Novemberi eseménynaptár

Vágólapra másolva!
2021.11.02. 08:11
Közvetlenül a tél beállta előtt is találni szabadidős eseményeket a természetben. A programok jobbára a túrázásra és a futásra koncentrálódnak, de az őszi erdő kárpótol a hűvös időjárásért.

Futás

November 3., szerda – Budapest

A hónap első szerdáján mindig Krokodil by night! A táv 10 kilométer, találkozó 18 órakor a Farkaserdőnél Káposztásmegyeren, de aki először venne részt az eseményen, itt felveheti a kapcsolatot a szervezőkkel. A tempó ideális, 6.30-7 perc/kilométer, de a mezőny egymást bevárva halad. Aki kevesebbet bír, esetleg babakocsival futna, vagy nincs fejlámpája, jelezze a szervezőknek.

 

Túrázás

November 6., szombat – Gánt

Túra a Vértesben, de csak olyanok jelentkezzenek, akik szeretnek és tudnak is gyalogolni. Regisztráció kötelező a [email protected] e-mail címen. Találkozó a Hegyalja és Táncsics utca kereszteződésében lévő Gránás Turistaháztól. Indulás 9.30-kor, részvételi díj 2500 forint. A túra hossza 26 kilométer, hozzávetőlegesen hét óra. Az útvonal érinti egyebek mellet a Disznó-sarkot, Kőhányáspusztát, a Som-hegyet és a Pap-völgyet.

 

Futás

November 6., szombat – Balatonfüred

A Fifty Church Ultra olyan ultrafutóverseny, amely a Balaton-felvidék tájain vezet, érintve a Káli-medencét és a Tihanyi-félszigetet is. A pálya hossza 166 kilométer, a leküzdendő szintkülönbség 2800 méter. Nem tömegrendezvény, ezért a szintidőt 26 órában határozta meg a szervező, összesen 80 futó regisztrációját fogadják el. Minden egyéb részlet itt megtalálható.

 

Túrázás

November 6., szombat – Visegrád

Áprily Lajos emléktúra 12, 26 vagy 45 kilométeren. Online nevezés itt lehetséges, előbbi távra 1000, utóbbi kettőre egyaránt 1500 forint a részvételi díj. Részletek ezen a felületen.

 

Fotó: MTVA/Nagy Zoltán

 

Túrázás

November 6., szombat – Örkény

Örkény Vitéz Körtúra 17 kilométeren. Indulás az örkényi Fortuna bártól 7.30 és 9.30 között. Információ a 30/619-0114-es telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen.

 

Futás, gyaloglás

November 7., vasárnap – Tata

Őszi Tatai Öreg-tó Nagy Futás és Gyaloglás, egy kör 7 kilométer, tömegrajt nincs. Rajt és cél a Vértes úton lévő Új Kajakház és Ökoturisztikai Központnál. Rajt 9 és 11 óra között, célzárás 15 és 16 óra között, választható távok: 1 és 6 kör között. Részvételi szándékot regisztrációval a [email protected] e-mail címre kell küldeni, nevezési díj 3000 forint.

 

Futás

November 7., vasárnap – Ócsa

Országfutás ismét az UFÓ (Utcai Futás Ócsán Sportegyesület) szervezésében, de ezúttal nem márciusban. Az útvonal a régi, vagyis Ócsa–Felsőpakony–Ócsa nagyjából 11-12 kilométer. A táv 80 százaléka terep, minden egyebet az ócsai vasútállomásnál megtudhat, rajt 10 órakor.

 

Túrázás

November 7., vasárnap – Gorbatető

A Gerecse ritkán járt ösvényein vezet a túra 10 és 15 óra között nagyjából 14 kilométeren, kezdő túrázóknak is ajánlott. Részvételi díj 3000 forint, részletek és regisztrációs űrlap ezen a felületen található.

 

Futás

November 7., vasárnap – Hollókő

A Hegyek Vándora Turista Egyesült Geodéziai tornyok Magyarországon túramozgalma ötletéből indulva terepfutást is rendeznek hasonló körülmények között. Hollókőről indulva a táv 15 kilométer, érinti a várat, a várforrást és a Váralja tanösvényt is, majd fel a Remete-hegyre, onnan Dobogó-tetőn a geotorony a cél, visszafelé némi kitérő Farkaskútvölgy felé. A túra levezetéseként Hollókő ófalujában lehet sétálni.

 

Túrázás

November 7., vasárnap – Pilisjászfalu

Sötétedés utáni túra UV-lámpák segítségével. Találkozás a pilisjászfalui vasútállomás parkolójában 15.30-kor. Részvételi díj felnőtteknek 2000, gyerekeknek 1000 forint, de a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

 

Futás

November 7., vasárnap – Dunaföldvár

Terepfutóverseny Dunaföldvár dombjai között – a solti Pusztafutás testvérversenye, összeilleszthető érmekkel. Rajtközpont a várudvarban található Ispánházban, legfeljebb 350 fő nevezése lehetséges, ebből maximum 100 gyermek. Minden részletet, nevezést, versenykiírást, útvonalleírást megtalál a rendezvény hivatalos honlapján.

 

Túrázás

November 7., vasárnap – Mátrakeresztes

Kőről kőre a Mátrában, 19.7 kilométeren. Nevezési díj 1500 forint, rajt 8 és 9 óra között a Fakanalas csárda parkolójából. Elérhetőségeket, versenykiírásokat és egyéb információkat az esemény weboldalán talál.

 

Túrázás

November 11., csütörtök – Budapest

Túra a XI. kerületben 11 kilométeren 11-én, csütörtökön. Részvételi díj 1500 forint, indulás 16 és 18.30 között a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébániától (1112 Budapest, Gazdagréti út 14.), jelentkezni kizárólag a helyszínen lehetséges a túrára.

 

Túrázás

November 13., szombat – Virágos-nyereg

Virágos séta, amely több kupamozgalomban is elszámolható, pontos részletek a stabilsport.hu weboldalon. Család-, futó- és kutyabarát teljesítménytúra, amelyen az 5 kilométeres távra 1500, míg a 20 kilométeres távra 1800 forint a nevezési díj, de gyerekeknek egységesen 1300 forint. A rajt megközelítése: a Szentlélek téri HÉV-megállótól induló 137-es jelzésű autóbusszal az Erdőalja út megállóig utazni. Ott a buszfordulótól balra kell indulni az Erdőalja úton, a becsatlakozó kék+-jelzést felfelé követni, ami nagyjából 1.5 kilométeres séta. További tájékoztatás a 30/212-6460-as telefonszámon.

 

Túrázás

November 13., szombat – Glavoj-rét, Románia

A hagyományosnak számító Bethlen Gábor-túrát az idén már tizedik alkalommal rendezik meg a nagy erdélyi fejedelemre emlékezve. Ezúttal a Galbena-körút szerepel a programban, indulás helyi idő (!) szerint 9 órakor a Glavoj-réttől, nagyjából 15 kilométer a táv. A túrát követően Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő tart előadást Biztonságpolitikai kihívások a Kárpát-medencében címmel.

 

Futás

November 13., szombat – Siófok

A 18. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaratont rendezik meg, de ezúttal egynapos lesz a rendezvény, siófoki rajttal és befutóval. A különböző távok rajtidőpontjairól, a nevezési feltételekről tájékozódhat az esemény hivatalos honlapján. Online nevezés itt lehetséges.

 

Fotó: MTI/Varga György

 

Túrázás

November 13., szombat – Sopron

Őszi kalandozás a Soproni-hegységben, ahol a Gloriette-kilátó, a Károly-magaslat, a Dalos-hegy és a Várhely-kilátó is felkereshető. Találkozó 8.30 és 8.45 között Sopronban, az Erzsébet-kertben található Bözsi büfénél (Sopron, Ady Endre út 10.). A táv 17-18 kilométer, kicsit több mint 700 méter szintemelkedéssel, pihenőkkel együtt nagyjából 7 órás menetidővel. További információ a 70/427-6366-os telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen.

 

Túrázás

November 13., szombat – Ajka

Ajkai Lihegő már 7. alkalommal, ezúttal a két rövidebb távon (15, 32 km) lehet indulni. A hosszabb távra 6 és 8 óra között, a rövidebbre 8 és 10 óra között lehet startolni az ajkai Smaragd büfétől (ahol nagy szeretettel várnak minket minden évben). Nevezési díj 1400 és 1200 forint.

