gyerekfutamokat is, utóbbiak 13 órakor rajtolnak, a felnőttek negyedórával később.

 

Futás

December 21. kedd – Piliscsaba

Téli napfordulós ingyenes félmaratoni futás a pilisi erdőben. Találkozó és indulás a piliscsabai Kiskopár bisztrónál (Munkácsy Mihály utca 1.) 18 órakor. Az esti program nagyjából három óra.

 

Túrázás

December 23., csütörtök – Sukoró

Éjszakai túra a Velencei-hegység szurdokvölgyeiben, felkeresve a Róka-lyukas-völgyet, a Meleg-hegyet, a Bodza-völgyet, a Hurka-völgyet, a Gádé-hegyet és a Borjú-völgyet. Találkozó 19 órakor a református templomnál, a táv 13 kilométer, szintemelkedés mindössze 280 méter, a túra öt óra időtartamú. Részvételi díj nincs, csupán néhány marék napraforgómag, amelyet az erdő különböző pontjain lehet hagyni az erdei madaraknak. További részletek a velenceihegysegtura.hu weboldalon.

 

Túrázás

December 25., szombat – Pilisszántó

Idén már az 5. Ziribár karácsonyi túrát rendezik meg. A táv 20.6 kilométer, az útvonal érinti a Szántói-nyerget, a Hosszú-hegyet és a Macska-barlangot is. A túra előtt 7.30 és 8 óra között szentmisét tartanak a helyi Boldogasszony kápolnánál. Rajt és cél a pilisszántói buszfordulónál, nevezési díj 1000 forint, de részletes információ a [email protected] e-mail címen kapható.

 

Túrázás

December 25., szombat – Vigántpetend

Pokol-likak és banyaházak a Balaton-felvidéken elnevezéssel, legfeljebb 50 fő részvételével rendeznek teljesítménytúrát karácsonykor. Részvételi díj 2500 forint, találkozás a vigántpetendi elágazásnál 5.30-kor, a táv 22.6 kilométer, az útvonal érinti a Banya-kürtőt, a Mázas-kúti banyaházat, a Pokol-likat és a Szent András templomromot is. További információ a 70/942-4410-es telefonszámon kérhető.

 

Futás

December 26., vasárnap – Mátraháza

Mátrai tekergés decemberben is. A gyalogos teljesítménytúrán 10, 20 vagy 30 kilométeres táv választható. Rajt és cél Mátraházán a parkolóban, indulás 7 órától, célzárás 18 órakor. Nevezési díj 2000 forint a 10 kilométeres, míg 2500 a két hosszabb távra. Minden egyéb részlet a [email protected] e-mail címről kapott válaszlevélben megtalálható.

 

Túrázás

December 27., hétfő – Pákozd

Nyolcas alakú túra a Velencei-hegységben. Útvonal: Pákozdi Ingókövek Természetvédelmi Terület–Lapos-völgy–Barlang-kút–Hurka-völgy–Vontató–Csíkmák-hegy. A túra hossza 15 kilométer, szintemelkedés 260 méter, közepes nehézségi fokkal. Időtartam nagyjából 4.5 óra. Találkozó 9.30-kor Pákozdon az Ingókő utca és Arany János utca kereszteződésénél, létszám legfeljebb 25 fő, részvételi díj 1500 forint. Regisztrálni a [email protected] e-mail címen vagy a 30/402-8300-as telefonszámon lehetséges.

 

 

Kerékpározás

December 27–31., hétfő–péntek – Magyarország

Virtuális kerékpárostúra, amelyre 2500 forint a nevezési díj. Gyerekek 5 és 10, míg a felnőttek 15, 30, 50, 80, 100 és 150 kilométeres táv közül választhatnak.További információ a [email protected] e-mail címen kapható.

 

Kajakozás

December 30–31., csütörtök–péntek – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd három-négy órás evezés következik a Hévíz-patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és felszerelés bérleti díja 10 900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

 

Túrázás

December 31., péntek – Mátraháza

Szilveszteri túra a Kékesen, rajt és cél Mátraházán a parkolóban. Rajtolni 7:30-tól lehet 12 óráig, de legkésőbb 17 óráig célba kell érni. Választható távok: 3, 8, 14, 18 és 25 kilométer, amelyek közül csak a legrövidebb nem érinti Kékestetőt. Kódok lesznek kihelyezve az útvonalon, ezeket kell feljegyezni (íróeszköz szükséges). Jelentkezni a [email protected] e-mail címen lehet. A célban meleg tea, zsíros kenyér várja a túrázókat.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik