Tom Dumoulin újra nyeregben

Vágólapra másolva!
2021.11.05. 11:49
null
A tokiói olimpiai játékokon egyéni időfutamban ezüstérmes, 30 esztendős holland bringás szeptemberi balesetét követően már a kerékpár nyergében készül a jövő évi szezonra.

Korábban több forrás is beszámolt, hogy a 2017-es Giro d’Italia győztese, a korábbi időfutam-világbajnok Tom Dumoulin szeptember elején kerékpárosedzés közben összeütközött egy autóval, amelynek következtében jobb csuklója eltörött, így a tokiói olimpia ezüstérmesének idénye idő előtt véget ért.

Kevesen gondolták, hogy a Jumbo-Visma kerekese – aki szeptember második felében megrendezett országúti világbajnokságon az éremesélyesek közé tartozott, de műtétje miatt ki kellett hagynia a versenyt – két hónappal az eset után újra nyeregbe ül.

Dumoulint nemrég látták kerekezni a Tour de Tietema Cycling Team bringásaival, majd ezt követően egy bringaboltot keresett fel. A beszámolók szerint élvezte az önfeledt kerekezést a helyi csapat tagjaival.

 

Fotó: Luk Benies/AFP

 

Mint ismert, ebben az évben csupán 19 napot versenyzett, mert úgy érezte, némi pihenőre van szüksége. Év elején megfordult a fejében, hogy befejezi sportpályafutását, ám a folytatás mellett döntött, és a tokiói játékokon ezüstérmet nyert az országúti kerékpárosok egyéni időfutamában.

Bár Dumoulint többször is hírbe hozták a Peák Barnabást is foglalkoztató ausztrál World Tour-istállóval, a Team BikeExchange-dzsel, úgy tűnik, marad mostani klubjában, ahol szabad kezet kap, hogy döntsön a jövőjéről.

Címlapfotó: Christophe Ena/AFP

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Csupasport
2025.06.12. 16:59

NS-jótékonyság: indul a 10. Tour de Bókay a gyermekekért

Kerékpár
2025.06.12. 08:36

Új sportágat talált magának a négyszeres Európa-liga-győztes spanyol futballista

Csupasport
2025.05.23. 17:09

Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás

Csupasport
2025.05.05. 08:27

Sörrel ünnepelte a célba érkezést a Real Madrid egykori sztárja

Csupasport
2025.04.27. 18:57

Szilveszteri futások, túrák, tekerések és csobbanások: óévbúcsúztató sportprogramok

Csupasport
2024.12.25. 11:07

Párizs 2024: holland, új-zélandi és amerikai aranyak a kerékpárosoknál

Párizs 2024
2024.08.11. 15:17

Szenzációs hajrá: Valter negyedik az olimpiai mezőnyversenyen, Evenepoel duplázott

Párizs 2024
2024.08.03. 17:43
Ezek is érdekelhetik