 

Túrázás, futás, kerékpározás

November 13., szombat – Vinye

A Bakony Vadon/Kőris kör túrát már harmadik alkalommal rendezik meg 25 és 50 kilométeren, ugyanakkor először lehet 100 kilométeres távra is nevezni, amely futva vagy kerékpározva is megtehető. Előbbire 7500, utóbbira – a két rövidebb távval együtt – 3500 forint a nevezési díj. Részletek ezen a felületen.

 

Túrázás

November 13., szombat – Bükkszentkereszt

Bükki Huták 15 és 25 kilométeren, rajt és cél a helyi Közösségi Háznál (3557 Bükkszentkereszt, Kossuth Lajos utca 32.). A nevezési díj 1500 forint, a rövidebb távon négy, a hosszabbon hét óra a szintidő. Itiner és egyéb információk itt.

 

Túrázás

November 14., vasárnap – Garadna

Szellemes Szép Lélek Teljesítménytúra 10, 15 vagy 25 kilométeren. A rajt és cél helyszíne a Lillafüredi Állami Erdei Vasút Garadna állomása; 25 kilométeren 8 és 9 óra között, a másik két távon 9 és 10 óra között indul a mezőny. Nevezési díj 1500 forint, egyéb információk ezen a felületen megtalálhatók.

 

Túrázás

November 14., vasárnap – Máriaremete

A túrán 4.5, 12.5 vagy 22.5 kilométeres táv közül lehet választani, rajt 8 és 14 óra között, de legkésőbb 16 óráig célba kell érni. Indulás a máriaremetei Cserkészháztól, amelyet az 57-es, 157-es vagy a 257-es busszal lehet megközelíteni Hűvösvölgy felől, s a Máriaremetei kegytemplomnál kell leszállni. A szervezők biztosítják az itinert mindhárom távon, a célban meleg étel várja a résztvevőket.

 

Futás

November 15., hétfő – Magyarország

Tökjó Runoween elnevezéssel online futóeseményen lehet részt venni két héten keresztül, vagyis november 31-ig. Nevezés és versenyszabályzat ezen a felületen érhető el, létszámlimit 150 fő, választható távok 1, 3, 5, 7, 10, 15, 21, 42, 50 vagy 70 kilométer, teljesíthető futva, túrázva, sétálva, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel, sőt akár úszva is. Nevezési díj 4000 forint.

 

Futás

November 20., szombat – Gyulafirátót

A tavalyi szünet után másodszor rendezik meg a Rátóti Csikótojás Trail terepfutóversenyt, amelyen 5, 10.5 és 21 kilométeres távok közül lehet választani. Utóbbinál kétfős váltóban is lehet indulni. A gyermekfutam egy kilométeres, és 14 éves kor alatt két korosztályban, 8 éves korig, valamint 8–14 éves kor között várják a fiatalokat. Versenyközpont és egyben a rajt és cél helyszíne: Veszprém-Gyulafirátót, Művelődési ház (8412 Veszprém-Gyulafirátót, Hajmáskéri u. 2.). Rajt 10 és 10.30 között, a gyermekfutam pedig 13 óra.

 

Túrázás

November 20., szombat – Tihany

Az idei utolsó túra a Tihanyi-félszigeten, részvételi díj 3000 forint, a táv 15 kilométer, indulás 9.45-kor a hajóállomásnál lévő Móló Cafénál, amely nem összekeverendő a révállomással. A túra részletei és a regisztrációs űrlap itt megtalálható.

 

Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

 

Futás, túrázás

November 20., szombat – Dobogókő

A verseny 1961–65 közötti hagyomány útján kerül 2001 óta újra megrendezésre, és ez már a 25. Dobogókői hegyi futóverseny lesz, amely a Pilis-Visegrádi-hegység három legmagasabb pontját is érinti. Négy táv (6.5, 13.1, 20 és 34.4 km) közül lehet választani, rajt távoktól függően 9.30 és 11 óra között. Túrázóknak is lesz két (13.2, és 15.7 km) táv, de a közös versenyközpont a báró Eötvös Loránd Menedékház előtti parkban lesz. Jelentkezni kizárólag a versenyközpontban lehet 8 és 11 óra között.

 

Túrázás

November 20., szombat – Királyszállás

Magyarország egyik legkeményebb túraterepén, a Burok-völgyben sziklafalak, kőtornyok, meredek völgyoldalak, sár, barlangok, borsókövek és cseppkövek között vezet az út – szeptember után februárban is. A túra során felkereshető a Zsebes-barlang, illetve a Savanyú Jóska barlangja, amelyeknél tanulmányozni lehet a réteglap menti kifagyás és a hideg szénsavas víz üregképző hatását. Találkozó 9.30 órakor Királyszállás település déli végénél, a Burok-völgy feliratú táblánál. Edzettségi állapot előírás, a túra időtartama négy óra, részvételi díj 2000 forint.

 

Túrázás

November 20., szombat – Tata

Túra a tatai karsztforrásokhoz, közben az Öreg-tó, a Cseke-tó és a Kristály-tó is megtekinthető, továbbá a több száz éves Angolpark, mellette cölöpsétány, kilátó, függőhíd és műromok várnak a 11 kilométeres vezetett út alatt. Találkozó Tatán a Lidl parkolóban 9.45-től, részvételi díj felnőtteknek 3000, gyerekeknek 1500 forint. Jelentkezés és további információk Szabó Miklós erdőmérnök, túravezetőnél az [email protected] e-mail címen vagy a 20/954-2252-es telefonszámon.

 

Futás

November 21., vasárnap – Várpalota

A Thury trailen eldől az idei terep-ultrafutó bajnoki cím igazolt és amatőr futók között egyaránt. A nyílt futamon lehetőség lesz 10, 20 vagy 40 kilométert is futni, de a bajnokság résztvevői 50 mérföldet teljesítenek. Korai verseny, a rajtszámokat ugyanis hajnali 4 óra és 5.30 között lehet átvenni, rajt 6 órakor, eredményhirdetés 19 órakor.

 

Túrázás

November 21., vasárnap – Vácduka

Túra a Cseke-hegyi kápolnaromhoz, akár kezdőknek is. Találkozó 10.45-kor a Béke tér 1. szám alatt található önkormányzati parkolóban, a táv hozzávetőlegesen 11 kilométer. Részvételi díj 3000 forint. A túra részletes leírása és a regisztrációs űrlap itt megtalálható.

 

Futás, gyaloglás

November 21., vasárnap – Tiszafüred

Tiszán innen, Tiszán túl elnevezéssel futóversenyt rendeznek a Tisza-tónál. Rajt és cél a helyi Kerékpáros Centrumban, a távok: 4, 7, 14 vagy 21 kilométer, aszfaltos, forgalommentes úton. A távokat természetesen gyalogolva is lehet teljesíteni, nem verseny, szintidő nincs. Indulás 9 és 11 óra között, nevezési díj 3000 forint, gyerekeknek 14 éves korig 2000 forint. Nevezni a [email protected] e-mail címen lehet.

 

Túrázás

November 27., szombat – Badacsonytomaj

Teljesítménytúra a tanúhegyek nyomában, négy (40, 20A, 20B, 10 km) különböző távon. A bejárt útvonal hosszától függően hat, három, illetve egy tanúhegyet lehet meghódítani, amelyekről káprázatos kilátás nyílik a Balatonra és az őszi színekben pompázó Balaton-felvidékre. A rajt és a cél egyaránt Badacsonytomajban lesz, kivéve a két 20-as résztávos túra, amelynek befutója a Szent György-hegyi Kaán Károly kulcsosház. Minden részletet, nevezéssel kapcsolatos információt megtalál ezen a felületen.

 

Futás

November 27., szombat – Kesztölc

Sasfészek vertical a Pilisben – Sár, latyak, gusztustalan tócsák, köves ösvények és kaptatók várnak a versenyzőkre, akik szeretnének felkapaszkodni a Fekete-hegyre. A táv 7900 méter, a tetőn lesz tea és gyümölcs, a versenyközpontban forralt bor, zsíros kenyér. Nevezési díj a helyszínen 4900 forint, és amikor mindenki felért a hegyre, közös lefutás egy másik útvonalon. Eredményhirdetés 13 órakor a faluban boros teával, szendvicsekkel, gyümölccsel.

 

Futás

November 28., vasárnap – Szeged

Már a 6. Szegedi Jótékonysági Félmaratont rendezik meg az idén, az 500 méteres gyerek táv mellett 6, 10 és 21 kilométeren is lehet indulni, sőt a félmaratoni távot két- vagy négyfős váltóban is lehet teljesíteni. Nevezés ezen a felületen lehetséges, míg további információkat itt lehet olvasni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik